Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 20. péntek (47. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
378 amelyek idáig juttatták el a képviselőtársamat, hogy ilyen előterjesztést terjesszen be, amellyel term észetszerűleg, úgy látom, a kormány azonosul. Jó lenne tehát, ha beszélni lehetne erről és nem csak majd az okosságokat úgymond a zárógondolatok tekintetében meghallgatni. Köszönöm szépen. Remélem, hogy megteszi. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tájékoztatni szeretném jegyző urat, hogy az ön felszólalásának kezdeti pillanatában az államtitkár asszony szót kért, de akkor már nem akartam megakadályozni, hogy ön a kétpercesét elmondhassa. Úgyhogy államtitkár asszony következik. Parancsoljon! CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szeretnék visszaélni képviselőtársaim idejével, és valóban az ügy és a köznevelés méltóságának megfelelően szeretnék hozzászólni. Mégis, enged je meg Bangóné Borbély Ildikó képviselőtársam, hogy egy olyan ember, aki volt a katedrának azon az oldalán, amellyel szemben gyermekek ültek, az arcrezgéseivel jelezzen. Az normális egy osztályteremben vagy egy vizsgaszituációban, hogy az ember az arcrezze néseivel üzen a felelőnek vagy üzen a diáknak. Elnézést kérek, hogy vannak ilyen természetes rezzenéseim, amikor, mondjuk, olyan furcsaságokat hallok, amelyeknek köszönő viszonya sincs az előterjesztéshez vagy a valósághoz. Ilyen arcrándulásokat lá thatott képviselőtársam, amikor Kunhalmi Ágnes hozzászólásában hallottam felsorolni jó néhány korábbról gyökerező, köznevelési intézményeket érintő problémát. Bevallom őszintén, hogy örömmel hallottam volna korábban is, ha ezeket a problémákat ilyen hangos an és harsányan kéri számon a szocialista oktatási miniszterektől vagy a szocialista oktatásirányítás szakembereitől. Bizony, jó néhány kérdésre kellett volna már akkor választ adni, és akkor nem ahhoz az eszközhöz kellett volna 201011 után nyúlnunk, ami egy egységes fenntartói rendszeren keresztül megpróbál az esélyteremtésre, megpróbál a lemorzsolódásra, megpróbál a felzárkózási kérdésekre és megpróbál a köznevelés tartalmi kérdéseire a jövőt tekintve választ adni. Jó lett volna, ha ezek az aggodalmak, e zek a hangos szavak akkor is elhangoznak, amikor éppen a köznevelési rendszernek, a vidéki iskoláknak a szétverése zajlik, amikor éppen iskolákat zárnak be vidéken, amikor a 2006os országgyűlési tárgyalásokon a 2007. évi önkormányzati költségvetési fejeze tből elvonják az önkormányzatok fenntartói normatíváját. Örömmel hallgattam volna ezeket az aktív és valóban erőteljes hozzászólásokat az ön részéről akkor is. Aztán valóban megrezdül az arcom… (Dr. Kovács Zoltán: Nem volt képviselő!) De aktív tagja volt a z MSZPnek, azt gondolom, képviselőtársunk ilyen módon tudott volna már akkor is véleményt formálni. Megrezdült az arcom, vagy valóban a homlokom összerezdült, amikor a működtetésre vonatkozó adatkérés tekintetében, amely a Belügyminisztérium és az önkormá nyzatok költségvetési zárszámadásához kapcsolódó adatszolgáltatást jelent a gyakorlatban az államháztartás szabályainak megfelelően, vizionál mindenféle olyan bővített adatkérést, amely személyes adatokat érintene. Tájékoztatnám róla, ha ráklikkelne az áll amháztartási törvényre és ráklikkelne annak megfelelő szakaszaira, akkor tudhatná, hogy a működéssel összefüggésben milyen adatokat rögzít, tárol, alkalmaz és kezel az önkormányzat vagy a Magyar Államkincstár, vagy bármely olyan központi költségvetési szer v, amely adatok ezen, mondjuk úgy, határidőmódosítást érintő köznevelési törvényi szakasz kapcsán előkerülhetnek, vagy jelenthetnek kérdést. (17.20) Néhány esetben természetesen megértem, hogy amikor adódik az alkalom és a lehetőség, akkor elő kell venni a paneleket, és a kommunikációs panelgyárakat ismét lendületbe kell hozni, és el kell mondani általános kritikákat. Nem zárjuk be ezt, hiszen valóban így van: az általános vita módot, teret ad arra, hogy kicsit tágabb összefüggésekben is beszéljünk a közne velés rendszeréről. Éppen ezért ha megengedi Gúr képviselőtársam, mégiscsak megnyugtatnám, hogy a szakképzést érintően az a folyamat, amelyről ön beszél, az igényel törvénymódosításokat; lesz bőven módja, alkalma a