Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 28. csütörtök (77. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
3983 emberei is. Azon túl, hogy a makrogazdasági elemzők Magyarországon és nemzetközi színtéren is elismerik az eredményeket, amelyet je leznek az Eurostat statisztikai adatai mind az államadósság, mind az államháztartási hiány, mind a foglalkoztatás, mind a növekedés, mind a folyó fizetési mérleg tekintetében, azon túl ez a gazdaságpolitika, azt gondolom, érezteti az eredményét a mindennap okban is. Néhány adatot hadd mondjak. Több mint húsz hónapja növekednek a reálbérek. A kiskereskedelmi forgalom ennek köszönhetően radikálisan növekszik. Miért? Azért, mert több pénz van az embereknél, tudnak miből vásárolni. A családosok kedvezményéről so k szó esett. Az egyik alapvető lépése volt a kormányzatnak 2010 után, hogy a családot vállaló szülőket helyzetbe hozza, ennek következményeként került bevezetésre az a családi adókedvezményrendszer, amelynek újabb lépését láthatjuk az előttünk lévő 2016o s költségvetési törvényjavaslatban. Bőven 200 milliárd forint feletti az az összeg, amely ezáltal a családoknál maradhat. Mindenki, akinek van gyermeke, tudja, hogy ez mit jelent. Mindenki, akinek van gyermeke, a fizetési papírján látja ezt a többletkedvez ményt. (Heringes Anita: Ha van miből!) Az előttünk lévő költségvetési törvényjavaslat az szja csökkenésén keresztül - sokszor elhangzott - több mint 4 millió munkavállalót érint. Ezt az emberek kell hogy lássák. (Horváth Imre: Érezzék!) A foglalkoztatási a datok tekintetében több mint 400 ezerrel többen dolgoznak ma Magyarországon, mint öt évvel ezelőtt. A közfoglalkoztatásban foglalkoztatottak száma 200 ezer környékén van, tehát hogyha a 400 ezret összevetjük a 200 ezres számmal, akkor látjuk, hogy a versen yszférában igenis, létrejöttek munkahelyek. Nézzék meg, kérem, a legutóbbi statisztikai adatokat (Heringes Anita: Nőtt a munkanélküliség!) , és ezek szintén azt támasztják alá, hogy a legutóbbi bővülés az igenis, a versenyszférában valósult meg. Tehát azt g ondolom, hogy mindazok az emberek, akik most tudnak dolgozni és korábban nem tudtak, azok, akik gyermeket vállaltak, és ezáltal a nettó jövedelmük bővült, azok, akik a személyi jövedelemadó csökkentése keretében több forráshoz tudnak jutni, azok, akik anno be tudtak lépni az árfolyamgát rendszerébe, és most megszabadulnak a devizahiteltől, vagy azok, akik a mindennapok rezsiszámláit kifizetik, és kisebb összeget látnak, azok azt gondolom, hogy igenis, érzékelik ennek a gazdaságpolitikának az eredményét. (He ringes Anita: Igen, meg megmentettétek a devizahiteleseket is!) Hadd említsem meg azt is, hogy a 2014es költségvetés indoklásának az első mondata pont ebben a szellemben fogant meg, amely úgy szól, hogy a költségvetés arról szól, hogy mennyi forrás marad az embereknél. Tehát azt gondolom, hogy igenis, ez a gazdaságpolitika, azon túl, hogy kedvező makrogazdasági számokat produkál, a fókuszát az emberekre, a családokra helyezi. És végül engedjék meg, hogy néhány számmal még kitérjek Apáti István képviselő úr hozzászólására, ami az önkormányzati finanszírozást és az önkormányzati rendszereket illeti. Én abban képviselő úrral is és minden hozzászólóval egyetértek, és lehet, hogy furcsa, hogy én mondom ezt államháztartásért felelős emberként, hogy tökéletes költ ségvetés nincsen, hiszen minden területen lehetne még több forrást biztosítani, illetőleg minden adóból lehetne még csökkenteni. A kérdés az, hogy felelősen tudjae ezt megtenni az adott kormányzat, az adott országgyűlés. Igaz ez az önkormányzatokra is. És hogyha egyes önkormányzatok azt mondják, hogy többletforrásra lenne szükség, én sok esetben meg tudom ezt érteni, de mégis azt látom az összefogó számokból, hogy az az önkormányzati rendszerátalakítás, amelyet a kormány és az Országgyűlés végrehajtott, a z igenis, sikeres ezen a téren is. Miért mondom ezt? Azért, mert ha az önkormányzatok összevont mérlegét nézem, akkor azt látom, hogy 2010 előtt jellemzően súlyosan el voltak adósodva az önkormányzatok (Bangóné Borbély Ildikó: És kik vették fel azt a hitel t, államtitkár úr?) , nemcsak évről évre növekedett az