Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - FIRTL MÁTYÁS, a Honvédelmi és rendészeti bizottság előadója:
3248 Az összegző módosító javaslat csak a Törvényalkotási bizottság in dítványát tartalmazza, tekintettel arra, hogy az elnök úr által is említett Honvédelmi és rendészeti bizottság indítványát a Törvényalkotási bizottság a házszabály 42. § b) pontjába ütközőnek, azaz túlterjeszkedőnek találta. A módosító javaslat igen jelent ős részben kodifikációs, nyelvhelyességi, technikai pontosításokat tartalmaz, mintegy 12 pontja foglalkozik ilyen jellegű módosításokkal; érdemi részét tekintve viszont van jó néhány olyan új elem, amiket érdemes megemlíteni. Először is talán kiemelném, ho gy az Országos Polgárőr Szövetség az utóbbi öt év tapasztalatai alapján igen komoly adminisztrációs terheket vett magára koordinálási és egyéb feladatok terén, ezért a hatékonyabb és önkormányzati jellegű működés érdekében indokolttá vált, hogy bizonyos fe ladatok végrehajtásában a területi polgárőrszövetségek is hatékonyabban, intenzívebben vegyenek részt. Ez a módosítás lehetővé teszi tehát, hogy bizonyos koordinációs, adminisztratív tevékenységeket a területi polgárőrszövetségek lássanak el, ugyanakkor má s pontokon biztosítja a területi polgárőrszervezetek autonómiáját és az önszabályozó képességük működését. További nagyon fontos és kiemelendő elem az, amit a polgárőrszervezetek működésének utóbbi, immár több évtizedes tapasztalata alapján lehetett leszűr ni, nevezetesen, hogy 18 év alatti állampolgárok is igen élénken érdeklődtek a polgárőrség tevékenysége iránt. Ezért a törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy a 18. életévüket be nem töltött személyek is bizonyos feltételek teljesülése esetén részt vehessene k a polgárőrség munkájában, sőt nevesíti is új elemként ezt a lehetőséget, bevezetve az „ifjú polgárőr” fogalmát, és az ifjú polgárőrök működésének bizonyos szabályait is lefekteti. További fontos és a működést érintő módosítás, hogy az egyesületek, civil szervezetek működését szabályozva itt is bevezeti azt a lehetőséget, hogy a legfőbb szerv a közgyűlés helyett a továbbiakban a küldöttgyűlés legyen. Ez lényegesen egyszerűbb és gyorsabb működési mechanizmust tesz lehetővé. További fontos változás, hogy az etikai szabályszegés szankcióit és az etikai szabályszegés rendezésének a módjait is rendezi a törvényjavaslat. Összegzésként tehát elmondhatjuk, hogy bízhatunk benne, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén még hatékonyabb és eredményesebb munkát végezhe t mind az Országos Polgárőr Szövetség, mind a területi polgárőrszövetségek, és természetesen mindezt az egyes polgárőrszervezetek hatékonyabb bevonásával, a fő cél, az állampolgárok növekvő biztonsága érdekében. Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a figyel müket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Megkérdezem, a kormány részéről kíváne válaszolni államtitkár úr. (Jelzésre:) Igen, Kontrát Károly államtitkár úré a lehetőség. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tiszt elt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány a javaslatot támogatja. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Elnézést, felcseréltem a sorrendet. Most az előterjesztőt kérdezem, hogy kíváne hozzászólni. (Jelzésre:) Jelzi, hogy nem. Rendben. Tisztelt Orsz ággyűlés! Most megadom a szót Firtl Mátyásnak, a kijelölt Honvédelmi és rendészeti bizottság előadójának. FIRTL MÁTYÁS, a Honvédelmi és rendészeti bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Honvédelmi és rendészeti bizottság 2015. április 22ei ülésén megvitatta a polgárőrség és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény módosításáról szóló T/3495. számú törvényjavaslatot. A részletes vitában a bizottság tagjai