Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 27. hétfő (21. szám) - Dr. Tóth Bertalan (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Mennyi is az annyi?” címmel - DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): - ELNÖK:
924 ELNÖK : Köszönöm szépen. Kérde zem Szávay képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. SZÁVAY ISTVÁN ( Jobbik ): Ahhoz, hogy önök az ellenzéket vagy egy ellenzéki képviselőt hülyének néznek, hozzászoktunk már az elmúlt években. Itt nem rólam van szó, aki önhöz fordultam, hanem 440 ezer emberről, akiknek a befizetései ebben a rendszerben bent maradtak, akiket a NAV jogtalanul bírságol ebben a kérdésben. Én elfogadnám az ön válaszát, ha érdemben válaszolt volna, államtitkár úr, de nem válaszolt. Hát ne haragudjon, mi az, hogy nincs ú j fejlemény, államtitkár úr?! Ön elolvasta egyáltalán az interpellációmat? Meghallgatta, amiről itt az elmúlt 3 percben beszéltem? Az az új fejlemény, akkor elmondom önnek még egyszer, államtitkár úr, vagy akkor a munkatársait kellene lecserélni egyébként, hogy a Szegedi Ítélőtábla hozott egy jogerős döntést egy idejében, korán elindult perben, amelynek alapján egy károsult visszakaphatja ezt az összeget. A többiek azért nem fogják tudni visszakapni, mert jó eséllyel az állam akarja ezt a pénzt lenyúlni, ál lamtitkár úr - önök. Én azt kérdeztem öntől, hogy ezek a károsultak hozzájuthatnake a pénzükhöz, erre nem válaszolt, igaze, hogy az állam akarja ezt a pénzt lenyúlni, erre sem válaszolt, és arra sem, hogy ha az állam ezt a pénzt lenyúlja, akkor azok, aki k kárt szenvedtek, bármilyen kártérítésben fognake részesülni. Persze, hogy nem tudom elfogadni a válaszát, államtitkár úr. Szégyen és gyalázat az egész ügy! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Képviselő úr az államtitkári v álaszt nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 98 igen szavazattal, 40 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogad ta. Tisztelt Országgyűlés! Lukács Zoltán képviselő úr nyilván jól ismeri a házszabályt, hogy csak a napirend után tudok szót adni ügyrendi ügyben. Köszönöm megértését. Dr. Tóth Bertalan (MSZP) - a Miniszterel nökséget vezető miniszterhez - „Mennyi is az annyi?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Elnézést kérek az MSZPfrakciótól, az előbb tévedtem. Miután mentesítettem államtitkár urat a válaszadás alól, meg kellett volna adnom a szót a következő MSZPs képviselőnek , amit most pótolni fogok. Tehát Tóth Bertalan, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez: „Mennyi is az annyi?” címmel. Tóth Bertalan képviselő urat illeti a szó. DR. TÓTH BERTALAN ( MSZP ): Köszönöm szé pen a szót, elnök úr, és köszönöm szépen a lehetőséget, hogy az MSZPfrakció még meg tud szólalni az interpellációs időszakban. Tisztelt miniszter úrnak szeretném címezni az interpellációt - mint kezdő képviselő a rutinos vén rókának. Nyilván fog arra vála szolni, amit írásban benyújtottam a bicikliutak kapcsán, hogy miért épülnek többszörös áron Magyarországon a bicikliutak. De mégis azt szeretném megkérdezni öntől, miniszter úr, hogy kik azok a kormányzati vezetők, akik a korrupciós listán szerepelnek. (Ki kapcsolják a mikrofonját.) ELNÖK :