Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 12. péntek (85. szám) - Egyes, a felsőoktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
5129 mentén. Én azt hiszem, hogy ez a szabályozás valóban abba az irányba viszi el a hallgatói érdekképviseleteknek a működését, hogy valóban a hallgatói érdekek mentén fognak majd tevékenykedni. A hallgatói átsoroláshoz teljesítendő kr edit kérdését illetően a javaslat húsz kreditről beszél. Első hallásra egyébként ez egy támogathatónak tűnő, jó javaslat, hiszen kifejezetten a minőség irányába és a teljesítmény irányába mozdul el, ugyanakkor nem minden esetben életszerű, mert vannak olya n tárgyak, vannak olyan szakok, ahol bizonyos tárgyaknak a kreditértéke messze több, mint egy másiknak. Mondjuk azt, hogy nagy súlyú, több kreditet érő tárgyakról van szó, orvosi, jogászképzéstől kezdve sok mindent lehet említeni. Ilyen esetben, ha egyegy ilyen tárgynál valami nem sikerül, akkor bizony előfordul, hogy jóval több kreditet bukik valaki, mint amit szeretett volna, és ennek hiányában, mivel sok esetben egymásra épülő tárgyakról van szó, a következő szemeszterben sem képes a megfelelő kreditmen nyiséget teljesíteni, éppen ezért ezzel kapcsolatban én két módosítót is beadtam. Az elsőt valószínűleg vissza is fogom vonni, mert túl szakmaira sikeredett, és egy átlag földi halandó ebből nem fog é rteni semmit. Ez nevezetesen arról szólt volna, hogy a mintatantervekhez kapcsolódóan, azok 60 százalékánál rögzíteni. Na most, megkérdeztem néhány hallgatót az egyetemen, hogy tudjáke, hogy mi ez, fogalmuk sincs róla, úgyhogy rájöttem, hogy ez így kivite lezhetetlen lesz. Én a 18 kredites verziót javaslom, az a mostani 15höz képest elmozdulás, de ugyanakkor a teljesíthetőség szempontjából életszerűbb, ugyanis azért jó, ha kicsit kalkulálunk a számokkal. Az egyes félévek, szemeszterek kreditértéke, ha figy elembe vesszük az intézmények által meghatározott képzési időszakokat is, legfeljebb három kredittel térhet el a mostani 30tól, így 27 és 33 közötti mozgástérre van lehetőség. A 18at ehhez lőttem be. Remélem, hogy ez az érték támogathatónak fog majd bizo nyulni. Magánvéleményemet már többször elmondtam, ha megengedik, akkor most is megismétlem. A hallgatói kompetenciamérés logikáját értem, jónak is tűnik. Ugyanakkor az a meglátásom, hogy ez több adminisztratív és egyéb teendőt ró a felsőoktatásra, mint ha a bemeneteli oldalon tennénk egy nagyobb szűrőt. Ennek pedig van egy nagyon egyszerű módozata, ezt úgy hívják, hogy a felvételiztetési jog az adott intézményeknél legyen, és ők döntsék el, hogy kiket engednek be. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen, ké pviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Hiller István képviselő úr, az Országgyűlés alelnöke. Parancsoljon, alelnök úr! DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, hogy ilyen szűk szakmai körben valóban próbáljunk szakmai beszélgetést folytatni, és majd amikor tele a terem, akkor érdemes politikai jellegű csatákat megvívni. A hozzászólásomban is ilyen kritikai megfontolásokat é s bizonyos javaslatokat szeretnék tenni. Elsőként is azért csak meg kell vizsgálni, hogy miért is kell a felsőoktatási törvényt, a nemzeti felsőoktatási törvényt módosítani. Ennek három okát gondolom én, és azért ki kell mondani, hogy az a 2011es törvény, amit egyébként számos szakmai és ellenzéki kritika mellett ebben a Házban a többség elfogadott, az szakmailag egy nagyon gyenge munka. Lehetett érteni és érezni, hogy amennyiben a magyar felsőoktatást az a törvény fogja irányítani, akkor ennek alapvető mó dosítására lesz szükség. Sajnos azt kell mondjam, hogy bizony három év, két tanév a magyar felsőoktatásban áldozatul esett ennek a szakmailag nagyon nehezen minősíthető, politikailag számos jelzőt tudnék mondani rá, de azt kell mondjam, hogy szakmailag val óban gyenge munkának. A másik ok, ami miatt beszélnünk kell a törvénymódosítás szükségéről, ebben érdemes vitatkoznunk egymással, az a pénzkivonás, amelyet a magyar felsőoktatás állami támogatásával önök 2011 óta elvégeztek. Én továbbra is azt állítom, hog y ennek a mértéke is meg egyáltalán az üzenete a