Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - Bánki Erik (Fidesz) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „A Buda-Cash brókerei a saját vagyonukkal számoljanak el!” címmel - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
1717 van szükség a brókercégek vilá gában, és el kell végezni ugyanazt a munkát itt is, amit korábban a bankok világában vagy a takarékszövetkezeteknél a kormány már elvégzett. Azonban nemcsak az elszámoltatás, hanem a hasonló esetek jövőbeni megelőzése is nagyon fontos. Az álláspontunk az, hogy az uniósnál jóval szigorúbb szabályozásra van szükség, olyan nemzeti szabályokat kell alkotni, amelyek az ellenőrzésben kiszűrik például a kettős könyvelési rendszerek vezetésének a lehetőségét. Az auditrendszer is változtatásra szorul, a sokkal szigo rúbb rendszerben működő könyvvizsgálóknak pedig úgy kell felkészülniük, hogy ellenőrizni tudják a trükkös cégeket. Érdemes áttekinteni a banki károsultakon segíteni hivatott Országos Betétbiztosítási Alap és a befektetéseket védő, de a nagyobb kockázat mia tt kisebb és nem teljes kártalanítási összeggel dolgozó Befektetővédelmi Alap működését is. A fentiek alapján kérdezem a tisztelt államtitkár urat: ki fog fizetni, és milyen tanulságokat lehet levonni ebből a két tragikus eseményből? Köszönöm szépen a figy elmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációra Tállai András államtitkár úr válaszol. Öné a szó. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök ú r. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A brókerügyek tanulságait, tapasztalatait feldolgozva a nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály úgy döntött, hogy egy jogszabálytervezetet készít, készíttet elő a minisztériumban a pénz, tőke, biztosítási piac átalakítása tárgyában. Ennek a jogszabálytervezetnek az előkészítése március 20ával megvalósult, és megtörténtek a társadalmi egyeztetések. A jogszabálytervezet lényege, hogy sűrűbb ellenőrzések lesznek a befektető vállalkozásoknál, a pénzügyi vállal kozásoknál és a hitelintézeteknél. A betétvédelmi alap kifizetései gyorsulnak és gördülékenyebbé válnak. Kezdeményezzük a BEVAnál az önrész eltörlését, tehát hogy a kisbetéteseknek semmilyen áldozatot ne kelljen hozniuk az ilyen esetekben. A bírságolási s zabályok szigorítását is szeretnénk, hogy azoknak visszatartó ereje legyen. A törvényjavaslatban szabályozásra kerül a jó üzleti hírnév, amely egyértelműen megmondja azt, hogy kik és milyen feltételekkel végezhetnek pénzügyi szolgáltatási tevékenységet. Ez t követően tárcaegyeztetés történik, a kormány fogja jóváhagyni a törvénytervezetet, és a következő hónapban, áprilisban az Országgyűlés elé fog kerülni. Az ön kérdéséhez közvetlenül csatlakozva: a BudaCashügyben a nyomozó hatóság, a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett az eddigi eljárás eredményei alapján sikeres vagyonbiztosítási intézkedések történtek. Ennek során mintegy 68 milliárd forint értékű vagyon került biztosításra ingatlanok, üzletrészek, bankszámlák, ingóságok és készpénz formáj ában. Figyelemmel arra, hogy az eddig feltárt összesített kárérték mintegy 62 milliárd forint, így remény van arra, hogy az eljárás sikeres befejezésével a károsultak kielégítést nyerjenek. A kormány természetesen támogatja az ön által is említett, a Fides zfrakció által benyújtott törvényjavaslatot, amelynek a lényege az, hogy olyan magánszemélyek vagyonát is zárolni lehessen és be lehessen vonni a kártalanításba, akik a csalás elkövetéséről tudtak, azt jóváhagyták, támogatták. Ilyen személyek az adott cég ek vezetői, tulajdonosai, a felügyelőbizottságok tagjai, és még a könyvvizsgáló is felmerülhet. A törvényjavaslat szerint azokat a szerződéseket is felül kell vizsgálni, amelyeket a csalássorozat kirobbanása és feltárása óta kötöttek, tehát nem lehet a kon krét ügyekben magánvagyonokat kimenteni, és nem lehet azzal meglépni, mert ha ezt a törvényjavaslatot - amely remélhetőleg a holnapi napon törvénnyé válik - az Országgyűlés elfogadja, ez a törvényjavaslat ezeket az eseteket meggátolja.