Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 27. szerda (76. szám) - A reklámadóhoz kapcsolódó törvények módósításáról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
3734 reklámadóról szóló törvény általános vitájának végeztével: „A román hegyi pásztorok a Fogarasihavasokban olcsóbban interneteznek, mint mi ideh aza.” Ezt mondta többek között, amikor az ingyenes internet bevezetését célzó javaslatunkat fogalmaztuk meg a reklámadó kapcsán, hogy erre fordítsák azt a nagyságrendileg tízmilliárd forintot. Idézem tovább is L. Simon Lászlót. Elnök úr, ne ijedjen meg, se mmi perverz nem lesz ezúttal benne, rímelni sem fog, hiszen csak a reklámadó kapcsán L. Simon László előterjesztői zárszavából idézek. Az államtitkár úr azt mondta: „Súlyos versenyhátrányt fog okozni, ha ezen a területen nem változtatunk.” - és mutatott mi niszter kollégájára. Varga Mihály pedig, aki korábban azt mondta, hogy nincs szükség ilyen reklámadóból származó bevételre, mert az állami költségvetésnek nincs is szüksége ilyenre, hallgatott egészen mostanáig, míg a Jobbik aláírásgyűjtő akciójának nyomás ára is végre most már nem internetadón gondolkodnak, hanem internetadócsökkentésen. Nagyon örülünk ennek, bár kevés ez a lépés is. Ráadásul ismét az EUba fognak ütközni, hiszen az Európai Unió áfára vonatkozó irányelvei alapján nem lehet csökkenteni az in ternetszolgáltatások áfáját. Éppen ezért azt mondjuk, hogy inkább például a reklámadóval kapcsolatos bevételt kellene az ingyenes internet bevezetésére fordítani. Ezt legutóbb is egy módosító javaslattal benyújtottam, sajnos lesöpörték. Pedig látniuk kell, hogy nincs más lehetőség, ha szembe akarnak nézni azzal, hogy az ingyenes internet mennyire indokolt. (9.30) Hiszen az Európai Unióban Magyarországon a harmadik legalacsonyabb a szélessávú mobilnetet rendszeresen használók aránya. Rendkívül félrevezető az a kormányzati bejelentés is, hogy 2018ra mindenhol lesz szélessávú internet, hiszen csak ott lesz, ahol meg tudják fizetni a nemzetközi összehasonlításban is magas díjakat. A bruttó átlagkeresethez viszonyítva a hazai mobilnetdíjak Szlovéniához és Csehor szághoz képest több mint háromszorosa; Dániához képest pedig 23szorosa az itteni ár. Értik ezt?! Tehát 2200 százalékos árnövekedésről, ártöbbletről beszélhetünk Magyarországon, mondjuk, Dániához képest, ha figyelembe vesszük a jövedelmi viszonyokat is. Ez ért kellene ezen változtatni, és a Jobbik által javasolt ingyenes internet, ha ezt mondjuk, a reklámadóból megvalósítanák, mert meg lehetne ennyi pénzből, akkor az fellendíthetné a távmunkát, a távügyintézést, az elektronikus közigazgatást. Ezzel csökkenth etnénk a gépkocsiforgalmat és a felesleges sorban állást is természetesen. Maga az ingyenes internet néhány településen, nemcsak nemzetközi példák vannak rá, Magyarországon is a jobbikos vezetésű önkormányzatoknál már sikerrel vizsgázott. Hiszen útjára ind ítottuk az internetbarát települések mozgalmát. A jobbikos települések főterein már sok helyen sikerrel vizsgázott az ingyenes wifi. Ezek alapján is merjük az önök figyelmébe ajánlani, hogy ne csak L. Simon László értsen ezzel egyet, hanem az egész kormány is. És ne valamiféle pótcselekvésként egy néminemű áfacsökkentésen gondolkozzon, ezzel kampányoljon, miközben ebből valószínűleg nem lesz semmi, hiszen az Európai Unió ismét a belügyeinkbe avatkozva, amit önök szó nélkül elfogadnak, vagy hangzatos szavakk al lehet, hogy tiltakozni fognak, de végeredményben mégiscsak tudomásul fogják venni, ahogy teszik ezt a halálbüntetés kapcsán, az Alaptörvény módosításakor vagy most, a reklámadó módosításakor. Ez azonban elfogadhatatlan, hogy a kis- és középvállalkozók terheit növelik ismét a multinacionális cégek terhein csökkentve. Ezért a Jobbik ezt a javaslatot nem támogatja. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Most megadom a szót Schiffer Andrásnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy évvel ezelőtt a reklámadónak nevezett adófajta bevezetésénél elmondtuk, hogy ez valójában nem rekláma dó, hanem médiaadó. Az a törvény, amit tavaly elfogadott az Országgyűlés, nem más, mint a fideszes bandaháború egyik nyitó