Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 19. csütörtök (58. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló; A Bethlen Gábor Alap 2013. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója:
1479 munkájukat, és erősítik a Magyarországhoz való kötődésüket. Idén a program célországai bővültek, az új helyszínek között szerepel Dánia, Görögország, Olaszorsz ág, Portugália és Spanyolország is. Közel egymilliárd forint állt rendelkezésünkre az idei évi program lebonyolítására, mely során - csakúgy, mint tavaly - száz ösztöndíjas kerül kiküldésre. A program sikere és a pozitív visszajelzések sora indított bennün ket arra, hogy a modellt a Kárpátmedence szórványmagyarságára is alkalmazzuk. Március 15én hirdettük meg a Petőfi Sándorprogramot, amely az egykori Monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztri át, Szlovákiát, Csehországot, BoszniaHercegovinát, Macedóniát és Lengyelországot. A pályázat keretén belül 50 magyar fiatal kerül majd kiküldésre. A program lebonyolítására 350 millió forint áll rendelkezésünkre. A diaszpóra fontosságát jelzi az új magyar nemzetpolitikában a Mikes Kelemenprogram, amely a diaszpórában fennmaradt magyar hagyatékokról és tárgyi örökségekről való gondoskodást tűzte ki célul. A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság az Országos Széchényi Könyvtárral együttműködve arra vállal kozott, hogy a program segítségével megakadályozza a magyar örökségek elvesztését, és rendezett formában összegyűjtve gondoskodjon azok későbbi hasznosulásáról. Százezer könyvnyi anyag gyűlt össze, amelynek a fele került eddig hazaszállításra. Idén a Mikes Kelemenprogram keretében létrehoztunk egy gyűjteményt a Magyarság Háza közreműködésével, amely megőrzi és bemutatja az értékes magyar hagyatékokat rendszerezve, hogy fennmaradhassanak a jövő generációi számára. A központ feladata lesz a magyar művelődés- és tudománytörténet szempontjából fontos diaszpóragyűjtemények adatbázisban való feldolgozása kutatási célokra, a diaszpórában élőkkel való kapcsolat erősítése, a magyar emigráció történetének bemutatása, állandó és időszaki kiállítások, tudományos és is meretterjesztő előadások, konferenciák formájában. (9.20) Tisztelt Képviselőtársaim! 2010 óta nagyon sok mindent letettünk az asztalra, amelyek a magyar nemzet szimbolikus összetartozását megerősítették. Folytatnunk kell azonban ezt a munkát. Ki kell tölte nünk a létrehozott keretet, és valós lépéseket kell tennünk a külhoni magyarság boldogulása érdekében, hogy a határainkon kívül élő magyarok a szülőföldjükön meg tudjanak élni, családot tudjanak alapítani, gyerekeket tudjanak vállalni és nevelni, azoknak j övőképet tudjanak nyújtani. Ez a gazdaságpolitika eszközeinek bevonása nélkül elképzelhetetlen. Ennek értelmében döntöttünk úgy, hogy 2015öt a külhoni magyar szakképzésnek szenteljük. Ennek részeként valamennyi külhoni magyar régióban a koordináló partner szervezetek segítségével, az oktatási intézmények és a munkaerőpiac képviselőinek bevonásával elkészülnek a régiók szakképzésének fejlesztésére vonatkozó koncepciók és cselekvési tervek a 20152020 közötti időszakra. Az ezen koncepciók mentén összeállított cselekvési tervek megvalósítását támogatjuk a tematikus évünk során. A koncepciók és a hozzájuk kapcsolódó cselekvési tervek megvalósításának érdekében a magyar kormány érintett tárcáinak képviselői, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium, illetve a külhoni magyar koordináló partnerszervezetek együttműködési megállapodást kötnek a külhoni magyar szakképzés fejlesztése érdekében. Ez Kárpátalján már megtörtént, a vajdasági koncepc iót pedig éppen a tegnapi napon írtuk alá Magyarkanizsán. A program során tanműhelyek, tangazdaságok fejlesztését támogatjuk, és számos más programelem is megvalósul majd. A magyar kormány segítségével két szakképző intézményt alapítottunk meg eddig. 2014. szeptember 26án a II. Rákóczi Ferenc Főiskola fenntartásában nyílt egy ilyen intézmény Beregszászban, október 3án pedig Kolozsvárt a református egyház fenntartásában; mind a kettőt Orbán Viktor miniszterelnök úr nyitotta meg. Emellett engedjék meg, hogy megemlítsem, a Nemzetpolitikai Államtitkárság 100 milliós keretből Kárpátmedencei testvérvárosi programot indít abból a célból, hogy ösztönözze a Kárpátmedencei települések közötti kapcsolatépítést, illetve elősegítse a már meglévő kapcsolatok