Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 28. kedd (68. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény, a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosítá... - ELNÖK: - DR. HOFFMANN RÓZSA, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2810 nyelvpszichológiai tudásnak, hogy ebben az életkorban még könnyebb idegen nyelvet tanu lni, mint később. Egyébként is, ha azt akarjuk, hogy lehetőleg mindenki érettségihez jusson, ahogy Czomba Sándor államtitkártól hallottuk, akkor a második két évben nagyon intenzíven kell idegen nyelvet tanulni, mégpedig kettőt, mert ez felel meg a gimnázi umi szintnek is. Ez csak egyetlen példa volt, de sorolhatnám még azokat a példákat, amelyek a tartalmi, tantervi, tantárgyi nehézségekre, illetve megoldandó problémákra hívják fel a figyelmünket. Én magam úgy gondolom, hogy ebben az új struktúrában megvan a lehetőség arra, hogy az államtitkár hölgy és államtitkár úr által idézett ma meglévő problémákra adekvát választ adjon ez az új struktúra. De ez csak a tartalmi kérdések megválaszolása után fog kiderülni. Még az előzőekhez illusztráció gyanánt elmondanám azt, hogy a XXI. század szakmunkásának, ifjú munkásának olyannak kell meglátásom szerint lenni, mint amilyen fiatalemberrel szerencsém volt több mint húsz évvel ezelőtt Hollandiában találkozni. Ez egy fiatal szakmunkás volt, aki kitanulta a tehenészetet, és egymaga a szüleivel számítógépvezérelt olyan tehenészetet és sajtüzemet működtetett, ahol 80 tehén volt, és napi, nem tudom, hány liter tej és sajt - könnyen ki lehet számolni , mindent hárman meg tudtak csinálni. Tökéletesen kommunikált két idegen ny elven a saját anyanyelvén kívül, patyolattiszta volt az üzeme, minden kérdésre szakszerűen választ adott, nem volt egyetemi diplomája, főiskolai sem, érettségije se volt. Ez egy szakmunkásfiú volt. Ez a XXI. század szakmunkása; Magyarországon is vannak ily enek. Szerencsére én is ismerek ilyet, tehenészetből is, meg például asztalost. De olyan sokoldalú készségekkel, képességekkel kell már rendelkezniük ezeknek a fiataloknak, akik ma vagy holnap mennek a szakmunkásképzőkbe, szakiskolákba, szakgimnáziumokba, hogy nagyon körültekintően és nem indulatoktól vezérelten vagy egyetlen példából kiindulva kell a tantervet összeállítani. Nos, többen érintették itt, és valóban kulcskérdés a szakképzés átalakítása során, amelynek célja a gazdasági élet fellendítése, a hu mán erőforrás, a tanári oldal, az oktatói oldal. Én magam nem úgy látom, ahogy itt az előttem szólók mondták, hogy a pedagóguspálya megbecstelenítése volna, ha pedagógiai végzettség nélkül is odaengednénk az oktatói pályára olyanokat, akik azt a szakmát tu dják adott esetben tanítani. Világszerte az a tendencia, hogy a gyakorlatban szerzett tudást bekalkulálják a végzettségekbe, és az is jogos követelmény, hogy valamilyen szintű pedagógiai alapképzés nélkül ne engedjünk gyerekek közé oktatni senkit. De vanna k olyan kihalóban levő szakmák - tudnék ilyen példákat mondani, de a velem szemben ülő államtitkár úr esetleg rám szólna, hogy ő sokkal többet tud , ahol egyszerűen nincsen ennek a szakmának olyan oktatója, akinek egyetemi szintű végzettsége van, viszont a szakmára szükség volna, akár azért, mert hungarikum, akár azért, mert újabb igény merül fel rá. Megakadályozni, hogy mondjuk - egy példát hadd mondjak , kádárok ismét legyenek Magyarországon, azért, mert nincsenek ilyen pedagógiai végzettséggel rendelke zők, egy ilyen egyébként minőségi és igényes, de mégiscsak valahol bürokratikus szempont szerint, az hiba volna, ha van még olyan idős mester, aki szereti a gyerekeket, értelmesen tud magyarul beszélni, ismeri a szakmáját, meg tudja nekik mutatni, és ki tu d újra nevelni egy olyan generációt, amely továbbviszi például ezt a szakmát. De megoldható a kérdés más módon is; az kevésbé ajánlatos, ha a most pályán levő és pedagógus végzettséggel rendelkezőket átképezzük. Aki már húsz éve, mondjuk, falakat húz vagy számítógépet szerel, és el kell tartania a családját, pénzt kell keresnie, a tetejében szakoktató is valahol, az már nem lesz képes olyan szinten kitanulni a kádármesterséget, mint az, aki húsz éve történetesen ezt gyakorolja. Ezért arra szeretném felhívni a majdani rendeletek készítőit, hogy rendkívül rugalmasan állítsák össze a képesítési követelményeket, olyan külön utakat nyissanak meg a szakoktatók vagy mesteroktatók lehetősége előtt, amelyek visszahozzák azt a fajta tudást, ami miatt a magyar szakit e gykét emberöltővel ezelőtt egész Európában dicsérték és elismeréssel illették. Ez az, ami szétporladt, ami eltűnt, ezt nem fogják egyetemi, főiskolai padokban megszerzett diplomásokkal visszahozni, csak azokkal a szakemberekkel, akik ügyesek, akik ezermes terek.
