Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 30. kedd (92. szám) - A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott biz... - ELNÖK: - DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
849 gyermekek nevelése, képzése terén tettek; és a gyerekek átigazolásánál vagy a fiatal játékosok, illetve versenyzők átigazolásánál az a csapat , aki a korábbi képzés, nevelés hasznait fogja élvezni, annak értelemszerűen ezért a korábbi időszak költségeit meg kell térítenie. Hiszen a játékos, aki kiteljesedik vagy az a versenyző, aki profi versenyzővé válik az adott klubnál, igen jelentős értéket fog képviselni. Tehát nagyon remélem, hogy ezt a későbbiekben, már idén ősszel tudjuk majd szabályozni. A 3. §a ugyanennek a törvényjavaslatnak, amelyet képviselőtársam kifogásolt, azt gondolom, hogy erről vitatkoztunk már az általános vita részében is. É n magam előterjesztőként azt el tudtam volna akkor is fogadni, hogy terjesszük ki, ne csak a sportági szakszövetségek, hanem adott esetben az egyesületek is élhessenek azzal a lehetőséggel, hogy ne kelljen minden vagyoni értékű jogot érintő kérdés szabályo zásához vagy szerződés megkötéséhez összehívni a taggyűlést vagy a közgyűlést, hanem utólagos beszámolási kötelezettséggel lehessen kezelni ezeket a kérdéseket. Aki volt már, vett már részt sportegyesület, sportági szakszövetség vezetésében, az pontosan tu dja, hogy főleg egy országos szakszövetségnél egy közgyűlés összehívása milyen nehézségekbe ütközik, milyen távolságról kell összehívni a küldötteket, ami gyakorlatilag nem egyszerű feladat. Azt gondolom, hogy egy elnökség, aki önmagát komolyan veszi és az t a mandátumot, amit a közgyűléstől kapott, komolyan veszi, nem mer megtenni olyan lépést, nem mer megkötni olyan szerződést, ami nincs összhangban azzal a felhatalmazással, amit az egyesület közgyűlésétől vagy taggyűlésétől kapott. (15.50) Utó lag nyilvánvalóan be kell számolnia, hiszen minden évben rendes közgyűlést kell tartaniuk a sportági szakszövetségeknek is, ahol az előző pénzügyi év döntéseivel el kell számolniuk, köztük egyébként ezekkel a vagyoni értékű jogokat érintő szerződésekkel is , amelyekről a törvény szól. Valóban voltak korábban problémás esetek, én azt gondolom, hogy sokat fejlődött már ezen a téren a képviseleti rendszer valamennyi sportág területén, tehát bízom abban, hogy ezzel a felhatalmazással élni és nem visszaélni fogna k ezek a sportági szakszövetségi elnökségek. Azt gondolom tehát, hogy semmiképpen sem lesz ettől a szabályozástól átláthatatlan a rendszer, szerintem az adminisztrációs tehercsökkentések mellett a működés terén is könnyítést jelent, de nem jelenti azt, hog y bármilyen felügyeleti jogkör megvonásával könnyebbé, lazábbá és kezelhetetlenebbé válna a rendszer. Ezért kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvényjavaslat elfogadását. A benyújtott módosító indítványokról szólva a két ellenzéki módosító indítv ányt tartalmilag sem tudom támogatni; a Fidesz képviselőjének a módosító indítványát viszont el tudom fogadni, és támogatom is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. 4 perc 20 másodperc időkeret áll majd rendelkezésre a zárszó elmondására. Megkérdezem Simicskó István államtitkár urat, hogy kíváne a kormány nevében felszólalni. (Dr. Simicskó István jelzésére:) Igen, kíván. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. SIMICSKÓ ISTVÁN, az Emberi Erőforrások M inisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A módosításnak, a sporttörvény módosításának két iránya, két eleme van: az egyik az amatőr sportolói szerződésekre vonatkozó, a másik pedig az elnökség, a sportági szakszövetségek elnökségéne k, illetve a közgyűlésnek a hatáskörét érinti. A módosító javaslatokat áttekintettük, és a módosítások céljával alapvetően egyetértünk, azonban az előző alkalommal is kifejtettem, hogy akkor tudjuk támogatni a módosításokat, hogyha ebben továbbra is megmar ad a lehetősége az amatőr sportolói szerződések megkötésének. Nyilván látva azt a problémát, amely egy komoly adminisztrációs teher a szövetségek részére, elsősorban az MLSZ részére, ezt a terhet mi szeretnénk csökkenteni, és természetesen támogatjuk azt, hogy a hazai