Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 19. kedd (74. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár:
3468 bizottság hozza létre az amúgy kötelezően létrehozandó ellenőrzési albizottságát, és vizsgálják ki az egész országban, hogy hány embert károsítottak meg így, és kárpótolják őket egytől egyig! Köszönöm. (Taps az LMP padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A kormány nevében Pogácsás Tibor államtitkár úr reagál, parancsoljon. POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, eln ök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A közfoglalkoztatás egyértelmű célja, hogy azok az emberek, akik az elsődleges munkaerőpiacon átmenetileg nem képesek munkához jutni, azoknak ne segélyből, hanem munkából legyen lehetőségük megélni, illetve a családjukat eltartani. Egyértelműen az a célja a kormányzatnak, hogy minél több ember, aki ma a közfoglalkoztatás keretén belül kerül foglalkoztatásra, az elsődleges munkaerőpiacra kerüljön, és ott piaci körülmények között tudjon munkát szerezni . A kormányzatnak - és természetesen azt gondolom, hogy ebben az önkormányzatokkal is egyetérthetünk - nem érdeke az, hogy bármiféle állami állásban közfoglalkoztatotti állást hozzon létre, illetve bármiféle közalkalmazotti vagy köztisztviselői állást közf oglalkoztatotti állással helyettesítsen. De nemcsak vágy kérdése ez, hanem a jelenlegi jogszabályok ezt egyértelműen lehetetlenné is teszik. Ahhoz, hogy a közfoglalkoztatásba közfoglalkoztatóként egy szervezet beléphessen, ahhoz neki vállalásokat kell tenn i. Többek között vállalnia kell azt, hogy abban a munkakörben, amelyben közfoglalkoztatottat kíván alkalmazni, abban a munkakörben azt megelőzően három hónappal nem történt elbocsátás. Vállalnia kell azt, hogy abban a munkakörben, amelyben közfoglalkoztato ttat kíván alkalmazni, ha a közfoglalkoztatott mellett közalkalmazott is alkalmazásban van, a közalkalmazottat nem bocsáthatja el. A közfoglalkoztatottak tehát nem szoríthatják ki a közalkalmazottakat ilyen munkakörből. Ön azt állítja, hogy tömeges ez a je lenség. Ennek a jelenségnek a tömeges voltát nem találjuk, egyáltalán nem látható. Valóban, Balog Zoltán miniszter úr vállalta azt - egy bizottsági meghallgatáson, azt gondolom, ez egyébként teljesen természetes és érthető lépés, hogy egy kérdésre a minisz ter azt vállalja , hogy megvizsgálja, hogy történte ilyen az ön által akkor felvetett KLIK szervezetén belül. Az a vizsgálat folyik, de az már egészen biztosan látható, hogy ilyen típusú, tömeges lépés, hogy a közalkalmazottak helyett közfoglalkoztatotta kat alkalmaznának, nincsen, ez egész egyszerűen nem igaz. (11.10) Én azt kérem, hogy ha önnek van konkrét tudomása ilyenről, ha önhöz valóban odafordultak közalkalmazottak, akik így jártak, akkor segítse az EMMI miniszterét abban, hogy ezeket az embereket megtalálja. (Dr. Szél Bernadett: Ne kormányozzunk helyettetek?) Az egészen abszurd, hogy ön azt állítja, hogy elbocsátják őket a közalkalmazotti státusból, majd azonnal visszaveszik közfoglalkoztatottként. Ez eleve lehetetlen, hiszen a közfoglalkoztatotti körbe való kerülésnek megvan a maga mechanizmusa, tehát önmagában nem lehetséges, az pedig, ahogy ön állítja, teljes egészében valótlan. Ön azt mondja, hogy önök minden embert tisztelnek, az alkalmazottakat is tisztelik. Ha ezt teszik, akkor tegye meg azt, hogy nem állít valótlant ezeknek az embereknek, nem ijesztgeti teljesen feleslegesen ezeket az embereket. Amit ön a kormányrendeletmódosításról beszélt, képviselő asszony, az abszolút módon - már elnézést, de - félreértésen alapul, és tévedésen. Az a kor mányrendelet, amelynek a módosítására szükség volt, az a módosítás azért született meg, mert a kormányrendelet alapján addig akkor lehetett új közfoglalkoztatási programot indítani, hogyha növelték az alkalmazott közfoglalkoztatotti létszámot, tisztelt kép viselő asszony, márpedig a létszámba a már bent lévő közfoglalkoztatottak is benne foglaltatnak. Az pedig talán önnek is egyértelműen belátható, hogy olyan nincs, hogy egyre