Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - Schmuck Erzsébet és Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Mekkora a gazdák vesztesége a kormány mulasztása miatt? (2)” címmel - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
3196 arra, hogy később, amit megszeretett, azt csinálja magától is. Erről számolnak be sorra gimnáziumi igazgatók és tanárok, tegnap is felhí vtak ketten is, és azt mondták el, hogy számos diákjuk, miután az 50 óra kötelező szolgálatot már teljesítette, továbbra is folytatja, mert megszerette ezt a munkát, megszerette azt az idős embert, akinek segített. Kedves Képviselők! Sok ilyen eredményes, jó dologról lenne jó számot adni itt a parlamentben és az országban is. Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő asszony az államtitkári választ elfogadta. Schmuck Erzsébet és Sallai R. Benedek (LMP) - a földművelésügyi miniszterhez - „Mekkora a gazdák vesztesége a kormány mulasztása miatt? (2)” címmel Tisztelt Országgyűlés! Schmuck Erzsébet és Sallai Róbert Benedek, az LMP képviselői, interpellációt nyújtottak be a földművelésügyi miniszterhez: „Mekkora a gazdák vesztesége a kormány mulasztása miatt? (2)” címmel. Sallai R. Benedek képviselő urat illeti a szó. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Pont egy évvel ezelőtt első interpellációm volt, hogy megkérdezzem, hogy mi lesz az osztatlan közösökkel, és gyakorlatilag eltelt egy év, sajnos, és arra kell hogy rámutassak interpellációmban, hogy érdemi el őrelépés nem történt. A földforgalmi törvény hatálybalépése közben lett egy általános intézkedés, ami lehetetlenné tette, hogy az osztatlan közösök rendszerében be lehessen jelenteni a jogszerű területhasználatot a tulajdonosoknak. Egészen addig ezek a tul ajdonosok hozzájutottak a területalapú támogatáshoz, és 2013 óta ezt nem tehetik meg. (15.40) A 2013. évben az MVH hozott egy ideiglenes rendelkezést: aki jogszerűen tudta bemutatni azt, hogy a területét valamilyen jogcímen használja, földhaszonbérleti sze rződése volt vagy tulajdon jogcímén, az megkapta ezt a juttatást; majd ez a lehetőség tavaly már nem állott rendelkezésre. Azt szeretném kérdezni az államtitkár úrtól, ahogy meg is fogalmaztam az interpellációs kérdésemben, hogy mi akadályozza az FMet abb an, hogy a 2013as gyakorlatnak megfelelően - mindaddig, amíg a kormányzat nem tesz eleget azon kötelezettségének, hogy kimérje az összes osztatlan közöst - ugyanezzel a könnyítéssel hozzáférjenek a tulajdonosok. Nagyon kérem az államtitkár urat, ne mondja azt, hogy most is igényelhetnek osztatlan közösre, mert nagyon sok olyan osztatlan közös van, ahol több száz tulajdonos van, és a földforgalmi törvény rendelkezéseit nem lehet úgy megtartani, hogy minden tulajdonosnak a hozzájárulását bírja a területhaszn álati bejelentő. Ezt egy egyszerű jogszabályi rendelkezéssel meg lehetne oldani, ehhez csak a szándék kell mindaddig, ameddig a kormányzat az osztatlan közösöket nem osztja ki. Erre volt egy korábbi négyéves ígéret, most az elmúlt egy évben megint volt arr a, hogy felgyorsítják ezt a folyamatot. Azt nyilvánvalóan látni kell, hogy egy valamilyen szinten félresiklott rendszerváltás elhibázott kárpótlásának a torzszülöttjei ezek az osztatlan közösök igazi hungarikumként, és ezeknek a felszámolása nem a tulajdon osok felelőssége, nem ők tehetnek róla, hogy nem oldódik meg ez a probléma. Emiatt kellene az, hogy az FM melléálljon ezeknek a gazdálkodóknak, és megteremtse annak a lehetőségét, hogy ameddig nem lép az FM vagy az erre hivatott szervek, hogy az összes osz tatlan közösnél, ahol kérelmező volt, kimérjék az osztatlan közös tulajdonokat, addig megadja azt a könnyítést, amit az MVH 2013ban is megadott.