Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Mik a tapasztalatok a középiskolások érettségi előtti közösségi szolgálata terén?” címmel - ELNÖK: - DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP):
3195 Ezt az 50 órányi iskolai közösségi szolgálatot nagyon sokféle keretben meg lehet tenni; akár egészségügyi területen, szociális területen, jótékonysági, oktatási, kulturális, közösségi, környezetvédelmi, természetvédelmi, k atasztrófavédelmi, óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyerekekkel való foglalkozás területén, tanulókkal, idős emberekkel való közös sport- vagy szabadidőtevékenység, vagy akár a rendőrségi feladatok közül a bűn- és balesetmegelőzés területén is végezhe tő ez a közösségi szolgálat. Tehát látszódik, hogy nagyon sokféle azoknak a területeknek a köre, ahol ezt a közösségi szolgálatot kiki meg tudja tenni. És a különböző intézményekkel, civil szervezetekkel, hiszen van, amikor önkormányzati intézményekhez men nek a fiatalok, van, amikor más közintézményhez, megint máskor civil szervezetekhez, ezek a kapcsolatfelvételek megtörténtek. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet többször tartott annak a szervezésben részt vevő több száz pedagógusnak előkészítő üléseket, megbeszéléseket, felkészítéseket, akik szervezték az iskolákban ezt a közösségi munkát, pontosan azért, hogy mindenki fel tudjon kellő időben készülni. Azokat az irányokat, amelyeket meghatároztunk, egy korábbi kutatás alapján, a diákok elsődleges szempon tjai alapján, 90 százalékban az ő véleményüket figyelembe véve határoztuk meg, és így 2015 januárjában egy első kutatást is végeztünk, majdnem ezer feladatellátási helyszínen, majdnem ezer iskolában térképeztük fel, megkérdezve pedagógusokat, intézményveze tőket, diákokat, hogy hogyan áll pontosan az az arányszám, amire képviselő asszony is rákérdezett, a közösségi szolgálat teljesítése. Nos, tavaly év végéig, tavaly decemberig a 11. évfolyamos tanulók 73 százaléka már túl van a 21 órányi közösségi szolgálat on, sőt egy jó részük már az 50 órát is teljesítette, tehát a teljes időtartamot is teljesítette. Időarányosan tehát körülbelül a háromnegyede a fiataloknak jól áll, nincsen lemaradásban, hanem várhatóan fogja tudni teljesíteni ezt az 50 órányi szolgálatot az érettségi megszerzéséig. Nyilvánvalóan sokat segít ebben, hogy ez nemcsak szorgalmi időszakban, hanem nyári időszakban is teljesíthető, tehát mind a 12 hónap rendelkezésre áll. Hogy mik voltak a legnépszerűbbek? 80 százaléknyi mértékben vettek részt a fiatalok katasztrófavédelmi, idősekkel, óvodáskorúakkal való közös sport- és szabadidős tevékenységek rendezésében, szervezésében, lebonyolításában, egészségügyi, illetve bűn- és balesetmegelőzési programokon vettek részt önkéntesként. Második körben volt a szociális és jótékonysági, majd végül a természet- és környezetvédelmi iskolai közösségi szolgálat. Ezek voltak tehát a legnépszerűbb tevékenységek. Az iskoláknak most már a pedagógiai programja is tartalmazza ezeket a közösségi szolgálattal kapcsolatos fontosabb teendőket. Ha pedig arra kell válaszolnom, amit képviselő asszony kérdezett, hogy hol volt a leggyorsabb ennek a megszervezése, hol állnak a legjobban: a nem állami fenntartású iskolákban, a szakközépiskolákban, valamint a száz fő alatti tanulól étszámmal rendelkező iskolákban állnak a legjobban, viszont így is majdnem kétharmadában értékelik ezeknek a tevékenységét. És még a nyári időszakban is nagyon sok lehetőség van, a most futó „TeSzedd!” akcióban, a „Tourist Police” programban, a „Tisztelete t az éveknek, biztonságot az időseknek” polgárőrprogramban vagy akár a helyi környezetvédelmi programokban is részt vehetnek ezek a fiatalok, és ez is beleszámít az 50 órába. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Megköszönöm á llamtitkár úr válaszát. Kérdezem képviselő asszonyt, elfogadjae a választ. DR. HOFFMANN RÓZSA ( KDNP ): Örömmel hallottam államtitkár úr válaszát, és természetesen elfogadom, hiszen minden kérdésemre választ adott, mégpedig kielégítő választ. Engedjé k meg, hogy a rendelkezésemre álló pár másodpercben még elmondjam a következőket. Amikor a közösségi szolgálat kötelezettségét bevezettük a köznevelési törvényben, nagyon kevés, de volt egykét fanyalgó hang, amely azt kifogásolta, hogy kötelezővé tesszük, miközben önkéntes munkára szeretnénk a fiatalokat szoktatni. Nos, pedagógiai elv, hogy először rá kell venni az embert