Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 21. szerda (108. szám) - Az ügyészség 2014. évi tevékenységéről beszámoló, valamint az ennek elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK: - HERINGES ANITA (MSZP):
1421 megindításáról, a gyanúsítás ok közléséről, a vizsgálat határidejének meghosszabbításáról, befejezéséről, a vádemelés megtörténtéről. Kiemelt, akár politikainak is nevezhető ügyekben az ügyészség, a rendőrség aktivitásának része volt az általában félreérthetetlen időpontra eső kommuni káció, és mindig jól körülírható médiumok irányából érkeztek a csakis a nyomozati szervektől kiszivárgott információk. Sőt, emlékszünk arra is, hogy mindig egy bizonyos média kamerái voltak jelen, ha ilyen eljárások során vezetőszáron hurcoltak volt politi kusokat; igaz, a felmentő ítéletek után már közel sem volt ilyen nyitott az ügyészség, nem tudjuk, hogy milyen erkölcsi és nyilván anyagi kárpótlást nyújtottak a megalapozatlan vádak miatt. A legutóbbi önkormányzati választásokkal kapcsolatban jelentős tre ndváltozás következett be. A nyomozók, ügyészek feltűnő némaságba burkolóztak. A választások tisztasága a választott szerv hitelességének sarokköve. Alapvetően fontos a rendszer tisztességes működésében való választói bizalom is. Ez csak akkor nyerhető el, tartható fenn, ha a kétes helyzetekben gyors és megnyugtató tájékoztatást kapnak a választók. (13.50) Lehete őket azzal szembesíteni, hogy a folyamatban lévő ügyben nincs mód felvilágosítást adni? A nyomozás é rdekei hogyan viszonyulnak az állampolgárok érdekeihez, meddig terjed a közbizalom, ha nem bíznak az igazság kiderítésében? Itt megint kiemelném: több mint egy év telt el a választások óta. Az önkormányzati választásokat követően a mandátumokat kiosztották . A tisztségeket elnyerő képviselők, polgármesterek már egy éve tevékenykednek, miközben egyesek megbízatása kétes alapozású. Vajon ezek a köz által megválasztott emberek kitölthetike a mandátumukat? Majd évek múltán derül csak fény a választásokat durván elcsalni szándékozó tettekre, személyekre? Akik megszegték a választás szabályait, hogyan élnek az esküjükkel, működésük miféle elvárások korlátai között képzelhető el? Vajon a törvény miért nem várja el a választási szervektől, hogy az aláírások hiteless égét is ellenőrizzék? Szinte biztosan állíthatjuk, hogy választási csalás valósult meg több esetben. Már a bizonyítékok lefoglalása is nyögvenyelősen történt, a 24. órában az előbb említett esetben, de felhozhatnám, hogy a saját körzetemben, HajdúBihar me gyében, Püspökladányban is majdnem ugyanez történt. Itt szeretném a legfőbb ügyész úrtól megtudni, hogy egy évvel a választások után reménykedhetünke abban, hogy választ fogunk kapni ezekre a kérdésekre, hogy ezeket az ügyeket minél hamarabb lezárják. És ugye, legfőbb ügyész úr, nem 2019 előtt derül ki, hogy mi volt az igazság, mielőtt újra kiírnák az önkormányzati választásokat? Remélem, hogy megnyugtató választ fogok kapni a kérdéseimre. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. T isztelt Országgyűlés! Most kétperces kör következne, de erre a műfajra nem jelentkezett most senki, ezért folytatjuk az előre bejelentett felszólalókkal az Országgyűlés munkáját. Soron következik Heringes Anita képviselő asszony, MSZP. Tessék! HERINGES ANI TA ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Legfőbbügyészhelyettes Urak! Nagyon örültem, amikor a legfőbb ügyész úr a beszámolójában kiemelte, hogy fontosnak tartják a környezetvédelem ügyét, és hogy komolyabban vizsgálódnak a z összes olyan beadványban, amely ilyen jellegű témát érint. Én most pont ezért a megyémből hoznék föl önöknek egy problémát, amelyet már jeleztünk is a legfőbb ügyész úrnak, abban reménykedve, hogy hátha elkerülte a figyelmét az ügyészségnek egykét adat, egykét gondolat, és jelezve azt, hogy tényleg a környezetvédelem egy nagyonnagyon fontos kérdés, ezért mélyen és behatóan kell, azt gondolom, vizsgálódni ezekben az ügyekben. 2014 októberében az MSZP szekszárdi elnöke bejelentést tett a cikói hulladékle rakó szabálytalan üzemeltetése és az ezzel elkövetett környezetszennyezés ügyében. A hulladéktároló kivitelezési