Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 8. hétfő (81. szám) - A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító java... - ELNÖK: - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
4541 Abból a szempontból egy picit ambivalens az én m egítélésem, hogy egyrészt tényleg messzemenően támogatom én is, más is, hogy legyen jogi lehetőség a közlekedési infrastruktúra, elsősorban az útépítés, a gyorsforgalmi utak kiépítésének gyorsítására. Itt van például az M0snak az északi ága, amit önkritik usan el kell ismernem, hogy nem boldogultunk vele, pedig jó lett volna bezárni északról is az M0st, talán egy ilyen törvényi szabályozás majd segíteni fogja. Ugyanakkor elbizonytalanít, hogy az önök gyakorlatában nemcsak gyorsítás szerepel, hanem lassítás is, ha itt az M4nek a kálváriájára gondolunk, hogy egy ideig nagyon gyorsították, aztán most hirtelen, puff, megállás, lassítás. Tehát ez mutatja, hogy nemcsak a jogszabályokon múlik az, hogy egyegy építési folyamat mikor, milyen időszakban tud megvalós ulni. Vannak Európában más példák is, például a szlovének a maguk gyorsforgalmi úthálózatát úgy építették ki, hogy egyszerre 456 helyen építettek akkora szakaszokat, amelyeknek az előkészítését meg tudták oldani, minden egyes térség boldog volt, mert tör tént valami változás, és 1520 év alatt azért az egész országra elkészült a gyorsforgalmi úthálózat. Ők nem használtak ilyen jogi gyorsító technikákat, de az, hogy a törvénymódosítási csomag egyértelművé teszi, hogy mit jelent a törvényszövegben a „szükség es hozzájárulás” kitétel, hogy az önkormányzat az említett többletberuházási igényt mint helyi közútkezelő vagy mint tulajdonos támaszthatja az építtetőnek, az útügyi építési engedélyezési eljárásban ezt be kell csatolni, és e minőségben az önkormányzat kö teles nyilatkozatot tenni. Az is jó, hogy bizonyos szankciókhoz köti, hogy az önkormányzat a nyilatkozatot milyen időtartamban kell hogy megtegye, az önkormányzati nyilatkozat tartalmának mérlegelése az építésügyi engedélyezési eljárásban hogyan történik. Tehát látszik, hogy az elmúlt húsz évnek a tapasztalatát, ahol bizony megmeg tudott akadni egyegy ilyen előkészítési eljárás, érdemben tanulmányozták. Arra szerintem senki nem merne megesküdni, hogy ez mind hiba nélkül működőképes lesze, mert ahogy az a ngol mondja, a puding próbája az evés, előtte nem lehet kipróbálni, hogy ízlik vagy nem ízlik. Tehát lehet, hogy el lehet kezdeni, és hogyha jó célokat tűznek ki az útépítésben, amit persze most öt évig azért egy kicsit halogattak, ez még akár lehet jó is. Ami egy kicsit, mondjuk, aggályos az önök döntési mechanizmusát tapasztalva az elmúlt fél évtizedben, hogy ez a törvény meghatározza az általános szabályoktól eltérő, sajátos rendelkezéseket az eljárásnak mind a közigazgatási hatósági, mind a bírósági fel ülvizsgálati szakaszában. Ezek az eltérő szabályok már bizonyos aggodalomra azért adhatnak alapot. Nem biztos, hogy bekövetkezik, mert lehet, hogy még ezt is sikerül jól megoldani, de ezekben az egyedi megoldásokban már azért tapasztaltunk furcsa dolgokat önöktől. Ami itt a módosítókban is szerepelt, és örülök, hogy Volner képviselő úr módosítóját támogatólag fogadta a Törvényalkotási bizottság meg a többségi frakció is, hogy a megyei múzeumok körével kibővül a bevonási lehetőség, mert valóban, a szűk keres ztmetszet az egyes régészeti tevékenységeknek az elvégzése, és ez a törvényjavaslat lehetőséget nyit arra, hogy nem akkreditált intézményeket is bevonhatnak. Persze, hogy ennek milyen szerepe lehet, gondolom, hogy az akkreditált szervezeteket azért ezzel e gyütt még nem lehet nélkülözni. A régészeti feltárást két részre osztják. Az első az engedélyben meghatározott teljes feltárás, a második az ezt követő szakasz; amennyiben az első szakaszban már feltárás történt, a későbbiekben ott nem lehet feltárást vége zni; továbbá előír egy speciális gyorsított eljárási lehetőséget, amelyről a kulturális örökségvédelemért felelős miniszter dönthet, és elrendelhet feltárást abban az esetben is, ha az előkerült lelet megóvása a kivitelezés hátráltatása nélkül esetleg nem lehetséges. Érdekes ez a 8 napos miniszteri feltárást elrendelő döntés, amit előír. Ismerve a miniszteri apparátust, azért nem tudom, hogy melyik miniszter az, amelyik 8 napon belül ilyen döntést meg tud hozni, de reméljük, hogy kialakul ez a mechanizmus i s. A javaslat megint a régészeket szorítja egy kicsit háttérbe a nagyberuházásokkal szemben, azzal az indokkal, hogy a közlekedési infrastrukturális beruházások felgyorsítása szükséges. Azt is