Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1840 szórakozására. Ennél sokkal nagyobb és elterjedtebb problémáról van szó, hiszen nap mint na p szembesülünk vele, hogy országszerte egyre több középiskolában és általános iskolában okoznak problémát az új kábítószerek. Rohamléptekkel terjednek az ország azon részein, ahol egyre rosszabbak a kilátások. Az előbb említett példa sem a budapesti éjszak ában, hanem egy kilátástalan helyzetű kisvárosban játszódik. Az interneten most is elérhető honlapokon bárki könnyen megrendelheti magának a drogot csupán néhány ezer forintért. Az oldal magát úgy reklámozza, hogy az egyetlen, teljesen legális, Clistament es, semmilyen tiltott anyagot nem tartalmazó szert árulja, miközben az is szerepel a honlapon, hogy emberi és állati fogyasztása tilos és életveszélyes, csak 18 éven felülieknek; termékeink irritáló, mérgező hatásúak, védőfelszerelés használata javasolt, g yermektől távol tartandó, kizárólag kertészeti célra, növények tápanyagfelhasználására vagy emberi, állati fogyasztásra alkalmatlanok és veszélyesek. Miközben nyilvánvaló kábítószerterjesztési céllal hozták létre az oldalt, ennyi elég a legális drogterje sztéshez, hogy leírják, kizárólag kertészeti célra szabad felhasználni, emberi fogyasztásra életveszélyes. Még mindig szabadon működhet ez az oldal? A helyzet tehát úgy áll, hogy a kihirdetett stratégia jegyében formálódó drogmentes Magyarországon minden n ehézség nélkül, legálisan rendelhetők ezek a drogok; holott a kockázatok és károk összemérhetetlenek más szerekhez képest. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy mi vezetett idáig. Milyen szerepe van a kormány drogpolitikájának abban, hogy egy sokkal veszélyeseb b és kiszámíthatatlan következményekkel járó drog ellenőrizetlenül terjed mindenhol, már az iskolákban is? Valószínűleg mást is kellene tenni a drogok okozta halállal való riogatás és büntetéssel való fenyegetőzés mellett, mert már a hazai tapasztalatok is azt mutatják, hogy ez így nem fog sikerülni. Az iskolai drogprevenciós előadásoknak jelen formájukban nincs túl nagy elrettentő hatásuk, ráadásul a prevencióra szánt összeg jelentősen csökken. Ha pedig a dizájnerdrogokhoz hasonlóan új, még veszélyesebb sz erek rohamos terjedésnek indulnak, akkor nem lesz kétséges, hogy ki a felelős. Ki a felelős azért, hogy más európai országoktól eltérően Magyarországon ilyen nagy teret nyertek a dizájnerdrogok? Az általános kormányzati nemtörődömség és a segítség hiánya. Az iskolák tehetetlenek, a pedagógusok magukra vannak hagyva, eszköztelenek. Egy valóban felelős kormány nem várhat csendben ilyenkor, meg kell tudni állítani az új drogok terjedését, hallgatásával, tétlenségével nem szabad súlyosbítani a helyzetet. Most n em hangzatos, de megvalósíthatatlan, haszontalan vagy éppen kifejezetten káros ötletek lobogtatásának van itt az ideje. Ki kell mondani, hogy nagy a baj. Utána pedig szakmailag elfogadható és hatásos lépéseket kell tenni. Kérdés, hogy belátjae a kormány a kudarcát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és kijöne az eddigi zsákutcából. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm, Ikotity képviselő úr. Az elhangzottakra a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan problémáról beszélt a képviselő úr, amivel mindenki tiszt ában van, és nemcsak Magyarországon probléma, nemcsak az iskolán belül és iskolán kívül, nemcsak a környező országokban, nemcsak Európában, de az egész világon, főleg a fejlett nyugati világban óriási probléma a kábítószerek terjedése, az, hogy bűnszövetke zetek egyre nagyobb mennyiségben szállítják ezeket a kábítószereket, és sokan fogyasztják ezt a nyugateurópai, középeurópai vagy északamerikai világrészeken.