Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 17. kedd (56. szám) - A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár:
1358 A Balatont említettem az invazív, idegenhonos fajoknál; ez szóba került Sallai Róbert Benedek képviselő úrnál is, és ha jól emléks zem, Magyar Zoltánnál is a busa problematikája. Nem az a baj, hogy nagyon nagy darab halakat lehet találni a vízben - sajnos egy bizonyos részben döglötten , hanem inkább az az érdekes, hogy hogy lehet kisméretű busát találni a vízben, amikor a tudomány p illanatnyi állása szerint ez a hal nem szaporodik a Balatonban. De én megmondom a választ önnek, képviselő úr: úgy lehet találni, hogy esztelenül lettek haszonbérbe adva vízgyűjtő területek, horgászfelületek, amelyek ráadásul jogilag víztározó besorolásban vannak. (20.00) Ezek közvetlen összeköttetésben állnak a Balaton vizével, ezekben a víztározókban pedig busát nevelnek. Élek a gyanúperrel eddigi kutatásaim alapján, hogy valahol itt lehet a busa elásva - hogy stílszerűen próbáljak meg fogalmazni. Magyar Zoltán képviselő úrnak köszönöm szépen a támogatást, Gőgös Zoltán képviselő úrnak is köszönöm a támogatást. Horgászturizmust nem fejtegetem tovább, egy hajóban evezünk. Nyilvánvalóan vannak vitáink, hogy hogyan kellene előrehaladni, de egyértelmű ennek a s zándéka. Megemlítette, hogy túlszaporulat lehet a halászat leállításából a természetes vizeken, legalábbis ha jól értettem, amit mondott. Bár így lenne! Bár már itt tartanánk, hogy ez problémát okoz. Ha nem ezt mondta, akkor elnézést kérek. Akkor majd mond ja el nekem, hogy mit értettem félre ebben a kérdésben. A gazdasági jelentősége, a szomszédokkal a partnerségi viszony. Hát igen, itt a történelemre lehetne visszatérni, a vízgyűjtő területek, illetőleg a vizek visszaáramlása a tengerekbe, hogy itt milyen kapcsolat volt, és ez a magyar történelem egyik legszomorúbb tragédiájával milyen okokozati összefüggésben van. Valóban, itt most nemzetközi megoldásokat kell keresni erre a problémára. Érdekes állítása volt, amit BősNagymarosról mondott, de tiszteletben tartom a véleményét. Én nem értek vele egyet. Az invazív fajok visszaszorítása kapcsán említette, hogy nagyon kevés rákot tud fogni. Ne is fogjon, mert a többsége védett, még véletlenül se fogdossa őket, nehogy ebből valami probléma legyen! A 3. § vonatko zásában a szerzett jogokkal kapcsolatban a rövid válaszom az, hogy nem. Hogy a horgászjegy átruházása a családon belül legyen ingyenes: 15 éves kor alatt ingyenes. Nincs díj. Nem tartom egyébként rossz gondolatnak, hogy akár írjuk is le, de 15 éves kor ala tt ingyenes, tehát nincs ennek különösebben oka. A vakok és gyengén látók kerestek meg minket ezzel az igénnyel. Akceptáltuk, elfogadtuk, jó ötlet a fogyatékkal élőkkel is. Módosító javaslatban ezt meg tudjuk vitatni. A későbbi hozzászólásában jelezte a ha lgazdálkodás kérdését, illetőleg hogyan lehet a magyar halakat támogatni. Elsősorban ezeknek a támogatásoknak, pénzügyi támogatásoknak kell lenni, HOP, MAHOP pályázatok vonatkozásában lehet előrelépni. Van is miért, van is hová. Salzburgban volt szerencsém egy vadászati és horgászati kiállításon tájékozódni tartományi, illetőleg szövetségi vezetőktől. Nagyon érdekes volt, hogy az édesvízi halimportjuk jelentős része Csehországból megy Ausztriába, miközben ugyanarról a halállományról beszélünk. Tehát én is l átok itt bőven előrelépési lehetőséget. Az ívóhelylétesítés szóba került, ez már benne van az eredeti törvényben, nem itt, a módosításban, hogy annak milyen támogatási lehetőségei lehetnek. Illetőleg Sallai Róbert Benedek képviselő úr is emlí tette a halászatot, hogy azért vannak ott olyan szegmensek, amiket érdemes lenne támogatni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a kisszerszámos halászat taxatíve benne van, hogy lehet, és szeretném szintén felhívni a figyelmét, hogy az ökológiai célú halászat is lehet, ez szintén taxatíve benne van. Csak és kizárólag a kereskedelmi célú, nagyüzemi halászatról beszélünk. Átfogó szabályozás vagy nem? Azért hezitáltam, amikor ezt mondta, mert nem átfogó, de mégis. Ugye, az átfogó szabályozás maga a törvén y volt 2013ban, ez ennek a pontosítása.