Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 3. kedd (51. szám) - A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - VOLNER JÁNOS (Jobbik):
826 választ egy átlagos turista új országot magának, vagy új turisztikai célpontot, akkor nagyon sokszor az ismer ősök közösségi képmegosztó oldalakra feltett fotói alapján, vagy éppen a Facebookon kiposztolt fotók alapján. Látnak egy reprezentatív, attraktív helyszínt, szívesen mennek el oda, ők is részesei szeretnének lenni az élménynek. Megjegyzem egyébként, hogy e z a legolcsóbb reklám, hiszen maga a turista lesz saját környezetében ennek a turisztikai célpontnak a médiuma, és ő az, aki gyakorlatilag reklámhordozóként népszerűsíti adott esetben Budapestet. Fontosnak tartom tehát, hogy úgy valósuljon meg a Ligetproj ekt, hogy az épületek és az ott kiállított képzőművészeti és egyéb alkotások fotózhatósága érvényesüljön. Hiszen ezek fogják majd idecsalni ténylegesen nagyobb számban a külföldieket. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy végre az a forrásrendezés, amit saj nos ez a kormány, úgy gondolom, rossz irányba billentett el 2010ben Budapesten, mivel a Főpolgármesteri Hivataltól elkerült a kerületekhez az idegenforgalmi adó beszedésének joga, az V. kerület, Rogán Antal V. kerülete lett egyébként ennek a törekvésnek a legnagyobb nyertese, odáig billentette el a magyar turizmust, hogy mindenki szeretne attrakciót, de csak szálláshelyet kínál. És mivel a budapesti önkormányzat kezében jelenleg nincs olyan forrás, amiből attrakciót lehetne fejleszteni, hiszen még egyszer mondom, az önök kormánytöbbsége gondoskodott arról, hogy ne legyen, mert a kerületek nyúlják le a pénzt, elsősorban az V. kerület, ahol Rogán Antal polgármesterkedett korábban, ezért nem jönnek létre hasonló új fejlesztések, noha egyébként arra nagy szüksé g lenne. Emlékeztetnék arra, hogy amikor Budapesten turisztikai fejlesztésről beszélünk, azt nem lehet önmagában egy elszigetelt, a környezetétől elvágott projektként kezelni. Nagyon fontos, hogy az ehhez szükséges és kapcsolódó fejlesztések is jöjjenek lé tre. Egy épületrekonstrukciós programra Budapestnek nagy szüksége van azokban a turisztikai desztinációkban, ahol milliószám fordulnak meg évente a turisták. Tessék megnézni: Parlament, Lánchíd, a Vár környéke - ezrével zarándokolnak el naponta arrafelé a turisták, és nem egy lepusztult, idős épületet látunk ebben a környezetben. Valljuk meg őszintén, lehangoló látvány. Azt mondom, államtitkár úr, hogy érdemes volna az országmarketinget olyan irányba fejleszteni, hogy ezeknek az épületeknek a felújítására a kár közösségi forrást, akár a növekedési hitelprogram forrásait rendelkezésre lehessen bocsátani. Itt emlékeztetnék arra, hogy például amikor a „Budapest 100” program zajlott, Budapest régi szecessziós épületeit mutatták be lelkes műemlékvédők, építé szek, mekkora sikere volt ennek a programnak, hány külföldi érdeklődik még hasonló lehetőségek iránt. Nemrég egyébként részt vettem egy turisztikai konferencián a kamara szervezésében, ahol több neves vállalatvezetővel együtt adtam elő. Például ott volt Da bóczi Kálmán is, a BKK új vezérigazgatója, aki előremutató fejlesztési elképzeléseket vázolt föl, teljesen más szemléletben, mint ahogy az elődje tette, sokkal modernebb, sokkal koherensebb elképzelések mentén. Úgy gondolom, a Ligetprojekt is, ha a kormán y ezt meg fogja valósítani, sokkal sikeresebb lehet. Van azonban még olyan kérdés, amire szintén ki szeretnék itt térni, mert megoldatlannak látom. És ha a kormány százmilliárdos nagyságrendben költ erre a projektre, akkor fontos az is, hogy fölhívjam erre a figyelmet. Ez nem más, mint a magyar kis- és középvállalkozók védelme a külföldiekkel szemben. Hölgyeim és uraim, én olyan fővárosról nem tudok, ahol akadálytalanul külföldi busztársaságok, külföldi idegenforgalmi irodák megállhatnak a város közepén, id e utakat szervezhetnek, és oly módon lehetetlenítik el az anyaországban tartózkodó hazai vállalkozókat, hogy azok nem tudnak csomagokat, packageeket értékesíteni a külföldieknek, mert egész egyszerűen a külföldi utazási iroda leszervezi az egészet, és gya korlatilag kannibalizálja az adott ország piacát. Tessék megnézni reggelenként: eljön az ember a Parlamenttel szemben a budai alsó rakparton, százával állnak ott a külföldi buszok azért, mert a külföldiek ától cetig, egy útnak minden részletéig, az idegenv ezetésig bezárólag, elveszik a piacot a magyar vállalkozásoktól. Mi az, amit fontosnak tartunk elmondani? Kell egy turisztikai törvény, ami többek között szabályozza azt, hogy ki végezhet idegenvezetést Magyarországon. Jelenleg ugyanis ez nincs kellően sza bályozva, boldogboldogtalan