Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 3. kedd (51. szám) - A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló 2013. évi CCXLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
817 emlékhelyünk újjáépítése szükséges és elengedhetetlen. Ezzel szemben úgy tűnik számomra, hogy még csak a megmaradt kis emlékhely is el fog veszni, ami az egykori templomra emlékeztet. És most nehogy elmondja nekem majd az államtitkár úr a viszonválaszában, hogy de ezt tulajdonképpen a katolikus egyház sem akarja, és valójában ott meg is szűnt az egyházközség! Persze hogy megszűnt az egyházközség, lerombolták a templomát, felrobbantotta Rákosi Mátyás - hogy lenne most ot t katolikus egyházközség? De én azt gondolom, hogy ez egy olyan egykori örökségünk, amit igenis föl kellene építeni, vissza kellene építeni, és azt a rombolást, amit a történelem, a kommunisták tettek, helyre kéne állítani, tehát ezt várná el az ember. Ezz el szemben, annak ellenére, hogy önök hitéleti funkciót is megjelölnek az eredeti törvényjavaslatban, mégsem ez az épület fogja betölteni. Annyit ígértek csak, hogy az eredeti templomnak az altemplomát majd meg fogják kutatni, egyébként pedig jó ha tudjuk, hogy az egész területen majd mélygarázs fog épülni. Ez ellen minden alkalommal, minden fórumon csak tiltakozni lehet. Ugyanez a helyzet a Vajdahunyadvár kapcsán is. Felmerült a sajtóban az elmúlt időszakban, hogy a Vajdahunyad várában lévő Mezőgazdasági M úzeumnak költöznie kell. E tekintetben soha sehol nem kaptunk megnyugtató választ, kizárólag az ottani dolgozók azok, akik már gyakorlatilag csomagolnak, ez az egyetlen érdemi információ, ami elérkezik hozzánk. Akkor, amikor a kulturális örökség védelméről szóló törvényt módosítottuk, a kormányzat jelen lévő képviselői is arról beszéltek számunkra, hogy gazdasági fenntarthatóság miatt vagy az megalapozhatja a funkcióváltást például egy múzeum esetében, például a Mezőgazdasági Múzeum esetében, azaz a Vajdahu nyadvár esetében - magyarul: igenis elképzelhető, hogy az onnan el lesz költöztetve. Kérdés, hogy mi lesz helyette. Ugye, az eredeti törvény sok mindent felsorol: kulturális, turisztikai, közlekedési s a többi, s a többi, rendeltetésű épületeket ezen a ter ületen, de többek között - ami egyébként teljesen természetes, hozzáteszem - hozzátesz ehhez ilyet is, hogy például szórakoztató rendeltetésű épület, ilyet is felsorol az eredeti törvény. Bizonyos értelemben számunkra ez arra enged következtetni, hogy azok a szórakoztató, vendéglátó funkciók, amiket önök külön építményben kívánnak elhelyezni, tehát nem egy múzeumnak a kávézójáról, az étterméről beszélünk, nem egy múzeumban lévő előadóteremről beszélünk, hanem különálló építményekről, ezek az építmények vajo n miket fognak majd igazából jelenteni, és cáfoljon meg, államtitkár úr, de arra kell hogy gondoljunk, hogy ez adott esetben egy kaszinó is lehetne. Most az előttünk fekvő törvényre röviden áttérve, a következőkre szeretném felhívni a figyelmüket. Először is mint előterjesztőnek hadd mondjam, hogy tegye már meg, hogy szól a kollégáinak, hogy tiszteljék meg legközelebb a Házat a tekintetben, hogy ne azt írják bele a törvényjavaslatba - idézem , hogy „a Komárom 802, Komárom 803, valamint a Budapest XIII. ker ület 28056 helyrajzi szám kerül majd vagyonkezelésbe”, hanem talán oda is lehetne írni, hogy egyébként ez a Szabolcs utcai kórház egykori épületegyüttese, avagy pedig a Csillagerőd és annak a várárka. Miért nem egyértelmű az önök számára, hogy közérthetőe n kell fogalmazni? Miért fáj önöknek az, hogy a legszükségesebb magyarázatot hozzátegyék? (Dr. Hoppál Péter: Elmondtam! Elmondtam!) Nézze meg, ne haragudjon, az ön által most megvédett törvényjavaslatot, ennyi az indoklása, ennyi az indoklása! (Dr. Hoppál Péter: Én elmondtam!) Nagy szó, nagyon, rendkívül köszönjük, de tudja, államtitkár úr, a Parlament TVt nem mindenki nézi, vannak, akik például a parlament.huról tájékozódnak, az irományokból tájékozódnak, és a jövőre nézve is inkább megmarad ez az iromán y, hiszen ebben le van írva, hogy a törvényalkotó mire gondolt. Konkrétan: semmire, hiszen az általános és a részletes indoklásban gyakorlatilag semmi nincsen megfogalmazva. De mi nincsen még megfogalmazva? Például azt sem indokolják önök, hogy tulajdonkép pen miért is szükséges az, hogy a vagyonkezelő megkapja a felépítmények, az új felépítmények kapcsán a vagyonkezelési jogot. Miért nem csak az épület…? Miért nem maradhatnak az államnak a vagyonkezelésében, avagy adott esetben azon múzeumot működtető, mond juk - nem tudom , bármilyen intézménynek a vagyonkezelésében ezek az épületek? Miért nem? Erre nem kaptunk…