Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - Sallai R. Benedek és dr. Schiffer András (LMP) - a miniszterelnökhöz - „Felmenti-e a miniszterelnök a Quaestorba belebukott Szijjártó Pétert, és lesz-e rendes pénzügyi felügyelet?” címmel - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1715 állt fenn a kormányzat és a kereskedőházi iroda között, amelyet a Quaestor Moszkvában működtetett. Azonban szeretném az t hangsúlyozni, hogy a vízumközpont működését még aznap, amikor a botrány kipattant, felfüggesztettük, mindenfajta szerződést, mindenfajta jogviszonyt azonnali hatállyal felmondtunk a Quaestorral, ezt jó, ha jegyzi a képviselő úr; mint ahogyan azt a tényt is, hogy a keleti nyitás természetesen sokkal több annál, mint hogy Oroszországgal kin keresztül, illetve milyen gazdasági kapcsolatokat ápolunk. A keleti nyitás ugrásszerű gazdasági, illetve kereskedelmi növekedést produkált egy sor ázsiai, afrikai, illet ve balkáni ország vonatkozásában. Arra leszűkíteni tehát a keleti nyitást, hogy Moszkvában működött egy vízumközpont, illetve a Quaestor a kormányzattól függetlenül működtetett egy kereskedelmi kirendeltséget Moszkvában, mindenesetre és legalább, képviselő úr, egy durva félrevezetése a közvéleménynek. Ami a felügyeletet illeti, képviselő úr, a kormány mindent megtesz a pénzügyi piacokba vetett bizalom helyreállítása érdekében, így alapvető fontosságú, hogy az elmúlt hetek brókerbotrányai miatt kárt szenvede tt befektetők segítséget kapjanak. A Befektetővédelmi Alap március 19én már közzétette a BudaCash Brókerház ügyfeleinek szóló tájékoztatóját, amely tartalmazza a kártalanítás iránti kérelem benyújtásának lehetőségét és módját. Ezt ajánlom szíves figyelmé be. A jelenlegi közigazgatási és társadalmi egyeztetés zajlik a Nemzetgazdasági Minisztérium által előkészített, a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését szolgáló törvénymódosítás tervezete kapcsán. A javaslat megtalálható a Nemzetgazdasági Minisztérium h onlapján. A tervezet a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó törvény módosításával megerősíti a felügyeleti jogköröket, a pénz- és tőkepiacok hatékonyabb és átláthatóbb működése érdekében. Előírásra kerül, hogy befektetési vállalkozások esetén is öt é v helyett háromévenként átfogó felügyeleti vizsgálatot kell tartani a hitelintézetekhez hasonlóan, biztosítva ezzel a piaci visszaélések gyors kiszűrését, az esetlegesen felmerülő károk elkerülését vagy csökkentését. A tervezet szigorítja a bírságolási sza bályokat. A bírságok maximális összegének emelése megfelelő visszatartó erőt jelenthet, és ezáltal a jogkövető magatartásra ösztönöz. A befektetési szolgáltatásokra és a tőkepiaci törvényre vonatkozó módosító javaslatok biztosítják a befektetők és a befekt etések biztonságának növelését. A tervezet egyeztetése során további fogyasztóvédelmi szabályok beépítése várható. (14.40) Fontos megjegyezni, tisztelt képviselő úr, hogy a Magyar Nemzeti Bank eddig is határozottan lépett fel, és komoly erőforrásokat fordí tott arra, hogy kiszűrje azokat a cégeket, amelyek nem a jogszabályok maradéktalan betartása mellett működtek. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném hangsúlyozni - ahogyan az előbb is tettem , hogy sem morális, sem jogi szempontból, sem az állami vagyonnal val ó gazdálkodás szempontjából nem történt hiba; minden egyes állami forinttal el tudunk számolni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Megköszönöm az államtitkár úr válaszát. Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitk ári választ. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát, de azt néhány ok miatt nem tudom elfogadni. Azt mondja az államtitkár úr, hogy a legnagyobb döbbenettel vették tudomásul ezt az eseményt. Vajon nem kormányzati ellenőrzési mulasztáse az, ha ennyire megdöbbenti önöket egy ilyen, éveken át elkövetett csalás, ha fogalmuk sincs róla, hogy mi történik, úgy, hogy a Nemzeti Banknak kötelezettsége lenne ezzel foglalkozni és kivizsgálni ezt? Vajon nem szégye ne az, ha ezen meg kell döbbenniük, és nem tudnak semmiről?