Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1841 Ezzel szemben a kormány igyekezett a lehető leghatékonyabban fellépni. Három iránya van, a mi fe llépésünknek: az egyik nyilvánvalóan a felvilágosítás, azokkal való fontos foglalatoskodás, akik még nem próbálták, nem foglalkoztak ezzel a szerrel. Ön is, ha elolvasta volna a nemzeti drogellenes stratégiát, amit kritizált, tudhatná, hogy az egyik legfőb b beavatkozási területe, amit újdonságként is említ korábbi stratégiákhoz képest, pontosan az, hogy azokkal nagyon fontos foglalkozni, akik maguk nem próbálták ki a kábítószereket, hogy őket erősítsük meg, hogy ők járnak a jó úton, a helyes úton, és ne is lépjenek arra az útra, amiből kábítószerfüggővé válnak. Ehhez képest nyilván a kipróbálóknál is a felvilágosítás az egyik legfontosabb, amikor abban az élethelyzetben vannak, a függőknél az orvosi kezelés, azoknál pedig, akik drogkereskedelemmel foglalkozn ak, ott a legszigorúbb büntetés az az út, amit a kormány javasol és el is fogadott az elmúlt években. Ön nem ült itt az előző ciklusban, nem volt itt akkor, amikor a büntető törvénykönyv több ütemben is szigorodott, több ütemben is a kábítószerkereskedők kel szemben egyre szigorúbb szankciókat hozott, sőt, ami még fontosabb, hogy azokat a kibúvókat vette ki a törvényi tényállásból, ami alapján egy kábítószerkereskedő, aki más emberek életét tette tönkre, és akár a halálba is segítette őket, azon emberek k ibúvóit kiszedtük a büntető törvénykönyvből. Bízunk benne, hogy ez kellő elrettentő hatással lesz, bár bizonyára a nemzetközi büntetőjogi együttműködés ugyanolyan fontos. Ami a dizájnerdrogok kérdését illeti, az egész világon nagy probléma ezen drogok terj edése, hiszen sokkal veszélyesebbek. Azért is veszélyesebb, mert könnyebben hozzáférhető, sokszor olcsóbb, van olyan, amiből 500 forintért, 2 ezer forintért lehet egyegy adagot megszerezni, ugyanakkor a hatásai sokkal kiszámíthatatlanabbak, sokkal könnyeb ben lehet túladagolás miatt valakinek az élete is veszélyben emiatt, tehát minden szempontból sokkal veszélyesebb, mint az eddig fölbukkant anyagok. (9.10) Ezért a kormány reagált erre, és megfordította az eddigi szabályozás logikáját, egy Clistát vezetet t be, amely nemcsak a kábítószert magát, hanem az összetevőt, a törzsképletet rendeli büntetni, azt szankcionálja. Nyilvánvalóan itt egy versenyfutás van a kábítószerelőállítók és a jogi szabályozók között, de ez az Európai Unión belül is az egyik legkors zerűbb és legrugalmasabb tényállási elem vagy pontosabban szabályozási mód. Az elmúlt évben három ütemben több tucatnyi anyagot tettünk föl erre a Clistára, pontosan azért, hogy büntethetővé váljanak. Ön is emlékszik arra, hogy milyen állapotok voltak itt 2010ben, képviselő úr, amikor a Nagykörút egyik mellékutcájában lehetett olyan boltokat nyitni, vagy ha jól emlékszem, a Fehérvári úton, BelBudának egy frekventált részén, ahol nyilvános üzletekben próbálták árulni ezeket a kábítószereket. A rendőrség h atékony fellépése és a jogi szabályozás szigorítása nyomán ezeket a boltokat sikerült bezárni. Egy óriási versenyfutás, amit ön mond, hogy akár külföldi szervereken levő, sőt elsősorban külföldi szervereken levő honlapokról árulják ezeket a szereket, és fu tárokkal juttatják el sok helyre. Ez szintén olyan része, ahol nemzetközi büntetőjogi együttműködésre van szükség. De az, hogy ennek a szankcionálása megteremtődött, hogy itt valamelyest az óriási lemaradásból már a nyomába kerültünk a kábítószerbűnözőkne k, azt hiszem, az elmúlt négy év büntető jogszabályai módosításának az eredménye. De ami a leghatékonyabb, az nyilván nem a büntetőjogi szankció, hanem a megelőzés, hiszen akkor tudunk igazán fellépni a kábítószerbűnözés ellen. A nemzeti drogellenes strat égia is ezt a célkitűzést fogalmazta meg. Ezért jutott el, hol jobb, hol kevésbé jobb módszerekkel, de az iskolák 80 százalékába valamiféle kábítószerekkel kapcsolatos felvilágosító csoport, módszer, akkreditált tananyag, pontosan azért, hogy ezeket a fiat alokat megpróbáljuk még idejekorán képbe hozni, hogy milyen veszélyeket jelent a kábítószerekhez való nyúlás, ezeknek a szereknek a használata. Az egyik háttérintézményünk felelős azért, hogy ezeket a képzéseket, ezeket a képzőhelyeket akkreditálja. Jó pár tucatnyi ilyen képzőhely van vagy képző intézmény, amely megjelent az