Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 3. kedd (51. szám) - A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
825 VOLNER JÁNOS ( Jobbik ): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is, tisztelt képviselőtársaim, szomorúan veszem észre, hogy egyes képviselőtársak egy fővárosvidék e llentétet próbálnak ebből a kérdésből fabrikálni, noha egyébként egy hasonló projekt, függetlenül attól, hogy egy pártnak támogató vagy ellenző az álláspontja, valamilyen nemzeti konszenzus irányába kellene hogy elmozduljon, és nem az ország megosztottságá t kellene egy ilyen kérdésnél hangsúlyozni. Úgy gondolom, felelőtlenség az, amit egyes képviselőtársak ezzel kapcsolatban tanúsítanak. Fontos látni azt, hogy amikor az ország turisztikai fejlesztéseiről van szó, akkor Budapest egy olyan turisztikai desztin ációt jelent, ahova a turisták 40 százaléka érkezik, itt költik el annak az 1200 milliárd forintnak a jelentős részét, amit az országba hoznak a külföldiek, és a magyar gazdaságba kerül ilyen módon. Tehát kifejezetten fontos az, hogy új turisztikai központ is létrejöjjön a meglévők mellett Budapesten, hiszen - és itt ütközik az Európai Unió fejlesztési elve a gyakorlattal - az Európai Unió felzárkóztató szemléletben elsősorban a leszakadt régiókat szereti fejleszteni, a gyakorlat pedig azt mutatja, hogy ha a leszakadó régióban létrejön egy turisztikai fejlesztés, az sok esetben jóval kisebb költséghatékonysággal tud megvalósulni, mint ha ez Budapesten valósulna meg, ahova egyébként is jönnek a turisták. Az Európai Unió tehát ilyen szempontból nem gyakorlatia s, amikor közösségi forrásokat fordít különböző gazdaságfejlesztésekre. (16.50) Így például a Ligetprojektnél is erősen limitáltak Magyarország lehetőségei. Hét darab NUTS II. besorolású régióból négy darab NUTS II. besorolású régió Magyarországon Európa húsz legszegényebb régiója között van, Budapest történetesen sokkal jobban áll ennél, nem is jön ide sajnos közösségi forrás. Ez olyan dolog, államtitkár úr, amit, úgy gondolom, érdemes itt megemlíteni, hogy vajon ennek az óriási közösségi kiadásnak mi leh et a forrása. Sajnos, ilyen szempontból egy nagyon nehézkesen mozgó, célszerűtlenül berendezkedett, bürokratikus közösség az Európai Unió, amely nem a megfelelő gazdasági elvek mentén költi a fejlesztési pénzeket. Ennek egyébként jelenleg önök is áldozatai . Fontos azt is látni, hogy amikor elveszítettük a Malévot mint nemzeti légitársaságot, pont az a kulturális és gasztronómiai turizmus csökkent le, ami Budapestre irányult, és jól fizető, As marketingstátusú turistákra alapozó turisztikai fejlesztéseket e nnek birtokában végeztek el Budapesten magyar vállalkozók is, és nagy nemzetközi szállodaipari cégek úgyszintén. Amikor kiesett a Malév, ennek eltűnt a pozitív nemzetgazdasági hatása. Az ön minisztériuma által elkészített Fehér könyv, ami a Malév gazdasági tevékenységéről szólt, 70 milliárd forintban számszerűsítette ennek pozitív költségvetési hatását éves szinten. És akkor bizony Magyarországot egy olyan veszély fenyegette, hogy csak a kisebb pénzű turisták fognak ide eljönni, hiszen az As marketingstátu sú turisták nem fognak attrakció hiányában sem Budapestre látogatni, illetve a közlekedési eszközök, a fapados légitársaságok nem jelentettek számukra elég alternatívát vagy megfelelő alternatívát. Fontos azt is látni, hogy amikor a Ligetprojektről beszél ünk, akkor egy olyan projektet érint ez a gazdaságfejlesztés, ami körülbelül 11,5 millió turistát hoz ide éves szinten, legalábbis az erre vonatkozó előbecslések erről szólnak. Amikor jogosan teszik szóvá a képviselőtársak azt, hogy az egyébként a jogalko tási törvény szerint kötelezően elkészítendő hatástanulmányok hol vannak, hol vannak lefektetve ennek a projektnek a megtérülési számai, akkor sajnos azt kell mondjam, ezzel ezúttal sem szolgált a kormány. Úgy került be ide ez az előterjesztés, hogy nincse nek mögötte ezek a számok. Tehát a képviselők, és azt kell mondjam, ez nem az ellenzéki képviselők hibája, nincsenek annak jelenleg birtokában, amivel a kormány számolja ennek a megtérülését. Az ellenzéki pártok gyakorlatilag az információk elől el vannak ebben a pillanatban zárva. Fontos látni azt, hogy az új attrakciók létrehozása, egy új turisztikai központ megteremtése jelenthet egy olyan lehetőséget Budapestnek és az országnak, ami valóban új turistákat képes idecsalogatni. Mi az, amit én kifejezetten fontosnak tartok, és a kormány figyelmébe ajánlok a Ligetprojekt kapcsán? Először is, ha megnézzük a turisták célszempontjait, hogy minek alapján