Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 19. csütörtök (58. szám) - Az Országos Fogyatékosságügyi Programról (2015-2025.) szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1572 ehhez képest csak megemlítem, hogy március 1jével éppen megszüntették a méltányossági ápolási díjat, államtitkár úr , ami a nagykorú hozzátartozók gondozását segítette, és szigorították a házi gondozás szabályait is a közelmúltban. Az akadálymentesítéssel kapcsolatban leírják: jelentős probléma, hogy az új épületek és szolgáltatások tervezése, illetve a meglévők átalakí tása vagy átszervezése során a hozzáférhetőségi szempontok többnyire nem, vagy csak részlegesen érvényesülnek, így a probléma folyamatosan újratermeli önmagát. Azt is megállapítják, hogy a megvalósuló akadálymentesítési megoldások erősen eltérő színvonala mind a használhatóság, mind pedig a költséghatékonyság szempontjából beavatkozást igényel. Erről aztán lehetne mesélni elég sokat! A konkrét beavatkozások kapcsán az alábbiakat érdemes még kiemelni. Az egészségügyi résznél arról írnak, hogy a gyógyászati s egédeszközökhöz és az életvitelt segítő eszközökhöz való hozzájutás és a forgalmazások rendszerének teljes áttekintése a program egyik legfőbb célkitűzése. Ezek után olyan célokról írnak - például definíciók tisztázása , amelyek az előző programban is sze repeltek, illetve a végrehajtásról szóló beszámoló szerint elindultak vagy megkezdődtek. Igaz, ez abból is világos, hogy a gyógyászati segédeszközellátás és kölcsönzés rendszerének átalakítása még sehol sem tart. De máshol is jellemző az anyagra, hogy ol yan célokat vázol, amelyek már az előző programban is szerepeltek. Ez mind csak újabb elismerése annak, hogy a kormány nem igazán halad a fogyatékosságügyi területen, és önmagát ismétli a cselekvések helyett. A felsőoktatásnál pedig azt írják - ezt említet te Tapolczai képviselő úr is , hogy meg kell teremteni a bilingvális oktatási módszer bevezetésének személyi feltételeit, illetve gondoskodni kell az igényekhez igazodó folyamatos utánpótlás biztosításáról. Ez is szerepelt, szinte szó szerint, az előző pr ogramban. Itt jegyzem meg, több mint egy évet kellett arra várnunk, hogy az előző programhoz képest ez a program benyújtásra kerüljön. Azt a részét bizonyára én is értem, hogy személycseréket kellett a minisztériumban végrehajtani annak érdekében, hogy hoz záértő emberek kerüljenek a felső vezetésbe. De azért örülünk, hogy itt tárgyalhatjuk ezt a programot. A szociális terület kapcsán leírják, hogy milyen fontos az alapszolgáltatások fejlesztése, valamint hogy a fogyatékos gyermeket vagy felnőttet nevelő, áp oló hozzátartozó kiégésének megelőzése, illetve társadalmi és munkaerőpiaci reintegrációjának érdekében fontos célkitűzés a fogyatékos személy otthonában nyújtott időszakos felügyeletet és segítségnyújtást biztosító szolgáltatások fejlesztése és bővítése. Ez utóbbi is szerepelt már korábban az intézkedési tervekben. Ehhez képest azt látjuk, hogy megszüntetik a méltányossági közgyógyellátást, a méltányossági ápolási díjat, sőt jelentősen szigorították a házi segítségnyújtásra való jogosultság kritériumait is . Tisztelt Ház! Rá kell térnem most a komplex rehabilitáció ügyére. Önök a következőket írják: a komplex rehabilitáció rendszere nem képzelhető el az egyes, mindenekelőtt az egészségügyi, az elemi és a foglalkoztatási rehabilitációs területek hatékony össz ekapcsolása nélkül. E téren ezért a program által jelölt időszak legfőbb feladata a kapcsolódási pontok megteremtése, és annak biztosítása, hogy az egyes rehabilitációs szakaszok az érintett személy számára egységes beteg- és kliensúttá álljanak össze. Ha például még létre sem jött, akkor hogy gondolhatják komolyan a rokkantrendszer átalakításakor, hogy a rehabilitálhatónak minősített egyéneket majd rehabilitálni lehet, miközben ez az egész „technológiai sor” még nem jött létre? De nem ez volt a legnagyobb csapás véleményem szerint a megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékos emberek rehabilitációját illetően. A legnagyobb csapás az volt, amikor Pósfai Gábort kinevezték az NRSZH élére, de hála a jóistennek, ő már nincs ott. Tisztelt Képviselőtársaim! Ti sztelt Ház! A fogyatékos személyek és családjaikról szóló részben azt írják, hogy a hozzátartozók gyakran a munkahelyük elvesztése árán is vállalkoznak a fogyatékos személy segítésére, ennek következtében a család jövedelme drasztikusan csökken, életszínvo nala romlik, ezért a hozzátartozók munkaerőpiaci reintegrációja érdekében különösen fontos a munkáltatók ösztönzése arra, hogy a fogyatékos személyt nevelő, támogató munkavállalókat