Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 17. kedd (56. szám) - A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - EGYED ZSOLT (Jobbik):
1344 gyakorlat sokkal inkább kedvezett az autótulajdonosoknak és kevé sbé a vadásztársaságoknak, az elmúlt évi módosítás, mondjuk úgy, a vadásztársaságokat hozta ebből a szempontból jobb helyzetbe, viszont, ahogyan említette Sallai képviselő úr is, ez nagyon sok esetben, mondjuk úgy, hogy igazságtalan élethelyzeteket eredmén yezett. Az én értelmezésem szerint meg a frakcióm értelmezése szerint most visszatérünk a régi polgári törvénykönyvi szabályokhoz. Ezt mindenképpen üdvözítendőnek és jónak tartjuk, azt gondoljuk, ez így helyes, és valóban azért az állampolgárokat ne hozzuk nagyon kedvezőtlen helyzetbe egyegy vaddal történő ütközés során. Elég nagy problémát, elég nagy traumát okoz az nekik, hogyha egy közúti balesetet szenvednek, nem kell, hogy azt még anyagilag is megtetézzük nekik. Ha megengedi, államtitkár úr, remélem, csak egy szóbeli elszólásra szeretném felhívni a figyelmet. Az expozéja utolsó mondatában azt sikerült mondania, hogy a jogbiztonság felszámolására tenne javaslatot ez a jogszabály. Gondolom, ez csak egy elszólás volt. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szép en, képviselő úr. Most rendes felszólalásra a Jobbik képviselőcsoportjából Egyed Zsolt képviselő úr következik. Parancsoljon! EGYED ZSOLT ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetértek abban az előttem felszólalókk al, hogy ez a javaslat talán ilyen tűzoltójelleggel ideigóráig megoldást biztosít, de abban is egyetértünk, úgy gondolom, mindannyian, hogy egy teljesen komplex új rendszer kidolgozása időszerű, és már évekkel ezelőtt is időszerű lett volna. Bízom benne, hogy ez minél hamarabb pótolva lesz. Kár, hogy Gőgös… - itt van Gőgös képviselőtársam. Olyan szempontból vitatkoznék Gőgös képviselő úrral, hogy nem azt tartanám elsődleges szempontnak, hogy adott esetben egy vadászmesternek megvane a főiskolai végzettség e, vagy felsőfokú végzettsége vane. Én ettől sokkal fontosabb és sokkal nagyobb erénynek tartom azt, hogyha az az illető, aki ezt a nemes feladatot ellátja, adott esetben együtt él az erdővel, ott nőtt fel, esetleg az édesapjától, a nagyapjától megtanult mindent, ami az erdővel, a vadakkal kapcsolatos; úgy gondolom, egy ilyen hivatás ellátása során ez talán sokkal fontosabb érv lehet, mint hogy az adott illető technikusi végzettséggel vagy adott esetben főiskolai végzettséggel rendelkezik. Többen beszéltek már előttem itt a vadkárokkal kapcsolatban, személygépjármű vagy adott esetben tehergépjármű kontra vaddisznó, szarvas, minden egyéb vadállat. Szeretném felhívni még egy nagyon fontos dologra a figyelmet, ami egyébként hatalmas nagy károkat okoz emberek t ömegének, ez pedig az, hogy nemcsak a gépjárművekben tesznek kárt a vadak adott esetben, hanem a kertekben, a veteményekben. Mint Gömörben élő ember, ott a hegyekben nálunk rengeteg nagyvad él, és számtalan ember fordult hozzám panasszal, hogy gyakorlatila g már nem ültetnek semmit, mert a vaddisznók bemennek a kertbe, kitúrják a burgonyát, megesznek mindent, az őzek lerágják a hajtásokat, tehát nem érdemes ezzel kapcsolatban semmilyen tevékenységet folytatniuk. Én személyesen megtapasztaltam egy településen , Sződligeten, hogy este 9 órakor hat darab vaddisznó a falu főutcáján jött velem szemben, bent, a faluban. Úgy gondolom, a felelős vadgazdálkodáshoz hozzátartozik az is mindenféle szempontból, hogy a vadállomány megfelelő mennyiségű legyen Magyarországon, tehát az sem szerencsés adott esetben, hogyha a vadásztársaságok vagy a vadászok gyakorlatilag nem tudnak vadat elejteni, de azt sem tartom, kedves képviselőtársaim, szerencsés esetnek, ami az ország jelentős részére vagy egy jó részére jellemző, hogy oly an mértékben el vannak bizonyos vadfajok szaporodva - itt elsősorban talán a vaddisznóról beszélhetünk , ami iszonyatos károkat tud okozni, és gyakorlatilag a vidéken élő, adott esetben gazdálkodó emberek számára kezelhetetlen ellenfél. Én ugyanis megnézn ém itt közülünk is azt, akinek mondjuk, a kukoricásába beleül a vaddisznócsalád, ott jóízűen eszeget, és