Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 19. csütörtök (58. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló; A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója:
1478 elkötelezett, a magyar és a többségi állam szerinti szaknyelvet egyaránt ismerő, mindkét országban tapasztalatokat szerzett jogászokkal rend elkezzenek a közösségek. A Budapesti Ügyvédi Kamara vállalta, hogy részt vesz a program szakmai részének megvalósításában, továbbá elvégzi a szakmai feladatok értékelését. Az alapkezelő évente 25 főnek nyújt ösztöndíjat az adott tanév 12 hónapjára. A támog atásban részesülő hallgató munkáját, képzését az adott szakterületen elismert gyakorló ügyvéd, tutor segíti. Ahogy ez a beszámolóból is kitűnik, a BGA forrást biztosít a Magyarság Háza működéséhez. Az intézmény, amelyben a Nemzetpolitikai Államtitkárság is 2014. július óta helyet kap, a pozitív magyarságképet, a nemzeti összetartozást hivatott erősíteni. 2013ban a BGA 939 millió forinttal támogatta a Magyarság Háza projektet. Ennek keretében jött létre a 2014. október 22én átadott „Mi, magyarok” kiállítás , amelynek célja, hogy elsősorban a gyerekek, a fiatalok számára átélhető élményekkel közvetítse a nemzeti identitásunkat meghatározó elemeket, a történelmi, kulturális, tudományos értékeket. Örömmel jelenthetem, hogy a megnyitás óta a kiállításnak közel ö tezer látogatója volt, és ami nagy eredmény számunkra, hogy ennek az 50 százaléka diák. Az elvégzett feladatok és a megvalósult programok fényében elmondható, hogy a vizsgált időszakban, tehát 2013ban jelentős előrelépéseket tettünk a nemzetpolitikai célk itűzések megvalósítása terén. Szeretném kiemelni, hogy mind a bonyolult támogatási rendszer leegyszerűsítése, mind az átláthatóság növelése terén számottevőek az eredmények. Ennek kapcsán szeretném közölni, hogy az Állami Számvevőszék teljes egészében rend ben találta a külhoni magyarság támogatásait koordináló Bethlen Gábor Alapkezelő működését a vizsgált 2013. évre vonatkozóan. A jelentés szerint a gazdálkodás megfelelő, pénzügyileg, számvitelileg is kiegyensúlyozott volt. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képvi selőtársaim! Úgy gondolom, hogy a mai vita - csakúgy, mint többször már - igazából nemcsak a Bethlen Gábor Alap jelentéséről, hanem általában a magyar nemzetpolitikáról is szól, ezért engedjék meg, hogy néhány szót szóljak az aktualitásokról is. Biztos vag yok abban, hogy a történelemkönyvek méltán számolnak majd be arról a pillanatról, amikor az Országgyűlés 2010. május 26án lehetővé tette a magyar nemzet közjogi egységét, egyesítését. Az ekkor módosított állampolgársági törvény eredményeképpen - ahogy azt beszédem elején is jeleztem - eddig összesen 710 ezer külhoni magyar adta be az egyszerűsített honosítás iránti kérelmét, és több mint 670 ezren tették le az állampolgársági esküt. Hatalmas szám ez, de örömmel számolhatok be arról, hogy az állampolgársági kérelmek most is folyamatosan érkeznek. Négy év kényszerszünet után, 2010. november 5én újraindítottuk a Magyar Állandó Értekezletet, így most már évente egyszer összeül a teljes magyar politikum, hogy a minket érintő ügyeket közösen tárgyalhassuk meg. B iztató, hogy a szervezet a legutolsó, 2014. november 20ai ülésén is egyhangú zárónyilatkozatot fogadott el. A magyar kormány még egy nagy adósságot törlesztett, amikor 2011. november 17én megalakította a Magyar Diaszpóra Tanácsot, amely megteremti a dias zpóra magyarságának önálló képviseletét. Ezzel a világ magyarsága elfoglalhatja azt a helyet a nemzetpolitika alakításában, amely őt megilleti. A szervezet zárónyilatkozataiban üdvözli azokat a programokat, amelyeket a kormány a diaszpóra identitásának meg őrzése érdekében indított. A Nemzetpolitikai Államtitkárság kezdeményezéseként 2015 folyamán immár harmadik alkalommal valósul meg a Kőrösi Csoma Sándorprogram azzal a céllal, hogy a diaszpóra magyarságát megszólítsa, a nemzeti identitást megerősítse, ill etve a diaszpóra közösségi és kulturális életének megszervezését a kiérkező ösztöndíjasok által segítse és fejlessze. 2013. december 20án írtuk ki először pályázati felhívásunkat, ami az első nagyszabású program volt a rendszerváltozás óta kifejezetten és kizárólag a diaszpórára irányuló kezdeményezésként. Az ösztöndíjprogram keretében magyarországi fiatalok látogatnak el a diaszpóra közösségeihez, ahol magyarnyelvórák szervezésével, néptáncoktatással, ünnepi események és kulturális rendezvények szervezés ével, cserkészcsapat alapításával, továbbá más közösségépítő tevékenységekkel segítik mindennapi