Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 2. hétfő (111. szám) - Döntés napirend módosításáról - Az ülés napirendjének elfogadása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1787 így van. Tehát a szakmai munka iszonyatos módon leértékelődött. Én csak ezekre az arányokra szerettem volna felhívni a figyelmet. Összegzésképpen elmondhatom: szeretnénk támogatni a menekültügy kezelésére fordított pénzösszegeket, de szeretnénk jobban megkötni a kormányzat kezét azzal, hogy célzott sorokra küldenénk a támogatást. Az MTVA tekintetében nem tudjuk támogatni, a „Modern városok” tekintetében pedig támogatni fogjuk az előterjesztést. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Hegedűs Lorántné képviselő asszonynak, a bizottság másik kisebbségi előadójának. Parancsoljon, képviselő asszony! HEGEDŰS L ORÁNTNÉ, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előzőekben már sok minden elhangzott, hogy milyen kérdések vetődtek fel a bizottsági ülésen. Hadd kezdjem rögtön én is a 47 milliárdos közmédiaadósság átvállalásával. Itt egy rendkívül sajátos vita alakult ki, nemcsak a bizottságnak azon az ülésén, ahol a költségvetést módosítottuk, hanem a bizottság azon ülésén is, ahol az NMHH tavalyi évi zárszámadása, illetve jövő évi költségvetése merült fel. És mint ahogy akkor is elmondtam, a másik napirendi pontnál is elmondtam, illetve most is elmondom önnek, államtitkár úr, nonszensznek tartom azt a helyzetet és azt a szituációt, hogy alapvető kérdésekre az NMHH tekintetében n em kaphatunk választ. De olyannyira nem, hogy nem az, hogy a jövő évi 9,1 milliárd forintnyi tartalékát mire óhajtja majd elkölteni, mire föl ez a hatalmas tartalékképzés, hanem arra sem, hogy a jövő évi költségvetésében megjelenike és ha igen, milyen mód on jelenik meg ez az adósságátvállalás, ami még meg sincs szavazva. Tehát mi nem is tudhatjuk, hogy egyáltalában beterveztéke vagy sem. Amikor az NMHHról kérdeztük önöket, önök azt mondták, hogy önök e tekintetében nem felelősek és nem kompetensek, és a plenáris ülés vitáján sem volt senki itt önök közül, ahogy a bizottsági ülésen sem volt. Gondosan el is kerülték a bizottsági ülés helyszínét, csakúgy, mint a plenáris üléstermet akkor, amikor ezen két nagyon fontos napirendről volt szó, nehogy véletlenül például erre a kérdésre is választ adjanak. Mert ha benne van, akkor mi alapján tették be az átvállalást ebbe a két napirendbe, ha viszont nincsen benne, akkor miről fogunk mi szavazni a holnapi napon, hiszen a kettő nincs semmilyen módon egymással összeeg yeztetve. Sajnálatos, hogy ugyanígy nem kaptunk akkor sem választ semmilyen kérdésünkre, és továbbra is kérdés, hogy ez a 47 milliárd akkor pontosan mit is takar. Tehát milyen feltételekkel vállalja át majd a kormányzat ezt a bizonyos adósságot, kiknek hog yan, milyen ütemben gondolja majd visszafizetni. Azt tudjuk, hogy az államadósság részét fogja képezni, tehát most már nemcsak az egyébként rendkívül jól kistafírozott közmédia fogja ezt visszafizetni, hanem az adófizető állampolgárok összessége, tehát maj d valamifajta adóbevételből kell ezt önöknek fedezni, hiszen maga a költségvetés is arra épül, hogy minél több adót szedjenek be, és akkor majd ezeket a dolgokat, amiről ez a költségvetésmódosítás szól, majd önök meg tudják finanszírozni. Tehát igen, a ko rán kelő és keményen dolgozó kisember fogja kifizetni ezt a 47 milliárd forintos adósságot is, ami azért, tudjuk, hiszen az is elhangzott a vitában, hogy ez egy korábbi, nagyon súlyos kérdéseket felvető és még soha senki által el nem számoltatott kérdésnek a következménye, egy bizonyos székházvásárlási kérdés, amin megint csak valószínűsíthetően offshorelovagok gazdagodtak. Senki el nem lett számoltatva, hiába koptatott már el két elszámoltatási biztost is ez az ország. Az egyikről rögtön ki is derült, hog y inkább a tárgya kéne hogy legyen, nemhogy az alanya az elszámoltatásnak. Nemhogy ő kéne hogy elszámoltasson, hanem őt kéne elszámoltatni - mindegy, ez egy zárójeles gondolat volt , mindenesetre ez a kérdéskör sem lett, noha egyébként önök most már