Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. november 2. hétfő (111. szám) - Döntés napirend módosításáról - Az ülés napirendjének elfogadása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - A Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1788 több mint öt éve kormányoznak, ez a kérdés sem lett megnyugtatóan lezárva. Sőt, egy újabb nagy terhet vesz a nyakába az állam, ahelyett, hogy most már végre a felelősök a dutyiban ülnének. A másik kérdés a 60 milliárd forintos rendkívüli kormányzati intézkedése knek a megemelése 60 milliárd forinttal. Ebben a kérdésben is azt látjuk, hogy igen, mi jó szándékkal természetesen ezt a gondolatot támogatjuk, de hogy valóban arra fogjáke költeni ezt az összeget vagy sem, ezt majd jövő szeptemberoktóberben tudhatjuk m eg, amikor a zárszámadási törvényjavaslatban erre rá tudunk kérdezni, illetve látjuk az elszámolását is e tekintetben a kormányzatnak. Tehát egyáltalában nem lehetünk biztosak benne. Sajnos a tapasztalat is ezt mutatja, hogy valóban arra fogják költeni önö k, noha egyébként az általános és részletes indoklásban arra kívánják költeni, de hogy valójában arra lesz elköltve, erre nincs garancia, már ne haragudjon, államtitkár úr, de ez így van. A „Modern városok” programja kapcsán hadd mondjak valamit! Olvashatt unk számtalan dolgot a médiában, most már hetek óta, lassan hónapok óta ez forog a közmédiában, hogy hány együttműködési megállapodást kötött a kormányfő különböző megyei jogú városok tekintetében és mindenféle meg lett ígérve: kétszer kétsávos utak, belvá ros rehabilitációja és számtalan fontos dolog. (14.20) Ki az, aki nem támogatná közülünk ezt? Természetesen, nyilvánvalóan épüljön, szépüljön az országunk, ez egy nagyon fontos cél. De úgy érzem, hogy a kormányfő már előre elköteleződött, anélkül, hogy enn ek egyébként meglett volna a fedezete. Erre önök utólag, csak erre az évre már 25 milliárd forintot költenek. Amikor rákérdeztem a Költségvetési bizottság ülésén, hogy ez pontosan mit jelent, ön felsorolta azt a 11 megyei jogú várost, amelyek idén ebből a pénzből gazdálkodhatnak. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 2,5 milliárd forintot kell még ebben az előttünk lévő két hónapban ezeknek a városoknak elkölteniük. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan lehet hirtelen, váratlan, most megkötött szerződésekkel ennyi pénzt úgy elkölteni, hogy annak valóban fontos szerepe legyen, és tényleg hatékonyan legyenek ezek a pénzek elköltve. De azt mondta a miniszterelnök úr az egyik ilyen jellegű megállapodáskötéskor, hogy az a cél ezekkel a pénzekkel, illetve fejlesztésekkel, hogy Ausztriából átlépve semmilyen színvonalcsökkenést ne tapasztalhassunk. Lehet, hogy nagyon szépek lesznek az utak, nagyon szépek lesznek a belvárosok és így tovább. Egy színvonalcsökkenést azonban biztosan fogunk tapasztalni, ez az életszínvonal csökkenése , mert sajnálatos módon, míg önök ilyen típusú fejlesztésekre bőven adnak pénzt, addig mondjuk, a bérekre, a közszférában dolgozók bérére vagy a szociális ágazatban, az egészségügyben dolgozók bérére viszont vajmi kevés pénz jut. Tehát nem biztos, hogy jó egyik irányba ennyire bőkezűnek lenni, míg a másik irányba pedig rendkívül szűkmarkúak vagyunk. Orbán Viktor azt is nyilatkozta egyébként, hogy könnyű szívvel írta alá ezeket a megállapodásokat. Bennem azért felmerül a kérdés, hogy amikor nem volt fedezete még a kormánynak arra, hogy ezeket a megállapodásokat aláírja, akkor hogyan tehetett könnyű szívvel ilyen ígéreteket. De azt gondolom, a Háznak az a dolga, hogy ne könnyű szívvel beszéljen erről a kérdésről, hanem hideg fejjel. Jó lenne látni pontosan és konkrétan, hogy tulajdonképpen mire is fog elmenni ez a 25 milliárd forint, mert azért ez egy tetemes összeg. Az is felmerül, hogy ameddig már kétéves késésben van a 2020as költségvetési ciklusig tartó operatív programok alapján a pályázatok kiírása, ugya nakkor tudjuk, hogy TOPból és VEKOPból mintegy 1500 milliárd forintot kíván ilyen jellegű fejlesztésekre fordítani a kormányzat, akkor miért van szükség még ezen felül ilyen típusú ajándékpénzekre. Tehát melyek azok a TOPból, illetve VEKOPból finanszír ozható fejlesztések, amelyek a „Modern városok” programjában is benne vannak, ennek ellenére a kormányzat külön kívánja ezeket még pluszban finanszírozni? Hozzáteszem, maga a TOP és a VEKOP is egy olyan kérdéskör, amelyről jó lenne egyszer a plenáris ülése n szót ejteni, hiszen az is célzottan a megyei jogú városokat kívánja fejleszteni és segíteni, ahelyett, hogy inkább a kistelepüléseket próbálná most már felkarolni és valamifajta színvonalemelkedéssel a megyei jogú városokhoz, a nagyobb városokhoz közelí teni őket, hogy ne legyen ilyen sok területi aránytalanság Magyarország területén, belső migrációt gerjesztve ezáltal.