Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - Dúró Dóra (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Lehet hatékony a felzárkóztatás 40 százalékos lemorzsolódással?” címmel - DÚRÓ DÓRA (Jobbik):
1720 hiszen a megyei egészségügyi egyeztető bizottságok most is folytatják a munkájukat , a helyi igényeknek megfelelően tervezni az egészségügyi kapacitásokat, és ezeket a fejlesztéseket továbbvinni. Sokszor elhangzott má r itt a parlamentben is, hogy mindenki esetében szeretnénk kitolni az egészségben eltöltött évek számát, szeretnénk legalább 10 százalékkal csökkenteni azoknak a halált okozó betegségeknek a számát, amelyek a legfőbb halálozási okok. Ennek nyilvánvalóan eg y fejlesztendő egészségügy az alapja. Önök vizitdíjból kívánták az egészségügyet fejleszteni, az önök egészségügyi fejlesztése csak kórházi széfekben nyilvánult meg, önök az egészségügyi járulék 4ről 6, majd 7 százalékra való emelésével próbáltak valamifé le forrásokat behozni, de ezek is kevesek voltak. Azt hiszem, mindnyájan büszkék lehetünk erre a 2,3 milliárd forintos uniós és megemelt összegű kórházfejlesztésre, ami most Tapolcán zajlik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönö m államtitkár úr válaszát. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkári választ. KORÓZS LAJOS ( MSZP ): Köszönöm szépen. Nem fogadom el. Államtitkár úr, lehet, hogy a döntés hamarabb megszületett, de a bejelentést mégis csak most, a kampány kell ős közepén prezentálták a választókörzetben. Ez az egyik dolog. A másik: a történelmi hűség kedvéért azért mondjuk el, hogy az önök regnálása idején 300 milliárd forintot kivontak az egészségügyből, ugyanígy kivontak a szociális ellátórendszerből és az okt atásból is, de ez nem tartozik ide. (Zaj a kormánypárti oldalon.) Talán nem véletlen, hogy önt küldték ide választ adni, és az egészségügyért felelős államtitkár nem mert idejönni ezeket a kérdéseket megválaszolni. Forradalmi hangulat van az egészségügyben , államtitkár úr. Az egészségügyben áldatlan állapotok vannak. Amikor bevásárlókocsival tolják az újszülötteket, amikor horgászboltban vásárolják a damilt, amikor a Praktikerben vásárolnak fúrógépeket ahhoz, hogy az implantátumokat be tudják helyezni a műt ét során, akkor szégyen az, hogy az államtitkár nem jön ide, hogy erről beszéljen. (Nagy zaj a kormánypártok soraiban.) Köszönöm szépen, viszonthallásra! (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr nem fogadta el az államtitkári vál aszt. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 99 igen szavazattal, 31 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta. Dúró Dóra (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Lehet hatékony a felzárkóztatás 40 százalékos lemorzsolódással?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Dúró Dóra, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Lehet hatékony a felzárkóztatás 40 százalékos lemorzsolódással?” címmel. Dúró Dóra képviselő asszonyt illeti a szó. DÚRÓ DÓRA ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány felzárkóztatáspolitikájának remé nyteli eszközeként vezették be a köznevelési törvényben a