Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - Bánki Erik (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „A Buda-Cash brókerei a saját vagyonukkal számoljanak el!” címmel - ELNÖK: - BÁNKI ERIK (Fidesz):
1716 Azt mondja, hogy hivatalos kormánypárti kapcsolat nem volt. Pont ezt mondjuk mi is, hogy személyi kapcsolatok és összefonódások voltak, és pont ez az aggály az, ami miatt a problémát felvetettük. Büszkén mondja, hogy azonnal elengedték a Quaestornak a kezét. Nyilvánvaló, hogy ha valaki sárba keveredik, akkor eltávolodnak a barátok, de ez nem jelenti azt, hogy a korábbi kapcsolat ne lenne alátámasztott. Arról, hogy mindent megtesznek: ennek érdekéb en akkor kérem, hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának a létrehozását és felállítását támogatni szíveskedjenek. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Majd akkor elhiszem, hogy mindent megtesznek. Köszönöm szépen, elnö k úr. (Szórványos taps az LMP soraiban.) Bánki Erik (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „A BudaCash brókerei a saját vagyonukkal számoljanak el!” címmel ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A képv iselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 106 igen, 37 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfo gadta. Tisztelt Országgyűlés! Bánki Erik, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a nemzetgazdasági miniszterhez: „A BudaCash brókerei a saját vagyonukkal számoljanak el!” címmel. Bánki Erik képviselő urat illeti a szó. Egyben kérem a képviselőtá rsaimat, hogy szíveskedjenek helyet foglalni, és aki távozik, tegye azt csendben. BÁNKI ERIK ( Fidesz ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A közelmúltban sokan és sokat elemezték a szocialista brókerbotrány 2.0ás verzióját: a BudaCash csalássorozatát. Ezekben az elemzésekben és politikai nyilatkozatokban a botrány után közvetlenül a legrelevánsabb kérdés az volt, hogy vajon hol van a pénz. A kérdés továbbra is aktuális, bár költői, mert sejtjük, hogy a pénz az arcátlan brók erek sportautóiban és külföldi bankszámláin lehet. Ám pont ezért és pont ebben a pillanatban tovább kell lépnünk, és le kell rendeznünk azt a kérdést, hogy ki fizeti a számlát. Sajnos, ismerjük a felszámolási eljárás útvesztőit, amely több hónapig, akár év ekig elhúzódhat. Ezalatt az érintetteknek pont elég idejük lesz arra, hogy eltüntessék a bizonyítékokat, és a lopott pénzt megfelelő helyre menekítsék. A károsultak pedig jobb esetben az elveszett befektetésük töredékét, rosszabb esetben semmit sem fognak megkapni. Az élet megy tovább, az ügyfelek előbbutóbb elfelejtik, és megint a becsületes emberek fognak rosszul járni. Na éppen ez az, tisztelt képviselőtársaim, amit nem szabad megengednünk. Ennek okán a Fideszfrakció részéről a „ki fizet?” kérdésre val ó választ egy percig sem hagyjuk megválaszolatlanul, ugyanis a véleményünk az, hogy minimum a BudaCash brókerei saját vagyonukkal kell hogy feleljenek a tetteikért. Semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy a közelmúlt brókerbotrányai miatt zajló büntetőeljárás okban el kell kobozni a csalásokban részt vevők teljes magánvagyonát. Mint ahogy ezt már korábban jeleztük, a Fidesz be is nyújtotta azt a törvényjavaslatát, amely ma az ellenzék támogatásával is napirendre kerülhetett, és reményeink szerint holnap elfogad ott törvénye lesz a tisztelt Háznak. A kártalanításnál nem maradhat el a személyes felelősségre vonás sem. A csaló brókercégek tulajdonosainak és vezetőinek a magánvagyonukkal is felelniük kell. Sűrű és szigorú ellenőrzésekre