Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 9. hétfő (115. szám) - Kepli Lajos (Jobbik) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Meddig akadályozza még a Kormány a megújuló energia hazai elterjedését?” címmel - ELNÖK: - KEPLI LAJOS (Jobbik):
2271 származik ez a méz, ahogy egyébként árulják a kereskedők. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, k épviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Zsigó Róbert államtitkár úrnak. ZSIGÓ RÓBERT földművelésügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal minden évb en kiemelt célellenőrzés keretein belül vizsgálja a hazai kiskereskedelemben kapható mézek minőségét és megfelelőségét, ezen kívül a Nébih éves mintavételi monitoringtervében is szerepel a mézek vizsgálata. Mindezeken felül 2015 nyarán az Európai Bizottsá g mézmintavételi programjaihoz is csatlakozott a Nébih, közel száz mézmintát vizsgáltak és vizsgáltattak külföldi laboratóriumokban. Ez utóbbi vizsgálatok során kifejezetten keresték a kínai mézeket beszállító vállalkozásokat mintavétel céljából. A megyei kormányhivatalok illetékes főosztályai nyomonkövetési vizsgálatokat végeztek, amelyek során nem találtak olyan illegális, forgalomba hozott mézet, amely előállításához Kínából származó alapanyagot használtak fel. Az FM és a hatóság mindent megtesz a mézha misítási törekvések leleplezésére. Az országos főállatorvos saját hatáskörében már 2014ben - az OMME jelzéseitől függetlenül - elrendelt külön, a hamisítás felderítésére irányuló vizsgálatokat, jómagam pedig november 2. és 6. között az ország egész terüle tére kiterjedő célellenőrzést rendeltem el e célból. Az ellenőrzés célja a létesítményekbe feldolgozás, kiszerelés céljából 2015ben beszállított valamennyi mézszállítmány eredetének megállapítása, továbbá a kínai eredetű méz felhasználásának nyomon követé se. A minisztériumban jelenleg kidolgozás alatt áll továbbá az a koncepció, amelynek célja, hogy a jövőben uniós szinten szigorúbb eredet- és származásjelölési kötelezettség vonatkozzon a mézekre. Tisztelt Képviselő Úr! Az általam felsorolt intézkedésekből is kiderül, hogy a kormány mindent megtesz a kiváló minőségű magyar méz és a tisztességes hazai méztermelők érdekében. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) Kepli Lajos (Jobbik) - a nemzeti fejlesztési miniszterhez - „Meddig akadályozza még a Kormány a megújuló energia hazai elterjedését?” címmel ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Kepli Lajos, a Jobbik képviselője, kérdést kívá n feltenni a nemzeti fejlesztési miniszterhez: „Meddig akadályozza még a Kormány a megújuló energia hazai elterjedését?” címmel. Kepli Lajos képviselő urat illeti a szó. KEPLI LAJOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársa im! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország energiafelhasználásának jelen pillanatban mindössze 6,6 százaléka származik megújuló energiaforrásból, ehhez képest még a kormány nem túl ambiciózus céljai is 14,65 százalékos arányt határoztak meg 2020ra az Európ ai Unió felé. Ennek eléréséhez a megújuló energia részarányát a jelenlegihez képest meg kellene háromszorozni vagy a jelenleginek legalább a duplájára kellene emelni. Vajon hogyan képzeli ennek megvalósítását a kormány akkor, amikor például a vízenergia fe lhasználását továbbra is tabuként kezeli? Tisztában vannake önök azzal a ténnyel, hogy a világ energiatermelésének többségét jelen pillanatban is a vízenergia adja? S habár az itthoni lehetőségek szerényebbek is, a jelenlegi kapacitást nagyságrendekkel le hetne növelni. Az önök által közszemlére bocsátott Kvassay Jenő