Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - A polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól szóló 2011. évi CLXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS, a Honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3249 mellett jelen volt az előterjesztő, képviseltett e magát az Országos Polgárőr Szövetség és a Belügyminisztérium is. A törvényjavaslathoz beérkezett módosító javaslatokat részletesen megvitatta a bizottság, a szakmai meghívottakkal közösen, bizottsági ülés keretében végigvitattuk a módosító gondolatokat i s. (19.00) A részletes vitát egyhangú szavazással zárta le a bizottság, ezt követően módosító javaslatot, illetve bizottsági jelentést nyújtottunk be, mint arról a Törvényalkotási bizottság most már részletesen szólt, ezekre nem térnék ki. Köszönöm megtisz telő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti oldalról.) ELNÖK : Most megadom a szót Harangozó Tamásnak, aki a bizottság kisebbségi véleményét ismerteti. DR. HARANGOZÓ TAMÁS, a Honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Kö szönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A polgárőrség által is támogatott törvényjavaslat kapcsán, amely előttünk fekszik - amelyről ez utóbbi tulajdonsága, tudniillik hogy maguk a polgárőrök is támogatják, itt a parlamenti vitában kiderült , az általános v itában, illetve a bizottsági részletes vitában is egyértelműen úgy fogalmaztunk mi is és a többi ellenzéki párt is, hogy amennyiben az érintetteknek elfogadható, akkor támogatni fogjuk. Mi ugyan, illetve jómagam az MSZP nevében olyan módosító javaslatokat adtam be a törvényjavaslathoz, amelyek tudomásom szerint a polgárőröknek nagyon régi problémája, és arra kívántunk megoldást adni - ilyen volt a cégautóadó eltörlése vagy éppen a hatósági igazolvány illetékmentes kiváltásának a lehetősége , ezek azonban b izonyos szempontból valóban túlterjeszkedtek a javaslaton. Más szempontból szeretném itt megemlíteni, hogy személyesen a bizottság elnöke, Kósa Lajos mondta azt és ígérte meg, hogy ezekre a kérdésekre, konkrétan a cégautóadó kérdésére a nemsokára benyújtan dó költségvetési, illetve adótörvények keretében vissza kíván térni a bizottság, mert ő maga is mint debreceni politikus az ott működő polgárőröktől pontosan tudja, hogy ez igenis égető probléma és nagyon fontos. Ebben a kérdésben szaván kívánjuk majd fogn i elnök urat, és gondolom, a bizottság ebben partner lesz. Fideszes módosítók is érkeztek. Az egyik partikuláris érdekek mentén kívánta felborítani a törvényjavaslatnak pont azt a rendjét, amelyet ez a javaslat ki fog alakítani, tudniillik, hogy minden meg yében csak egy polgárőrszövetség működhet, hogy rendet tudjanak tenni és tartani a szervezetek között, ezt Budapest és Pest megye relációjában szerette volna fölborítani. Ennek gyakorlati oka nagy valószínűséggel a bizottsági ülésen is elhangzott finanszír ozási problémák, tudniillik, hogy Budapesten kicsit jobban finanszírozzák az egyesületeket, mint Pest megyében. De hála a jóistennek, mind az ott lévő polgárőrségi vezetőktől hozott érvek mentén, illetve a fideszesKDNPs politikusok is jobb belátásra tért ek, és ezeket a módosító javaslatokat az általunk való felvetés után a bizottság elutasította. Tette ezt egyébként a többi fideszes módosító javaslattal együtt a Törvényalkotási bizottság is a későbbiekben, olyan módosító javaslatok tekintetében, mint a lo vaskérdésben az utolsó pillanatban behozott módosító javaslat, illetve egyéb más olyan kérdésben, amelyek szemmel láthatóan nem voltak egyeztetve és előkészítve. Ezt csak azért említem meg még egyszer, mert ez azon ritka pillanatok egyike volt, ahol a fide szes többség is ezeket inkább elvetette, mint hogy előkészítetlen és konfliktusos szabályokat most elfogadjon. Így hát a bizottsági ülés, illetve a TABülés végére gyakorlatilag visszajutottunk az eredeti szöveghez, ezért örömmel jelenthetem - ha bárkit it t a teremben vagy azon kívül érdekel , hogy mind az MSZP és tudomásom szerint a többi ellenzéki párt is ilyen tekintetben a törvényjavaslatot támogatni fogja és meg fogja szavazni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)