Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - NOVÁK ELŐD (Jobbik):
872 az, hogy tudnak ellenpéldát mo ndani, nem azt jelenti, hogy egyébként a rendszer önmagában nem egy magasabb fizetést biztosít a képviselőknek. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy mivel nem most jöttünk le a falvédőről, ezért pontosan tudjuk azt, hogy elsősorban valószínűleg ezeknek a képvi selőknek nem az az elsődlegesen fontos szempont, hogy még keresneke pár forinttal többet vagy nem, hanem az, hogy egyébként a politikai befolyást illetően ők lesznek a meghatározó figurái ezeknek a térségi fejlesztési tanácsoknak. Ők lesznek azok, akik a miniszter utasításait odaviszik, akik a miniszterhez közvetlenül be vannak kötve, és gyakorlatilag praktikusan biztos, hogy úgy fog kinézni a történet, hogy ők adják majd meg az ukázt a fejlesztési tanács elnökének, hogy mit és hogyan kell dönteni. Ismerjü k ezt a gyakorlatot, a Fidesznek ezt a gyakorlatát, pontosan tudjuk, hogy ez így fog történni, és pontosan tudjuk azt, hogy ennek a lényege ez, és nem az, hogy egyébként a képviselő többet kerese vagy sem. Bár meg kell hogy jegyezzem, hogy a mai viszonyok mellett megint egy olyan munkakört teremteni, ahol országgyűlési képviselők ismét valami pluszjuttatáshoz juthatnak, természetesen csak a kormánypárti, a fideszes képviselők, nem helyes. Magyarán szólva, támogatjuk ezt a javaslatot, de hozzáteszem azt is, hogy egyébként ezt önök már régesrégen kijátszották, és csak azért hajlandóak beemelni az országgyűlési törvénybe, illetve kihagyni a módosítási javaslatukból, mert egyébként jött egy zseniális ötlet, hogy ezt másként is meg tudják oldani, és célt tudnak érni anélkül, hogy ebből nagyobb társadalmi botrány keletkezne. Ettől függetlenül ez a terv és ez a módszer pontosan ugyanaz, mintha benne hagyták volna a törvényben, és lehetővé tették volna, összeférhetővé tették volna a két pozíciót. Végül azt szeretné m megemlíteni, hogy örülök, hogy itt van Novák Előd képviselőtársam, a múltkori vitában nem volt itt, elég sokat idéztem tőle, ugyanis az ő véleménye a módosítás vonatkozásában gyökeresen ellentétes volt még néhány hónappal ezelőtt, mint amit a pártja most képvisel. Ezeket a szó szerinti idézeteket nyilván nem kell visszaidéznem ismételten, Novák Előd nyilvánvalóan ismeri a saját szavait, úgyhogy reklámot nem kívánok ennél többet csinálni, csak amennyit nagyon muszáj neki. (Dr. Staudt Gábor közbeszól.) De e gy biztos, hogy jó lenne, hogyha például Novák képviselő úr is elmondaná azt, hogy hogyan tudja a korábbi szavait összeegyeztetni a régiekkel, és hogyan tudja majd a támogatását adni ehhez a javaslathoz, ami előttünk fekszik. Egyébként szeretném azt is meg említeni, mielőtt bárki így próbálna kibújni a jobbikos képviselőcsoportból az ellentmondás magyarázatakor a csapdából, hogy Novák képviselő úr nemcsak erre a módosító javaslatra mondta azt, hogy nem jó, hanem még sok minden másra is, amit egyébként ez a j avaslat lehetővé tesz. Tehát az ő kritikája nem maradt meg ennél a módosító javaslatnál. Úgyhogy kíváncsian várom Novák képviselő úr véleményét e törvényjavaslat vonatkozásában. Mi az elmondott okokból nem fogjuk tudni támogatni. A módosító javaslatokat me gszavazzuk, mert egy rosszat kevésbé rosszá tesz, de még egyszer mondom, aljas húzásnak tartom azt, hogy kijátszotta a kormányoldal ezt a kártyát. Köszönöm szépen. (Demeter Márta tapsol.) ELNÖK : Most megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak. NOVÁK ELŐD ( J obbik ): Köszönöm a szót, elnök úr. Bárándy Gergely szavai némileg provokatívnak tűnhetnek (Dr. Staudt Gábor: Azok is voltak!) , vagy fogalmazhatok úgy is, hogy felkérő keringőre. Nagyon örültem neki, hogy múltkor ilyen hosszan idézett, nem hiúsági okokból, hanem azért, mert elmondta azokat a gondolataimat, amivel ma is teljesen egészében egyetértek, amelyeket azonban különböző okok miatt valóban nem mondtam el a vitában. Elsősorban azért, mert ebben a javaslatban nincsenek benne azok a vérlázító javaslatok, amelyek a korábbiban benne voltak, és amelyeket korábban joggal kritizáltam, és úgy tűnik, nem is eredménytelenül, hiszen ebben a javaslatban igenis a két legfelháborítóbb dolog nem szerepel.