Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3982 Szomorú is vagyok, mert ha önök azt mondják, hogy fontos a romaügy… - é s azt mondják itt, hogy akár Orbán Viktor miniszterelnök úr vagy éppen Farkas Flórián, aki újra nincs itt a teremben, miniszterelnöki megbízottként, akinek, azt gondolom, hogy kellene értékelnie a költségvetést, még akkor is, ha kormánypárti képviselő, hog y hogyan látja, hogy érzékeli, jól lesze ez a magyarországi romáknak, az esélyegyenlőséget biztosítjae ez a költségvetés. Fontos lenne hallanunk és fontos lenne látnunk, hogy ő mit mond ebben a kérdésben. Sajnos, nem fogjuk megtudni, viszont visszakanyar odva arra a gondolatra, hogy ők aláírtak egy olyan európai keretstratégiát, amibe pénzügyeket is tettek és vizionáltak itt százezer roma munkahelyet, abból nem látunk egyetlenegyet sem, és nem látjuk azt, hogy egyébként ez előbbre lépett volna. Kérdezném a zt, hogy ezzel a kérdéssel mi van a költségvetésben, mert ezt nem látjuk, hogy abban a programban szerepelne egyetlenegy forint is. Tudjuk azt, hogy az európai uniós források megnyíltak, és 5 milliárdot mondanak különböző sajtóorgánumok, viszont nem látjuk , hogy az mire lesz fordítva, vagy hogyan lesz a romáknak nagyobb lehetősége a foglalkoztatási rendszerben. Ebből én azt gondolom, hogy mindenképpen Farkas Flóriánnak is kellett volna mondani a költségvetéshez valamit, mert szeretné látni a magyarországi r omatársadalom. De azt gondolom, hogy nem romakérdés ez, össznemzeti, társadalmi kérdés, tehát mindenkinek fontos lenne. Továbbmennék, a közalapítványok támogatásánál azért újra egy kérdést fel kell vetni. A kettőezres években még lehetett látni, hogy benn vannak a roma kultúrával foglalkozók is, például a 100 Tagú Cigányzenekar, a Rajkó Zenekar, a Kalyi Jag Együttes, benne voltak a támogatási sorokban, ma pedig egyetlenegy roma művészcsoport nincsen benne ezekben a támogatási sorokban, amit láthatunk a költ ségvetésben. A kérdésem: miért? Nem a magyarországi kultúra részei azok az együttesek, a 100 Tagú Cigányzenekar, aki világhírben is verhetetlen, mert mindenhol ismerik az egész világon, és Magyarország hírnevét öregbíti mindenhol? Azt hiszem, megérdemelne egy külön soron, egy külön fejezetben ugyanannyit, mint más együttes. Azt gondolom, ez is fontos lehet, hogy ebben továbblépjünk. (Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A másik, ami a legnagyobb szívfájdalmam egyébként, hog y azért gondoljanak bele… - a foglalkoztatásnál említettem néhány szót a közalapítványokról, civilekről, viszont a lakhatás helyzeténél meg kell hogy álljak egy pillanatra, és azt mondjam, hogy felháborító. Azt mondjuk, újra visszakanyarodnék, nem az európ ai, hanem a nemzeti romastratégiára, hogy a cigánytelepek felszámolását önök komolyan vették 201112ben, ma pedig egy forintot nem látunk abban a költségvetésben, amit itt látunk magunk előtt, illetve lapozgattuk többen is és nem találtuk. Tehát milyen in tegrációt akarnak, ha több mint százezer, 110120 ezer emberről lemondtak? Mert akik ott élnek a cigánytelepeken, a slumosodott városrészekben, az közel 100110 ezer ember. Lemondtak róluk egészségügyileg, foglalkoztatásügyileg és oktatásügyileg. Tehát azt gondolom, hogy ebben a kérdésben, ha akarnak valamit tenni, akkor minél előbb kell lépni, és a 2016os költségvetést már most módosítsák annak érdekében, hogy ezt láthatóvá tegyék, mert ha nem, akkor, még egyszer mondom, lemondtak egy olyan társadalmi rét egről, akiket egyébként fel kellene hogy karoljanak. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) (16.10) ELNÖK : Banai Péter Benő államtitkár úr jelezte, hogy hozzá kíván szólni. Öné a szó, államtitkár úr. BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdas ági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Teleki László képviselő úr azt vetette fel, hogy a számok mögött, a papírok mögött nem látszódnak az emberek. Én azt gondolom, hogy a kormány olyan gazdaságpolitikát fo lytat, amelynek az eredményeit, a pozitív eredményeit nemcsak a makrogazdasági elemzők kell hogy lássák, hanem a mindennapok