Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 16. hétfő (45. szám) - Az egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
120 vonatkozásában sem nagyon tetszik az, hogy gyakorlatilag egy év viszonylatában 6 hónap időintervallumra kiterjeszthető akár a kirendelés mértéke. (20.50) Van némi bizonytalan ság a kérdésemben a méltánytalanság kategóriát érintően a jogviszony megszüntetésével kapcsolatosan. Tudja, ezt az intézményrendszert vezették be annak idején, és most úgy látom, mintha elbizonytalanodtak volna e tekintetben. Nem lenne baj, ha tisztázná ál lamtitkár úr, hogy is néz ki ez a történet. De ami ennél jobban zavar, az gyakorlatilag a fideszes kormánytisztviselőket érintő álláshalmozások legitimizálása. Tudja, az, hogy az államtitkárok adott esetben már duplikált pénzekért is tevékenykedhetnek, ha egyéb más megbízatást is kapnak, de itt most az állam által alapított közalapítványok felügyelőbizottsági tagságai és sok minden egyéb más is szerepet kap e tekintetben ennek a bővítésében. Úgy gondolom, hogy ez nem igazán van rendjén. Vagy ugyanúgy kérdés ként megfogalmazhatnám, meg is fogalmazom azt, hogy a közjogi tisztséget betöltő személyek esetében a közjogi tisztséget igazoló kártya léte már nemcsak a közjogi tevékenységet végző embert érinti vagy érintheti meg, hanem annak adják, akinek önök akarják. Hogy hogyan, miképpen működik ez a történet, hogy gondolják azt, hogy ez így rendben van? Már volt egy kérdés a mai nap folyamán a közjogi tisztséget viselők kártyájával kapcsolatban, és ön egy mondattal úgy válaszolt, hogy Habony nem kap ilyet. Na jó, jó , nem kap, de kaphat. Ez alapján kaphat? Hát bizony, igen, igen, államtitkár úr, úgy, ahogy most széttárta a kicsi kezét. Hát bizony igen, kaphat. És ha kaphat, akkor ez rendben van így? Szóval, ez az, ami a közalkalmazottakat, a közszférában dolgozókat ér intő törvénytervezetben a legfontosabb kérdések közé kell hogy tartozzék? Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Most Gyüre Csabának, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának adom meg a szót. DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képvi selőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr beszédében megfogalmazta, hogy mi a célja ennek a jogszabálynak. Természetesen a legfontosabb feladata, amit ő is elmondott, a közszféráb a vetett bizalom, a közbizalom erősítése, erősödése. Mikor van szükség egy ilyenre? Amikor úgy érzik az emberek, hogy Magyarországon probléma van a közbizalommal, és probléma van azzal, hogy adott esetben köztisztviselők, de menjünk tovább, mint elhangzott , akik adott esetben őket irányítják, politikusok, politikai vezetők felelőssége is felmerül ebben a témában. Amikor az elmúlt 25 évben Magyarországon szinte másról sem hallunk, csak az előző kormányok korrupciójáról, illetve az ellenzék folyamatosan korru pcióval vádolja a parlamenti többséget, amikor ezeknek a korrupciós folyamatoknak a végrehajtása valahol a kormányzati szinten vagy attól lejjebb valósul meg, akkor azt látjuk, hogy a korrupció gyakorlatilag mindenhová behatol. Azt gondolom, hogy Magyarors zágon önmagában a korrupciónak a felszámolása teljes mértékben nyilván lehetetlen, de a nagymértékben való visszaszorítása is hatalmas eredmény lenne. Napvilágra kerültek azok a kimutatások, amelyek megmutatják, hogy Magyarországon az elmúlt 25 évben a kor rupcióval az államtól megszerzett vagyon összege jóval nagyobb, mint az elmúlt 25 évben felhalmozott államadósság összege. Tehát önmagában láthatjuk, hogy mekkora tétel és mekkora téma az, hogy korrupció vagy nem korrupció, és igenis érthető, hogy akkor, a mikor a televízióból, a sajtóból, az ellenzék padsoraiból semmi mást nem hallunk, hanem folyamatosan csak azt, hogy korrupció, korrupció, korrupció, akkor megértjük, hogy a kormány valóban megpróbál olyan törvényjavaslatot is beterjeszteni és a kétharmados többség olyat elfogadtatni, ami önmagában is erősíti, illetve próbálja azt a látszatot kelteni, mintha a korrupció felszámolására tennének hathatós