Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 12. péntek (85. szám) - Az egészségügyi alapellátásról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. ZOMBOR GÁBOR, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a napirendi pont előadója:
5070 jelenleg a háziorvosi, házi gyermekorvosi kar több mint egyharmada 60 éven felüli, és csak azért nem tudja abbahagyni a tevékenységét, mert nem tudja kinek átadni a praxisát. És ez a helyzet, úgy gondo lom, hogy nemcsak népegészségügyi szempontból lényeges, hanem ez a társadalom egésze szempontjából nagyon fontos, hiszen az alapellátásban bármiféle probléma eszkalálódik, akkor az mindnyájunk számára komoly következményekkel jár. Tehát amikor az alapellát ási törvényben elkezdtünk gondolkodni, akkor az egyik nagyon fontos elem az volt, hogy üljünk le egymással, üljünk le a szakmai résztvevőkkel, döntően háziorvosokkal, házi gyermekorvosokkal, védőnőkkel, és találjunk olyan megoldásokat, amik a korábbiakhoz képest hatékonyabbak. Emellett fontos elem az, hogy a lakosság egészségi állapotában tapasztalható negatívumok miatt is olyan színhelyét kell találni a népegészségügyi törekvéseknek, ahol hatékonyan tud működni, ez pedig az alapellátás, és az alapellátás r észtvevőit kell úgy megerősíteni és olyan helyzetbe hozni és olyan kompetenciákat adni, amely számukra ezt a feladatot elvégezhetővé teszi, és képesek lesznek rá. Ennek nagyon sok eleme elindult az elmúlt időszakban, de talán érdemes egy picit átgondolni a zt, hogy miért fontos ez a kérdés. Általában, mikor népegészségügyről beszélünk, akkor még szakmai szervezetek megbeszéléseken is időnként szoktak legyinteni, hogy ez egy ilyen csodaszer, amikor azt mondjuk, hogy népegészségügy, és evvel próbálunk elfedni különböző problémákat. Egyértelműen látszik a magyar tapasztalatok, a jelenleg zajló európai uniós pályázatokból származó forrásból létrejövő praxisok, az úgynevezett svájci modellt megvalósító praxisok esetében, hogy sokkal hatékonyabb tevékenységet tudna k ellátni, ha megfelelő szervezéssel, együttműködéssel tudnak dolgozni. Ezt a népegészségügyi szemléletet, amely korábban a kormányzat által javasolt és a parlament által elfogadott jogszabályokban is megjelenik, kell levinnünk az alapellátás szintjére, és ott bevonni az ott dolgozókat, és létrehozni egy olyan intézményrendszert, amelynek az elemei már megvannak, de hatékonnyá kell őket tenni az elkövetkezendő időszakban. Ez a törvény igyekszik olyan keretet biztosítani azoknak az intézkedéseknek, amelyek m ind a problémákra, mind pedig az előbb említett kihívásokra választ tudnak adni, és új szemléletet kíván meghonosítani, hiszen azokat kérdeztük meg, hogy mi a teendő, akik leginkább érintettek ebben. Akiket megkérdeztünk, azok a fiatal orvosok - akik soks ok statisztika és híradás ellenére nagyon sokan azért Magyarországon képzelik el a jövőjüket - elmondták azt, hogy annak következtében, hogy látják, hogy emelkedik a háziorvosi praxisok finanszírozása, hiszen az elmúlt években 40 százalékkal nőtt ez a fina nszírozás, de még mindig nem éri el azt a szintet, amely már azt a nagyságrendet jelentené, amikor biztonsággal lehet támaszkodni a rendszerre, hogyha ez az ütem folytatódik, és minden évben emelkedik a finanszírozás, és szakmailag és financiálisan is emel kedik a presztízse és biztosabbá válik ez a hivatás, akkor egyértelműen vállalnák a magyarországi háziorvosi rendszerben való részvételt, ha a praxist meg tudják szerezni, és abban segítséget kapnak. Jelen helyzetben azt tapasztaljuk, hogy bármilyen jó meg oldások születnek – ugye, volt a praxisváltó program finanszírozása, volt olyan megoldás, amikor vissza nem térítendő támogatást kaptak azok a háziorvosok, akik ebben a rendszerben betöltetlen körzetekben vállaltak munkát , ezek csak részmegoldást jelente ttek. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Azt látjuk, hogy a rendszerszintű változás nem történt meg. Tehát rendszerszintű változtatásra van szükség ahhoz, hogy pótolni lehessen a nyugdíjba vonuló vagy már a praxi sukat eladni képes háziorvosokat, házi gyermekorvosokat, de ugyanígy érthetjük a védőnőket is vagy a fogászatban dolgozó alapellátási dolgozókat. A megoldást ők is abban látják, és ez találkozott egy korábbi kormányzati és a parlament által is támogatott m egoldással, amikor a gyógyszerészek számára egy kedvezményes támogatású hitelprogram indult el, hogy a tulajdont meg tudják szerezni a patikákban. (15.00)