Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 29. hétfő (91. szám) - Dr. Szél Bernadett (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Ön szerint van okuk ünneplésre a köztisztviselőknek július 1-jén?” címmel - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
641 A „Családbarát munkahely”, „Családbarát közgondolkodás” pályázatban igyekeztünk ösztönözni a munkahelyeket, az intézményeket eredetileg a különböző babaszobák kialakítására, ahol szintén pelenkázni és szoptatni tudnak az édesanyá k. 2014ben 39 munkáltatót támogattunk 22,1 millió forinttal, a „Családbarát közgondolkodás” pályázaton pedig 60 millió forintnyi támogatást osztottunk ki. Egy másik általunk támogatott alkalmazásra is felhívnám a figyelmét, az „Édes kisbabám” programra, a mely a fogantatás pillanatától a gyermek egyéves koráig egyfajta várandósnaplóként is üzemel, és mindenben segít, amivel az édesanyát és a picit a pocakban segíteni lehet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Szél Bernadett (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Ön szerint van okuk ünneplésre a köztisztviselőknek július 1jén?” címmel ELNÖK : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szél Bernadett, az LMP képviselő asszon ya, azonnali kérdést kíván feltenni a Miniszterelnökséget vezető miniszter úrnak: „Ön szerint van okuk ünneplésre a köztisztviselőknek július 1jén?” címmel. Szél Bernadett képviselő asszonyt illeti a szó. DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Július 1je Magyarországon most már hagyományosan a köztisztviselők és a kormánytisztviselők napja, csakhogy arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy van gyakorlatilag több mint százezer ember ebben az országban, ak inek egyáltalán semmilyen oka nincs az ünneplésre, és ennek oka a bérhelyzet. Tudják, olyan emberekről beszélek, akiknek nagyjából nyolc éve, jövőre már nyolcadik éve nem emelkedett a bérük, és gyakorlatilag azt látjuk, hogy a közszféra egyharmada a létmin imum alatt keres. És azt is tudom mondani önnek, tisztelt miniszter úr, hogy önök a köztisztviselőkről teljes mértékben elfeledkeztek. A kormánytisztviselők ugyan kaptak homályos ígéreteket - próbáltam visszakövetni az önök kommunikációját , márciusban az t mondták a kormánytisztviselőknek, hogy 30 százalékos béremelést fognak kapni, ami három év alatt 50 százalékra fog nőni. Áprilisban azt állították, hogy a nettó 78 ezret keresőknek azonnali béremelése lesz, most pedig ott tartunk, hogy az eredeti elképze lésnek körülbelül a fele fog érvényesülni, így 35 ezer ember, nem vezető kormánytisztviselő kap majd valamilyenfajta kiegészítést. Tisztelt Miniszter Úr! A helyzet áldatlan Magyarországon. Két konkrét kérdést szeretnék önnek feltenni. Egyrészt mit tud üzen ni, miniszter úr, azoknak a köztisztviselőknek, akik Magyarország ezernyi kistelepülésén dolgoznak fáradhatatlanul a hivatalokban? Ők köztisztviselők, akik a dolgozói szegénységet most már javarészt nagyon testközelből megtapasztalták. A másik kérdésem ped ig egy korábbi azonnalimhoz kapcsolódik, mert továbbra sem tudom egész pontosan, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik önkormányzatnál voltak köztisztviselők, utána átkerültek a kormányhivatalokhoz, és értelemszerűen kormánytisztviselők lettek. Folyamat osan kapom a leveleket, tisztelt miniszter úr. 2012ben körülbelül 12 ezer ember volt érintett, ezeknek az embereknek vagy csökkent a bérük elég rendesen, vagy nem emelkedett, de mindenesetre azt lehet látni, hogy most éppen egy merényletet követtek el, ug yanis a jogállási törvényben megváltoztatták a szabályozást, és már nem kötelező a fizetést szinten tartani az életpályamodell bevezetéséig. A levelekben azt láttam, hogy itt több tízezres nettó bércsökkenések vannak. Mi lesz ezekkel az emberekkel, miniszt er úr? (Taps az LMP soraiban.)