Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. június 8. hétfő (81. szám) - A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra-beruházások megvalósításának gyorsításával összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító java... - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
4542 figyelembe véve, hogy az eddigi akkreditáltakhoz képest itt azé rt sokkal szélesebb régészeti kapacitás válik aktivizálhatóvá, jó szervezés esetén talán megoldható, hogy a régészeti örökség feltárása nem szenved múlhatatlan károkat, nem kerül elfedésre végérvényesen olyan dolog, ami értékes lehet. Erre a lehetőséget, h a jól értelmezzük, azért megadja a törvény, hogy ha bizonyos feltárásokból remény van arra, hogy ott komolyabb emlékek vannak, akkor akár az ütemezésnek a módosítása árán is, de azok feltárásra kerüljenek. (23.10) Szóval, mint ellenzéki képviselő , nem mondhatom azt, hogy jaj de jó lesz, azt viszont mondom, hogy hajrá. (Derültség.) Köszönöm. ELNÖK : Most Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak adom meg a szót, a Jobbik részéről. Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Értékeljük azt a m inimális elmozdulást, hogy már egyes ellenzéki felvetések, módosító, jobbító indítványok legalább részben meghallgatásra találnak. Én azért biztatnék mégis nemcsak Volner János összes módosító javaslatának a teljes körű elfogadására, hanem egy kicsit más h ozzáállásra is, hiszen például a régészek kapcsán emlékezhetünk akár Óbudáról, a III. kerületből, a fővárosból is olyan történetre az utóbbi évekből, amikor nagyon is szurkolnunk kellett a régészek munkájához annak érdekében, hogy egy gigaberuházás lényegé ben létre se jöhessen, vagy meg tudjunk védeni olyan természetvédelmi területet, olyan közterületet, amelyet aztán adott esetben a főváros vagy más tulajdonos, de mindenképpen állami hátterű közterület sokkal hatékonyabban tud hasznosítani, vagy éppen meg tud tartani eredeti formájában. Az tény, hogy az M4es árnyékában egyértelmű igény mutatkozik arra, hogy bizonyos beruházási formák felgyorsítása megtörténjen. Össze kell kapcsolnunk ezt az egészet az előző napirenddel, hiszen maga a parlamenti ellenőrzés lenne talán a legjobb formája annak, hogy a hasonló beruházások megfelelő ellenőrzés mellett és megfelelő rálátással folyhassanak mindenféle lassító gát, akadály, fék és ellensúly nélkül. Pontosan azt látjuk viszont összességében ezen előterjesztésben, hog y a parlamenti ellenőrző jogkör gyengül, és bizonyos fajta rendeleti kormányzás felé elmozdulva nagyon sok esetben a gyorsítás együtt jár azzal, hogy itt a mi ellenőrző lehetőségünk, rálátásunk vagy csorbul, vagy pedig teljes egészében megszűnik. Éppen ezé rt elmondhatjuk azt is, hogy az előző napirendnél már említett új hatósági formák adott esetben egy olyan építési hatóság, amely visszaélések tapasztalása esetén haladéktalanul képes beavatkozni, adott esetben a szankciórendszerében legyen ott az is, hogy nem lassítási céllal, de le is állíthasson egy projektet, ha mondjuk, kifizetések nem történnek meg magyar kisvállalkozók, magyar kivitelezők kárára, ne történjen ilyen. De ennek a fenyegetettsége önmagában egy tisztességes piacgazdaságban elég szokott len ni ahhoz, hogy számos visszaélési forma létre se jöjjön. El kell hogy mondjuk azt is, hogy nem csak közbeszerzésekre gondolunk, amikor azt mondjuk, hogy bizonyos kiemelt beruházásoknál automatikus ellenőrzési rendszereket kellene bevezetni. Nem csak a közb eszerzésekre gondolunk akkor, amikor azt mondjuk, hogy különböző ármechanizmusok vizsgálata tekintetében automatikusan kötelező jelleggel kellene vizsgálnunk azt, hogy különböző beruházási formák esetében állnake árváltozások vagy mondjuk, beszállítói vál tozások mögött valódi piaci mozgások, valódi piaci folyamatok, vagy adott esetben az összejátszás gyanúja merül fel. Az álláspontom az, hogy ha ki tudjuk szűrni ezeket a korrupció felé hajló elemeket, az önmagában képes lesz felgyorsítani tulajdonképpen mi nden típusú beruházást, és eljuthatunk végre oda - évtizedes mulasztások után , hogy ezek a valóban nagyon fontos és valóban kiemelt beruházások a megfelelő ellenőrzési szisztémák igénybevételével induljanak el, úgy is folyjanak le. Ez pedig egyébként a F ideszKDNPkormány számára is előnyös lehet a tekintetben, hogy nem ég rá