Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 19. csütörtök (58. szám) - Az Országos Fogyatékosságügyi Programról (2015-2025.) szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1571 Még egy fontos dolog: az információáramlás a különböző szakmai részterületek között, a különböző részterületek összekapcsolása. Egy mulasztást is meg kell említenem: 2009 óta mulasztásban vagyunk abból a szempontból, hogy törvényi kö telezettség van arra nézve, hogy a fogyatékos gyermekek szüleinek meg kell adni az alapvető információkat kiadvány, füzet, bármilyen formában. (16.50) Zárásul pedig engedjék meg, hogy hangsúlyozzam, ez a fogyatékosságügyi program egy keret, amit tartalomma l kell feltölteni. Ezt fogja szolgálni a jövőben megszületendő intézkedési terv. Mint a Népjóléti bizottság Fogyatékossággal élők ügyeivel foglalkozó albizottságának elnöke felajánlom az együttműködést az intézkedési terv kidolgozásában, illetve figyelemme l fogom kísérni ennek a programnak a végrehajtását, megvalósítását, az elkövetkezendő három évben mindenképpen. Lejárt az időm, köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka Korózs Laj os képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm én is a Ház minden résztvevőjét. Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy a későbbi kritikai észrevételeim ellenére én támogatom ennek a programnak az elfogadását. Azt is szeretném előrebocsátani, hogy immáron ez a harmadik olyan program, amelyet az Országgyűlés előtt tárgyalunk. Az elmúlt évtizedekben erre már két alkalommal volt példa. A korábbi határozat hasonló volt , de abban például dátummal szerepelt, hogy meddig kell az első intézkedési tervet elfogadnia a kormánynak. Itt csak az szerepel, hogy három hónapon belül. Ezt esetleg konkretizálni lehetne egy módosítóval. Én is kíváncsian várom, csakúgy, mint Tapolczai k épviselőtársam, az intézkedési tervet. A program preambuluma szerint „Magyarország az elmúlt években, évtizedekben jelentős jogalkotási lépéseket tett a fogyatékos emberek életminőségének javítása, önálló életvitelének és társadalmi integrációjának elősegí tése érdekében”. Azt gondolom, hogy ezzel a mondattal vitatkozna az a több tízezer rokkant, akinek csökkentették, elvették vagy csorbították az átalakítások kapcsán a kedvezményeit. A helyzetértékelésről szóló részből az alábbiakat érdemes kiemelni. A fogl alkoztatás kapcsán azt írják, hogy az eddig megtett intézkedések - mind az akkreditált foglalkoztatás átalakítása, mind a rehabilitációs kártya bevezetése - eredményesnek bizonyultak. Nem tudom, hogy ezt mivel tudják alátámasztani, mert az adatok szerint m ég mindig nagyon kevesen tudnak elhelyezkedni, és sokan ellátás nélkül maradnak. Az anyag egyik részében a következő adatok találhatók. A bér- és költségtámogatáshoz kapcsolódó 2014. évi hazai pályázaton 325 szervezet 30 524 fő foglalkoztatására nyert támo gatást, amelyből 25 182 fő után részesülnek a munkaadók tartós foglalkoztatási támogatásban, és 5342 fő esetében tranzitfoglalkoztatásra vonatkozó támogatásban. A rehabilitációs kártyával 2014 júliusában 29 463 fő foglalkoztatására került sor 8211 cégben. Az ideális állapot persze az lenne, amit Tapolczai képviselő úr is elmondott, ha nem kéne állami támogatásokkal, dotációkkal ösztönözni a munkáltatókat arra, hogy foglalkoztassanak megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos embereket, de hát még messze va n ez az idő. A lakhatásról és a szociális alapszolgáltatásokról szóló résznél azt írja a program, hogy fontos szakmapolitikai feladat emellett a családban élő fogyatékos emberek segítése a közösségi alapú szolgáltatásokkal, szociális alapszolgáltatásokkal és magas minőségű lakhatási szolgáltatásokkal, hogy a lakóhelyükön, kényszerű költözések nélkül élhessék az életüket. A szöveg rendben van,