Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. április 28. kedd (68. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK:
2776 Simon László államtitkár úr korábban még azt mondta, hogy Magyarország kultúriparának fővárosa a Városliget lesz. Legutóbb viszont már a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta: „Személy szerint szívesebben látnék néhány tervezett múzeumot üresen álló ingatlanokban, vagy barnamezős beruházás keretében revitalizált területen, mint a Városliget zöldjében.” A Heti Válaszban pedig az olvasható államtitkár úrtól: „Mindenképp kell az ú j Néprajzi Múzeum is, de nem biztos, hogy azt a Ligetben kell felépíteni. A Fotográfiai Múzeum és az Építészeti Múzeum két kockája pedig nekem nem tetszik – mondta , ráadásul ezeket az intézményeket könnyen el lehetne helyezni meglévő épületekben is.” A l egújabb fejlemény az, hogy az új Nemzeti Galéria tervpályázatára felkért Zoboki Gábor a Várban, a Szent György téren építené fel a múzeumot és nem a Városligetben, amely L. Simon László szerint sem rossz ötlet. Az alkotócsapat most döbbent rá arra, hogy kö zel két müpányi épületet kell a park közepére tervezni óriási parkolóval, ami nyilvánvalóan megterhelné a Városligetet. A Liget Budapest projekt szakmai és civil ellenzői kezdettől fogva hasztalan próbálnak érvelni a közpark megmaradása mellett. Komoly ter vek is születtek a már meglévő épületek hasznosítására, a barnamezős beruházásokra és a zöldfelületek védelmére. Nyilvánvalóan igazuk van azoknak, akik azt mondják, csak azért, hogy a miniszterelnök felköltözhessen a Várba, nem érdemes a Városligetet tönkr etenni, és szinte az összes jelentős közgyűjteményt megmozgatni. Jó lenne azonban végre tisztán látni, hogy mi ezek után a kormány szándéka és álláspontja a Városligettel kapcsolatban, továbbra is ragaszkodike az értelmetlen gigaberuházáshoz. Ha azonban i dőközben változott esetleg az álláspontja, akkor jó lenne tudni, mikor fogják feloldani a kiemelt beruházás státust. Jó lenne, ha megnyugtatnák az odajáró, kikapcsolódni vágyó családokat, hogy nem építik be a területet, és a Liget megmarad az embereknek. A múlt héten Budapest XIV. kerület, Zugló önkormányzatának képviselőtestülete határozatot fogadott el, amelyben kinyilvánította: elkötelezett amellett, hogy a Városliget megőrizze eredeti közpark funkcióját, ezért támogat minden olyan kormányzati szándékot, amely a park megújítását szolgálja, egyetért a közlekedés átszervezésével, a már meglévő múzeumok felújításával, de új épületek építésével nem ért egyet. Ezért felkérte Magyarország Kormányát, hogy a tervezett építési beruházást olyan helyszínen valósítsa meg, amely nem jár a zöldfelület területének csökkentésével és a kétszáz éves Városliget tájképi jellegének megváltoztatásával. Az önkormányzat képviselőtestületi ülésén megjelent Baán László miniszteri biztos úr is, aki a napirend vitájában hosszasan győ zködte a képviselőket a Liget projekt hasznosságáról. Azon kívül, hogy többször elmondta, nőni fog a zöldfelület nagysága, semmit nem mondott arról, hogyan fog javulni a közbiztonság, hogy fog javulni a közlekedés helyzete, vagy hogyan fog megújulni és has ználhatóbbá válni a Liget. A zuglóiak és a Ligetbe pihenni, kikapcsolódni járók joggal aggódnak, hogy számukra megszűnik a park, és helyreállíthatatlan károkat, pótolhatatlan veszteségeket okoz az építkezés a jelenlegi zöldfelület állapotában. A Városliget zöldfelületének pusztítása, az építkezések ugyan még el sem kezdődtek, de a projektet lebonyolító Városliget Zrt. már közel 1 milliárd forintot költött el az adófizetők pénzéből. Például havi 3,5 millió forintért bérelnek irodát, nemzetközi tervpályázatok ra 238 millió, tervezési programok előkészítésére 31 millió, tanácsadásokra 20 millió, újabb kiadványok elkészítésére 20 millió került kifizetésre, hogy csak a nagyobb tételeket említsük. Ennyi pénzből már jelentősen lehetett volna javítani a Városliget je lenlegi állapotán. Tisztelt Országgyűlés! Közös felelősségünk és kötelességünk, hogy a Ligetet megőrizzük kiemelt közparknak az utókor számára, hogy továbbra is azt a célt szolgálja, amiért kétszáz évvel ezelőtt elődeink közadakozásból létrehozták. Köszönö m a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr válaszol az elhangzottakra.