Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
1420 Az alábbi választ kaptam: a büntetőeljárások közül 51 a nyomozás megszüntetésével zárult, kettő ügyben a nyomozást felfüggesztették, 30 ügyben a nyomozás folyamatban van, egy ügy ben jogerős bírósági ítélet született, egy ügy pedig a bíróság előtt folyik. Ez a választ kaptam 2015. május 8án. Most kifejezetten egy budapesti ügyre térnék ki, a VI. kerületben, azaz Terézvárosban történt visszaélésekre kívánok rákérdezni megint, ügyés z úr, mert ugyebár a héten kaptam meg a válaszát, hogy folyamatban lévő ügyekről nem adhat tájékoztatást, de azt gondolom, hogy a parlament falain belül beszélni kell ezekről az ügyekről. 2014. szeptember 29én feljelentés született a közérthetőség kedvéér t csak egyszerűen választási csalás ügyében. A feljelentéssel átadott bizonyítékok alapján a FideszKDNP választópolgárok érzékeny adatait adta át tömegesen a már megszűnt Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának, amely azokat az ajánlóíveken az aláírásr a kiterjedően meghamisította és jelöltjei állítása során felhasználta. Az esetek igen nagy száma és a cselekmények rendkívül rövid lefolyása igazolja, hogy ezt csak szervezett módon, a két jelölő szervezet között koordinált formában történhetett. A nyomozó hatóság azonban mármár addig mérlegelte a szükséges lépések megtételének igényét, hogy majdnem a megsemmisítés sorsára jutottak a bizonyítékok. Vélhetőleg csak a feljelentő ügyészségi bejelentése bírta rá a nyomozó szerveket, hogy 2015. január közepén, a 24. órában lefoglalják az ajánlóíveket, amelyek teljeskörűen igazolják, hogy a csalás megtörtént. A nyomozás azóta is tart, tudomásom szerint tömeges tanúmeghallgatások keretében ellenőrizte a hatóság az ajánlások, az aláírások hitelességét, de semmilyen tájékoztatás nem történt a helyi választók irányában, holott elkerülhetetlen annak megismerése, hogy visszaélteke támogatásukkal, csaltake a választásokon. Ezek alapján kérem, hogy az amúgy is szükséges nyomozati határidők meghosszabbítása kapcsán nyújts on érdemi tájékoztatást rajtam keresztül a választóknak mindazon megállapításról, amelyek az eddigi nyomozás alapján, a további felderítés sérelme nélkül felszínre hozhatóak. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Szeretném emlékeztetni önt, hogy az elmúlt öt évben s zámos, a közéletet borzoló, a közbizalmat romboló, a közélet tisztaságát megkérdőjelező eset vizsgálata hiúsult meg vagy folyik a nyilvánosság teljes kizárásával. Minden új esemény alkalmas lehet arra, hogy a közvélemény előtt árnyalja, akár javítsa is azt a képet, amely kialakult az igazságszolgáltatás egyes szerveiről, szereplőiről. Megítélésem szerint a választások elcsalása olyan kérdés, amely már nemcsak a személyek, szervezetek tisztességes és jogszerű működésével kapcsolatos kétségeket vetik fel, han em a rendszer tisztességes és jogszerű működését kérdőjelezi meg. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Az ügyészség úgy mint nyomozó szerv vagy a nyomozást felügyelő szerv egyik legfőbb letéteményese a közbizalom fenntartásának. A 2014. évi önkormányzati választáso k - talán nem is véletlenül - számos esetben visszaélések, választási csalások terepévé vált. Itt elmondanám azt az egyetlenegy adatot, ami elhangzott a bizottsági beszámolón is, hogy körülbelül 2 milliárd forint bírságot szabtak ki az országgyűlési válasz tások után, és ebből csak 2 százalékát tudta a NAV a mai napig behajtani. Ön ezt rendben találjae? Vagy nem mondhatjuke ki azt, hogy pontosan ez a választási törvény alkalmat ad arra, hogy tömegesen tudjanak az úgymond gomba módra szaporodó kis pártok vá lasztási csalást elkövetni? Meg azt szeretném megkérdezni öntől: vizsgáljáke ezeket az ügyeket, hogy hogyan fordulhatott elő, meg egyáltalán ez az összeg behajthatóe? Mintegy 15 esetben, közel egy évvel a szavazások után még mindig nyomoznak az akkor tör téntek után, miközben az érintett települések lakói, választói sok esetben semmit nem tudnak arról, tisztességesen szereztéke meg jelenlegi képviselőik a mandátumot. Magyarázatra szorul, hogy mik azok az általános és egyedi körülmények, amik ilyen mértékb en hátráltatják a vizsgálatok eredményes lezárását. Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy a nyomozó szervek a nagy érdeklődésre számot tartó ügyekben tájékoztatják a közvéleményt a fontosabb nyomozati cselekményekről, az eljárás