Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. május 11. hétfő (71. szám) - Burány Sándor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Meddig kívánják még a devizahiteleseket átverni?” címmel - ELNÖK: - BURÁNY SÁNDOR (MSZP):
3180 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy az ön aggodalma a devizahitelesekért most, 2005ben már hiteltelen. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: 2015!) 2015ben. Nagyon hiteltelen. Engedje meg, hogy ehhez három bizonyíté kot is szolgáltassak. Az első bizonyíték az, hogy az önök kormánya alatt, 2002 és 2010 között alakult ki a devizahitelesek problémája, mivel önök nem tudták a társadalom részére biztosítani a jobb anyagi feltételeket, ezért lehetővé tették számukra, hogy k orlát nélkül, nyakló nélkül vegyék föl a devizahiteleket, mi több, még ösztönözték is, hogy fogyasztásra, autólízingre és más egyéb javakra fordítsák a devizahiteleket. Ezzel alapvetően semmi probléma nincs, csak annak a felelősségüknek nem tettek eleget, hogy mint kormány és mint az akkori PSZÁF figyelmeztesse a bankokat, a bankokon keresztül az embereket, hogy micsoda kockázatot vállalnak. Az önök kormányzása alatt jött létre az az állapot, hogy közel 2 millió ember adósodott el Magyarországon devizahitel ben; több ezer milliárd forinttal tartoztak a bankoknak. A másik, ami alátámasztja az ön és az MSZP hiteltelenségét ebben a kérdésben, hogy az azt követő időszakban sem tudtak valóságos megoldási alternatívát mutatni. Erre mondok önnek egy példát, hiszen S zanyi Tibor 2013 decemberében, amikor már körvonalazódott a megoldás, még akkor is azt mondta, hogy az MSZP szerint törvényileg kellene lehetővé tenni, hogy minden devizahiteles újratárgyalhassa a maga szerződését, akár úgy, hogy egyikmásik pénzintézethez viszi át a hitelét. Ennyi volt 2013 decemberében az MSZP javaslata, ami nyilvánvalóan nem lett volna megoldás a több millió embernek. Nem volt még évekkel a probléma felszínre hozása után sem semmilyen megoldási javaslatuk! (Dr. Harangozó Tamás: Miért nem 180 forint volt? - Közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Engedjék meg, hogy azt is elmondjam, és az önök hiteltelenségét bizonyítsam, hogy 2014ben önök elfogadták a Fideszkormány megoldási javaslatát, hiszen 2014 júliusában az első devizahitelesekről szól ó törvényt, amely semmisnek mondta ki az árfolyamrést, önök megszavazták. Nem tudtak más alternatívát mondani és az Országgyűlés elé hozni, hanem a kormány javaslatát fogadták el. (Gőgös Zoltán: Miért hazudsz? Ez nem igaz! - Heringes Anita: És a 180 forint ?) Majd 2014 szeptemberében, amikor az elszámolási törvényt nyújtottuk be az Országgyűlésnek, amely az egyoldalú szerződésmódosítások miatt és az árfolyamrések semmissége miatt a kártérítések kifizetését jelentette, önök ezt a törvényt is megszavazták, teh át önök elfogadták a kormány javaslatát, és nem volt egyszerűen más alternatívájuk és elképzelésük. (Harangozó Gábor István: Nem 180 forint? Az volt a javaslat! Ne hazudjál! - Gőgös Zoltán: 180 forint!) Tisztelt Képviselő Úr! Most, amikor a Fidesz lezárja ezt a társadalmi problémát (Heringes Anita: Ja, ez már le van zárva?!) , teljesen nyilvánvaló, hogy 1 millió 900 ezer érintettből mindig lesz olyan, akinek nem felel meg az adott elszámolás, mindig lesznek nehéz esetek; ennek vannak jogi megoldásai: először a bankokhoz kell fordulni, és 60 napon belül a banknak válaszolni kell határozatban az ügyfél felvetésére. Mindig találnak ilyeneket, de ennek a fölvetése, hogy itt önök tudják a megoldást, egyszerűen hiteltelen és elfogadhatatlan. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Megkérdezem Burány képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. BURÁNY SÁNDOR ( MSZP ): Elnök úr, ez a válasz elfogadhatatlan. Először is azért, mert az államtitkár úr hazudik. Az MSZPfrakció lega lább öt törvényjavaslatot nyújtott be a devizahitelesek megsegítésének érdekében. (Taps és közbeszólások az MSZP padsoraiban: Úgy van!) Egész egyszerűen nem felel meg az az állítás a valóságnak, hogy ezekről ön nem tud, nem beszél róla.