Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 20. péntek (47. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KUNHALMI ÁGNES (MSZP):
379 tisztelt Ház előtt a szakképzést és a sza kképzés okán a köznevelést érintő törvénymódosításokat véleményezni, illetve nyilván annak a normális országgyűlési vitájában, bizottsági vitájában részt venni. Eme szakasznak valóban egy, az önkormányzatoknak korábban is lehetőséget biztosító, az önkormán yzati választást követő fél évben meghozható döntéséről van szó, amely a működtetési jogot érintően a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felállítását követően is megmaradt. Ennek a jelzésnek, ennek a bejelentésnek a határideje módosul Kucsák képviselőt ársam javaslata szerint - ennyiről, és nem többről van szó. Ráadásul összhangban mindazzal a törvénymódosítással, hiszen január 1jével módosultak a működtetésre vonatkozó, önkormányzati és KLIK közötti, mondjuk úgy, hogy szabályok, és egyszerűsödtek, vilá gosodtak a működtetésre, fenntartásra vonatkozó szabályozók és előírások. Azt gondolom, hogy ez is indokolja, hogy egy, az önkormányzati zárszámadást követően tiszta képpel, egy júniusi határidővel, egyébként kapcsolódik még hozzá gyakorlatilag a köznevelé si törvényben található átszervezési döntések idejére vonatkozó határidő is, így ennek a kettőnek az egymásmellettiségével, azt gondolom, hogy biztosítható ezeknek az önkormányzati szándékoknak a kivitelezése. Nem mellesleg azért hadd mondjam el azt, hogy itt nem arról van szó, hogy kötelező erővel bírna, hiszen olyan is elhangzott Kunhalmi Ágnes képviselőtársam hozzászólásában, hogy akkor már ahhoz sem lesz joguk az önkormányzatoknak. Ez lehetőség volt, lehetőség is marad a köznevelési törvényben a későbbi ekben is, egészen pontosan le van írva a képviselőtársam által benyújtott törvény általános és részletes indokolásában, hogy ez lehetőségként ott van a 3 ezer feletti településeknél, és a 3 ezer alatti települések esetében pedig pozitív lehetőségként, ha a karja, képes rá, akkor a működtetését is átveheti. Nem gondolom, hogy itt tömeges bejelentkezésekre kell számítani, így tehát azok az aggodalmak, amelyek mondjuk, az adminisztrációval összefüggő aggályokat érintik, kevésbé megalapozottak az én olvasatomban , ismerve ezeknek az átadásátvételi protokolloknak a gyakorlatát. Tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom tehát, visszatérve a köznevelési törvényt módosító egyéni képviselői indítványhoz, hogy az átadásátvétel, illetve a működtetés jogának az önkormányz atoknál lévő döntés alapján történő megerősítése okán ennek a határidőnek a kitolását javasolom, és tényleg tisztelettel kérem önöket arra, hogy ez a téma és az önkormányzatoknak az ebben a döntésben álló szabadsága is egy picit több méltóságot érdemel. Kö szönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Rendes felszólalásra Kunhalmi Ágnes képviselő asszony következik, az MSZP képviseletében. KUNHALMI ÁGNES ( MSZP ): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Á llamtitkár asszony, egyetértünk abban, hogy az oktatásról csak méltóságteljesen, és higgye el nekem, ha lehetőségem lenne az országban, ha először lehetne valahol nemzeti minimumot kialakítani Magyarországon, az az iskolarendszernek a kérdése lenne. És pon t ezzel van a probléma, 2010ig ugyanis jobb- és baloldali kormányok együtt törekedtünk arra, ebben konszenzus volt Magyarországon, hogy egy modern, európai, a gyermekekre koncentráló, folyamatosan változtató oktatási rendszerre van szükség, amely nyitott és demokratikus (Dr. Pósán László közbeszól.) , erre törekedtünk. Nem voltunk mindenben tökéletesek, sok mindent nem tudtunk megoldani, de nagyon sok területen nagyon jó folyamatok indultak el, és azt, ami az első Orbánkormány vívmánya volt, azt mi védtük, és sokkal több szakmai és civil egyeztetés volt még az első Orbánkormány alatt is. Ezt értsék meg, hogy 2010 után borult fel minden, és mondtak le nemcsak a szegény gyerekekről, akiket kizárnak a rendszerből (Dr. Pósán László közbeszól.) , de már a középo sztálybeli gyerekek sem kapják meg azt a képességet, mert kívül veszik meg a tudást. (Dr.