Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 15. hétfő (86. szám) - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - BOLDOG ISTVÁN (Fidesz):
5193 mintegy 350 ezer családnál többet hagy ott, átlagkeresetű család esetében 114 ezer forinttal, minimálbér eseknél pedig 85 ezer forinttal marad több a család költségvetésében. Havi bontásban ez mintegy 9500, illetve 7100 forint lesz. 2016ban a jelenlegi 10 ezerről 12 500 forintra fog nőni, a következő évben pedig ugyanilyen mértékben nő majd ez a kedvezmény. Folytatódik a gyermekétkeztetési program azért, hogy Magyarországon senki ne szenvedjen hiányt a gyermekek vonatkozásában. Tovább bővül a foglalkoztatás, kiterjesztjük a közfoglalkoztatást. Reményeink szerint a jövő évben már rendelkezésre fognak állni az uniós források, amelyek 60 százalékát mindenképpen gazdaságfejlesztésre és ezzel együtt munkahelyteremtésre fogjuk költeni. A nyugdíjak reálértékét és értékállóságát is garantálja a kormány; a jövő évben nemcsak kormányzati, hanem több elemző cég előrejelz ése a 2,5 százalékos GDPnövekedés és a költségvetés már módosításokkal is elfogadott részében a 2 százalékos hiány, a 73,3 százalékos államadóssági ráta az év végére. A családok és munkavállalók terheinek további csökkentése a jövő évi adótörvénnyel és kö ltségvetéssel együtt segíti a magyar gazdaságot. A 110 ezer legalacsonyabb keresetű és a három- vagy többgyermekes családoknak gyakorlatilag a bruttó keresete marad a zsebében. 2016ban folytatódik a közszféra béremelési programja, ismét lesz pedagógusbére melés, ami ki fog terjedni a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőkre és az örökbefogadási tanácsadókra. Jövőre is folytatódik a fegyveres és rendvédelmi dolgozók, valamint az ápolók és orvosok bérrendezése, és elindul a kormánytisztviselői életpályaprogr am. Az egészségügyi alapszolgáltatást végző orvosok munkáját azáltal is támogatni kívánja a kormány, hogy a helyi iparűzési adóról szóló törvény módosításával lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok kedvezményt, mentességet adjanak a háziorvosoknak, amelyne k révén évi mintegy 1,5 milliárd forint maradhat náluk. Ez mintegy 6300 háziorvost érint, a kedvezmény összege pedig évente elérheti a 200 ezer forintot. Az a célunk, hogy a magyar munkavállalók fizessék Európa legalacsonyabb személyi jövedelemadójá t. Erről már beszéltünk. A társasági adózásban bevezetjük a növekedési adóhitelt. Azok a vállalkozások, amelyek egyik évről a másikra ötszörösére növelik adózás előtti eredményüket, elhalaszthatják az adó megfizetését, így több forrásuk marad tevékenységük bővítésére. Azt hiszem, képviselőtársaim, mindezek alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy ez a költségvetés egy jó költségvetés, bár a nyár közepén készül el, annak végrehajtása 2016ban kezdődik, de biztos alapokat teremt arra, hogy a magyar növekedés állan dó legyen, a magyar emberek pedig boldoguljanak. Mindezek alapján kérem önöket, hogy támogassák szavazatukkal a 2016. évi költségvetést. Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Két percre megadom a szót Boldog István képviselő úrnak, Fidesz. BOLDOG ISTVÁN ( Fidesz ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik vezérszónoka azt a látszatot próbálta kelteni, hogy a kormány nem támogatja a tanuszodaprogramot kellőképpen, és különösképpen a z ellenzéki vezetésű városok, illetve azok körzetei nem kapnak ilyet. Természetesen ez szokás szerint, ahogy szokott náluk lenni, nem igaz. Igenis a kormány támogatja a településeket, például Törökszentmiklós városában is épül egy tanuszoda, és az ott élő és a környéken lakó gyermekek itt tanulhatnak majd úszni. Ez egy nagyon fontos program. Azt gondolom, ha ennek a programnak az első köre véget ér, amiben több mint 20 település vesz részt, akkor fogjuk látni azt, hogy hogyan tudjuk ezt folytatni, milyen le hetőségek vannak rá. Nagyon örülnek ennek a tanuszodának a Törökszentmiklós környékén élő iskolások is, szüleik is és természetesen az iskola dolgozói is. Úgyhogy arra kérem képviselőtársaimat, már csak azért is támogassák a költségvetést, mert ezzel a tan uszodaprogrammal is teszünk egy lépést afelé, hogy