Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. SZŰCS LAJOS (Fidesz):
5192 nemzetiségi színházak, valamint a kis létszámú nemzetiségi köznevelési intézmények működési tám ogatására létrehozott két új keret mindösszesen 820 millió forint emelést jelent. A második jelentős támogatásnövelés a helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működési támogatásának 100 százalékkal, 784,2 millió forinttal történő megemelése. Harmadrész t a nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott nemzetiségi intézmények felújításra, pályázati önrészre 2015ben létrehozott kerete a duplájára, azaz 882,4 millió forintra kerül megemelésre. Ezek a rendkívül örömteli változások természetesen nem jelentik azt, hogy az évtizedes elmaradások után minden nemzetiségi probléma egy csapásra megoldódott. Már most tudjuk, hogy a 2017. évi költségvetési törvénynél az első számú prioritás a nemzetiségi köznevelési intézmények és a nemzetiségi pedagógusképzés helyzeté nek átfogó javítása lesz. Mindezen megoldandó feladatok mellett mégis meggyőződésem, hogy most jött el végre az a pillanat, amikor minden meglévő gondot, feladatot, feszültséget félretéve fenntartás nélkül köszönetet kell mondani. Az elmúlt szűk fél év ala tt a 2015. és a 2016. évi központi költségvetési törvénnyel a Magyarországon élő nemzetiségek korábban kevesebb mint 4 milliárd forintos támogatása több mint 8 milliárd forintra került megemelésre. Túlzás nélkül mondható, ez egy olyan mértékű pozitív válto zás, amire a magyar politikában a Magyarországon élő nemzetiségekkel kapcsolatban az elmúlt száz évben nem volt példa. Köszönjük szépen. Köszönöm, hogy meghallgattak. Danke schön! Danke für Ihre Aufmerksamkeit. (Taps.) ELNÖK : Megkérdezem, hogy a frakciók r észéről a fennmaradt időkeretben kíváne valaki még hozzászólni. Igen, Szűcs Lajos képviselő úrnak adom meg a szót. DR. SZŰCS LAJOS ( Fidesz ): Köszönöm a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Azért egy dologról mé giscsak meg kell győznünk egymást, amiről talán nem is kellene nagyon meggyőzni, hogy igazából a 2016os év az adócsökkentésről fog szólni. Erről a költségvetésről sok mindent elmondtak már, én is mondtam többször, de egyet biztosan állíthatunk: ez a költs égvetés mindenképpen tervezhető, előrelátható, kiszámítható, és ami nagyon fontos, be is tartható, hiszen az elmúlt három évben bebizonyítottuk, hogy a költségvetés számai megállják a helyüket, és az elmúlt időszakhoz képest, amit én is itt a parlamentben töltöttem, a legkevesebbszer történt meg az évközi módosítása a költségvetésnek. Tettük ezt például a tavalyi évben is úgy, hogy választási év volt, és mégis betartottuk, kikerültünk a túlzottdeficiteljárás alól, és Magyarország biztos lábakon kezdett áll ni. (Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A jövő évben ennek az egyik fontos eleme a személyi jövedelemadó 15 százalékra való csökkentése, ezzel pedig összességében mintegy 4 millió ember fizetése fog emelkedni, és 120 mil liárd forintos nagyságrend az, ami a családoknál marad. További cél - természetesen ez is többször elhangzott , hogy a személyi jövedelemadó egy számjegyű legyen, ezért dolgozunk, remélem, mindenki megérti. Itt egy picit közbevetőleg szeretném elmondani Z . Kárpát Dániel képviselő úr előző mondataira a választ, hogy önök már jó néhányszor észrevették, csak még mindig nem értették meg, hogy a jövedelemadó típusú adózásból a magyar adórendszer áttért a fogyasztási típusú adózásba. Így azok a számok, amiket Z. Kárpát Dániel elmondott, tökéletesen igazak, és egy olyan országban, amelyben nő az emberek fizetése, nőni kell a személyi jövedelemadó befizetett összegének is, hiszen ez egyenes arányban áll ezzel a dologgal. (13.00) A jövő évben fogjuk csökkenteni 5 sz ázalékra a sertéshús áfáját, ez is körülbelül 25 milliárd forintnyi összeget hagy a fogyasztók zsebében. A kétgyermekes családok családi adókedvezménye