Országgyűlési Napló - 2015. évi őszi ülésszak
2015. október 20. kedd (107. szám) - A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1282 Mi benyújtottunk egy határozati javaslatot, amiben megpróbáltuk megfogalmazni önök felé ; a szakma, az önkormányzatok véleményét meghallgattuk és mindenkiét, aki a hulladékgazdálkodás rendszeréhez kicsit is ért, és ezt fogalmaztuk meg önök felé, mit kellene javítani a hulladékgazdálkodás rendszerén. Ez azzal lett lesöpörve és még tárgysorozat ba se véve, hogy nincs mit javítani a hulladékgazdálkodás rendszerén. (10.40) Nagyonnagyon kíváncsi leszek rá, hogy mikor nyújtják be a hulladékgazdálkodási rendszer módosítását, hiszen önök is jól tudják, hogy ez a rendszer így fenntarthatatlan és működé sképtelen. Nagyon kíváncsi leszek, mikor igazolódik be ennek a pökhendiségnek, hogy minden ellenzéki javaslatot lesöprünk az asztalról, a helytelensége azzal, hogy majd a javaslatunkból átvett ötleteket, véleményeket, remélhetőleg, belerakják a módosításba . Mert legalább akkor a szakma és a most fenntartó önkormányzatok lesznek azok, akiknek a véleménye bekerül, és talán végre egy olyan rendszer jöhet létre, ahol nem a katasztrófavédelemnek kell kijelölni majd a közszolgáltatót. Az MSZP országgyűlési képvis előcsoportja a szavazás során a benyújtott javaslatot nem tudja támogatni. Az Orbánkormány és a Földművelésügyi Minisztérium környezetvédelmitermékdíjrendszere nem szolgálja a valóságban a törvény eredeti célját. Az Orbánkormány termékdíjrendszere valój ában nem más, mint egy észszerűtlen pénzbehajtás, amit elnyel a központi költségvetés ahelyett, hogy abból hulladékgazdálkodási, megelőzési és újrahasznosítási programokat finanszíroznának. Azt gondoljuk, hogy még egyszer neki kellene futniuk a környe zetvédelmitermékdíjtörvény módosításának úgy, hogy az egy használható, átlátható és tényleg egyszerűsítő törvényjavaslat legyen, nem az, amit most önök benyújtottak. Ez egyszerű pénzbehajtás, egyszerű lehúzás mindenkiről. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP pad soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Most megadom a szót Földi Lászlónak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó. FÖLDI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt El nök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2010 óta hivatalban lévő kormány működésének alapelve a magyar érdekek következetes képviselete, amelyeket olyan, a realitásokat és az alkalmazás során összegyűlt tapasztalatokat figyelembe vevő jogszabályokkal juttat é rvényre, amelyeket széles körű politikai, társadalmi és szakmai konszenzus övez. A most tárgyalandó törvénymódosítási javaslat is ennek szellemében, konkrétan „a szennyező fizet” elvét követve született. Mint ahogy az államtitkári expozéban is hallhattuk, 2010 óta a környezetvédelmitermékdíjszabályozás nagyon komoly átalakításon ment keresztül annak érdekében, hogy a nemzetközi és a hazai hulladékgazdálkodási célok és kötelezettségek maradéktalanul teljesíthetők legyenek. A Ház elé beterjesztett törvényjav aslat összegyűjtötte az elmúlt négy év jogalkalmazói tapasztalatát, és ezt igyekszik beépíteni a jogszabályba. Ennek érdekében a Földművelésügyi Minisztérium 2015 februárjában tárcaközi egyeztetést kezdeményezett, amelyen az a döntés született, hogy az éri ntett szervezetek munkacsoportot alakítanak a környezetvédelmitermékdíjszabályozás módosításával kapcsolatban felmerülő kérdések megvitatására, az új jogszabályi keret kidolgozására. A termékdíjmunkacsoport 2015 májusában kezdte meg működését, és több al kalommal is ülésezett. A tárcák delegáltjai úgy alakították ki a törvénymódosítást, hogy pontosan megfogalmazott, a gazdálkodók számára az eddiginél jobban értelmezhető szabályozás jöjjön létre a társadalmi érdekek figyelembevételével. Az új koncepció egyé rtelmű, egyszerűsített és átlátható. Egy olyan szabályozórendszer kialakítása volt a cél, amelyet mind a kötelezett gazdálkodó, mind az alkalmazó hatóságok azonosan értelmeznek és alkalmaznak. Éppen ezért ezt a javaslatot a