Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 17. kedd (56. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
1359 Egyed Zsolt képviselő úr szintén említette a halászattal kapcsolatos kérdéseket, hogy azért figyeljünk arra, hogy a fürdővízzel nehogy véletlenül a gyereket is kiöntsük. Remélem, hogy ebben tudtam megnyugtatót monda ni. Meder, gátrendszer, halászati jog különféle személyeknél van. Az csak hab a tortán, tudok olyan példát is mondani, ahol EUs pályázat kapcsán keletkezett fenntartási jog pedig egy negyedik személynél van. Hát, elég bonyolult világ ez. Ezeket az új pály áztatási rendszerben végig kell vinni. De biztos vagyok benne, szeretném egyértelműsíteni, hogy itt gazdálkodási jogosultságokról beszélünk. Tehát az a vágy, hogy egy szép, csendes vita legyen, ahol mindenki elfogadja az eredményt, biztos, hogy nem lesz. M ár csak azért sem, mert ilyen viszonyok is találhatóak. A hegyi patakban illegálisan fogják a halat, és micsoda módszerekkel. Ismerjük a helyzetet. Per pillanat azt gondolom, talán önnek is nyújt egy kis nyugalmat az a tény, hogy a büntető törvénykönyv kor ábbi módosítása azért próbál ezekkel a helyzetekkel valamit kezdeni. Kérem, vegye figyelembe, hogy itt is, mint az erdőnél, valahol inkább a kereskedelem vonatkozásában tudjuk megfogni. Ugye, nem tudunk minden méterre vagy száz méterre halőrt állítani. Luk ács László képviselő úr érdekes szakmai hozzászólását pedig nagyon szépen köszönöm. Remélem, ennél azért mélyebb szakmai vitákat fogunk folytatni, és abban reménykedem, hogy inkább a törvény szövege az, ami felkelti az ön érdeklődését. Kíváncsian várom, ho gy ha esetleg valamit elrontottunk, akkor módosító javaslatokkal támogassa. Szeretném megnyugtatni, a Földművelésügyi Minisztérium minden hivatali apparátusát, amely részt vesz a munkában, használtuk, gőzerővel dolgoztak a javaslaton; amíg a biztos úr rész e volt a csapatnak, addig természetesen ő is részt vett ebben a munkában. És még nagyon sokan mások. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Köszönöm a lehetőséget. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító javaslatok leadási határideje csütörtökön 16 órakor van. Napirenden kívüli felszólalók: Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napiren d utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett a Jobbik képviselőcsoportjából: „Mennyi az elég? Orvosbérekről őszintén” címmel Lukács László György képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY ( Jobbik ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy mennyi az elég, és orvosbérekből mennyi kell, illetve mennyi az, ami jó, talán az elmúlt idők egyik legaktuálisabb és legforróbb témája. Az állandóan napirenden lévő témák között szere pel. Azért is hoztam be, igaz, csak napirend utáni kérdésként ezt a témát, mert a Jobbik hisz abban, hogy az egészségügynek, az egészségügyi témáknak itt a Ház falai között helyük van, és egyre többször meg kell jelenniük. Azon dolgozunk, hogy minden témát , így főként ebben az esetben az orvosi béreket és nemcsak az orvosi béreket, hanem valamennyi egészségügyi dolgozó bérének kérdését behozzuk. Hiszen összességében ez a kérdés egy nagyon érdekes katalizátora és megtestesítője annak a problémának, ami az or voselvándorlás egyik fűtőeleme. Hiszen mindenki tudja, hogy egy nagyon komoly, masszív orvoselvándorlással állunk szemben, ami gyakorlatilag megegyező számú a kibocsátott orvosokkal, illetve egészségügyi dolgozókkal. A történelmi indulópont nagyon egyszerű : ebben is 1990 és az úgynevezett rendszerváltás időszaka, amikor a bérek elcsúsztak, és nem tudták