Országgyűlési Napló - 2015. évi nyári rendkívüli ülésszak
2015. június 29. hétfő (91. szám) - Dr. Szél Bernadett (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Ön szerint van okuk ünneplésre a köztisztviselőknek július 1-jén?” címmel - ELNÖK: - LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
642 ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Lázár János miniszter úrnak. LÁZÁR JÁNOS, a Miniszterelnökséget vezető miniszter : Köszönöm szépen a kérdését, tisztelt képviselő asszony. Tisztelt Elnök Ú r! Magyarországon nem olyan egyszerű összeszámolni, hogy hányan is dolgoznak állami és önkormányzati tisztviselőként. Az OECD azt mondja, hogy az állam saját magára körülbelül a GDP 20 százalékát költi, ami nemzetközi átlagban sokkal több, mint ami más ors zágokban jellemző, sőt az európai átlagot is meghaladja. Tehát miközben az OECD májusi tanulmánya számon kéri rajtunk, hogy mennyit költünk az államra, és hány ember él az államból, aközben teljesen jogos az az igény, hogy stabil életpálya, kiszámítható eg zisztencia és megfelelő kereset álljon rendelkezésre mindazok számára, akik az országot tisztviselőként szolgálják, legyen szó akár önkormányzati tisztviselőkről vagy kormányzati tisztviselőkről. Én nyilván csak az utóbbiak nevében, illetve érdekében tudok nyilatkozni az ön kérdésére. Én azt mondom, hogy körülbelül 1 millió 100 ezer ember van a 4 millió 100 ezer legális munkavállalóból, aki az állam körül dolgozik, ebből van 750800 ezer tisztviselő, és eddig 400 ezer tisztviselőnek, tehát minden második ti sztviselőnek vagy kormánytisztviselői besorolású embernek az életét rendeztük az életpályák segítségével. Jelentős béremelést biztosítunk július 1jétől például a rendvédelmi ágazatban dolgozóknak. A kormánytisztviselők esetében azt tudom önnek mondani, ho gy a 2016. évi költségvetés 25 milliárd forintot irányzott elő a 2016. július 1jével bevezetendő béremelésre, amelynek a törvényi feltételeit majd az Országgyűlés - reményeim szerint az ön közreműködésével is - fogja megtárgyalni 2015 őszén. 2015 októberé re fogjuk beterjeszteni az új kormánytisztviselői életpályamodellt. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati tisztviselőkről nyilván külön kell beszélnünk, ahol az önkormányzatok számára semmi nem tiltja - ma sem , hogy megfizessék az embereket. Volt olyan, aki a kormányhivatalba átkerült, és négyszer annyit keresett, mint az állami tisztviselő. Ezt azért jó, ha tudják, ez főleg a megyei jogú városoknál igen jellemző adat. A kormányhivatalok átalakulása jelentette a legnagyobb kihívást, meggyőződésem szerint az elmúlt száz év legnagyobb közigazgatási reformját, amit hibátlanul hajtottak végre azok a kormánytisztviselők, akik ott dolgoznak. Erről még szeretnék beszélni, valamint az ő bérviszonyaikról is. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, minisz ter úr. Szél Bernadett képviselő asszonyt illeti egy percben a szó. DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Én nagyon csalódott vagyok a FideszKDNP politizálásában ezen a téren is, és nagyon sok kormánytisztviselő és köztisztviselő is csalódott. Ha megnézzük a 2016os költségvetést, azt látjuk, hogy ez a csalódottság tartós marad, amennyiben önök nem lépnek közbe. Ha összeszámoljuk, hogy mi van ebben a költségvetésben, azt látjuk, hogy legalább 500 milliárd forint teljesen felesleges, pazarló luxuskiadás van. Tisztelt M iniszter Úr! Számításaink szerint ezzel a pénzzel az egész közszféra helyzetét lehetett volna rendezni, és akkor rendezni tudták volna a szociális dolgozók és a bölcsődében dolgozók helyzetét is, de rendezni tudták volna azoknak az egészségügyi dolgozóknak a helyzetét is, akik most a József nádor téren tüntetnek a szegénykórházban, de idejönnek hamarosan a Kossuth térre. Tisztelt Miniszter Úr! Tegye meg, jöjjön ki a Kossuth térre, beszéljen ezekkel az emberekkel, és utána mondja el azokat a szavakat, amiket az imént is mondott, hogy jelentős béremelés, s a többi! Én azt látom, hogy önök cserbenhagyták ezeket az embereket. Önök rengeteg olyan embert cserbenhagytak, aki azon dolgozik, hogy az állami szolgáltatások a lehető legjobb minőségben