Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - Korózs Lajos (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Akinek nincs befektetése, az annyit is ér? A banki kárpótlásokra van pénz, de arra, hogy a legszegényebbek ne maradjanak ellátás nélkül, már nincs?” címmel - KORÓZS LAJOS (MSZP):
3188 De ugyanez a helyzet például az államháztartási hiánnyal is. Hiszen azzal, hogy Magyarország most már 45 éve tudja teljesíteni a 3 százalék alatti költségvetési hiányt, nagyon komoly elismerést váltott ki. Az IMF, az az IMF, amelyik nem barátja országunknak üzleti okok miatt, éppen ma módosította az összes makrogazdasági mutatóját Magyarországról, és mind et pozitívan, tehát fölfelé. Az IMF képes erre azért, úgy gondolom, mert nekik érdekük, hogy objektívek és hitelesek legyenek. Ugyanis az IMF a piacról él, úgy tudja befektetéseit, pénzügyi forrásait kihelyezni. Nem úgy, mint az ön által említett két intéz et, különösen ez a bizonyos Költségvetési Felelősségi Intézet, amely elég jó nevű, de láthatjuk, hogy az előrejelzései alapján nem a felelősség jellemző rá, inkább a politikai megfelelés a megbízóinak. Ugyanis ez az intézet a Haza és Haladás Alapítványtól, a Bajnai Gordonhoz köthető baloldali alapítványtól kapja forrásait, így a piacon nem kell neki megfelelni. Számára nem fontos a hitelesség, nem fontos az objektivitás. Ő beszélhet felelőtlenül, írhat felelőtlenül. A média természetesen meg fogja írni, de mi tudjuk, hogy a valóság egészen más. A valóság az, hogy a magyar gazdaság szépen halad előre. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. RÉVÉSZ MÁRIUSZ ( Fidesz ): Tisztelt Államtitkár Úr! A Gazdaságkutató Intézet és a Költségvetési Felelősségi Intézet független elemzőként próbálja magát feltüntetni, de hát ezek a cégek az objek tivitástól és a hitelességtől igenigen messze vannak. Ha összevetjük ezeknek az intézeteknek az elmúlt éves prognózisait a valósággal, akkor azt látjuk, hogy ezek köszönő viszonyban sincsenek egymással. Azt mondhatjuk, Vértes András szavait felhasználva, hogy a Gazdaságkutató Intézet és a Költségvetési Felelősségi Intézet az adatok és a tények ismeretében súlyosan és egyértelműen megbukott. Ezeket az intézeteket nem lehet gazdasági elemző cégeknek tekinteni, nem lehet gazdasági értelemben komolyan venni, e zeknek a cégeknek politikai kommunikációs feladataik vannak. Az a feladatuk, hogy a kormány eredményeit a lehető legnagyobb mértékben próbálják hitelteleníteni. Úgy tűnik, ezért kapják a pénzüket. Államtitkár úr válaszát köszönöm, és természetesen elfogado m. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr az államtitkári választ elfogadta. Koró zs Lajos (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Akinek nincs befektetése, az annyit is ér? A banki kárpótlásokra van pénz, de arra, hogy a legszegényebbek ne maradjanak ellátás nélkül, már nincs?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZ P képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Akinek nincs befektetése, az annyit is ér? A banki kárpótlásokra van pénz, de arra, hogy a legszegényebbek ne maradjanak ellátás nélkül, már nincs?” címmel. Korózs Lajos képvis elő urat illeti a szó. (15.10) KORÓZS LAJOS ( MSZP ):