Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 14. kedd (19. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a 2013. évi zárszámadásról - Magyarország 2013. évi költségvetése végrehajtásának ellenőr... - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
657 Tehát ebből adódóan az intézmények fenntartása, azt gondolom, mindenképpen egy oly an helyzet, amit mindenképpen javítani kellene. Egyetlenegy dologra viszont figyelt a kormányzó párt, mégpedig hogy a Lungo Dromnak, a Fidesz szövetségesének 150 millió forintot adjon székházvásárlásra, felújításra. Azt gondolom, azért sem lehet ezt elfoga dni demokratikus értékrendekkel, mert gondoljunk bele abba, hogy több száz civil szervezet, országos szervezet van romaoldalon és egyetlenegy szervezetnek, egyesületnek adnak egy olyan lehetőséget, hogy kiugorjon abból a helyzetből, amiben van, habár őneki voltak forrásai egyéb más oldalról is, mert a politika rendesen támogatta ez idáig is. Ezért én azt gondolom, hogy ha a számokat nézzük, akkor mindenképpen fontos lett volna, hogy azt az összeget, ami egyébként a költségvetésben szerepelt, több olyan orsz ágos szintű szervezet megkapta volna, amelyek egyébként ma is bent vannak a közéletben, és éppen a kultúrában, az oktatásban vagy éppen a képzésekben, átképzésekben nagyon nagy segítséget adnak a roma lakosságnak. Ezért azt gondolom, antidemokratikus az, h a egyetlenegy szervezetet ilyen szinten kiemelünk és ilyen szinten akarunk helyzetbe hozni. Tovább mehetnék ezeknél a programoknál, az intézményeket szeretném még tovább feszegetni. Helyi szinteken sincs megoldva ez a kérdés, és a költségvetés nem is volt úgy irányítva, hogy a zárszámadás rámutatott volna, hogy arra költés volt. Mondjuk azt, hogy megyei szinteken szintén nem látjuk azokat az intézményeket, ahol tudnának tevékenykedni, dolgozni azok a roma vagy éppen bármilyen más nemzetiséghez tartozó szerv ezetek, egyesületek, amelyek el tudnák látni azt a feladatot, amiért létrejöttek. Azt gondolom, az államnak van feladata a nemzetiségekkel akkor, amikor arról beszél, és valósan kell hogy legyen dolga vele, hogy a kultúra mennyire fontos a magyarországi so kszínűségben. Azonkívül, hogy idő maradjon még az oktatásra és a foglalkoztatásra, néhány dolgot hadd mondjak a pályázatokról. A pályázatok tekintetében, azt gondolom, a számok tükrében azt lehet mondani, hogy nagyon szépen hangzik, hogy közel 500 millió f orintot fordítottak kultúrára és ezen belül pedagógusok továbbképzésére és egyéb más programokra. Igen ám, viszont ha megnézzük azt, hogy ez az összeg mennyire nem tudja leképezni azt a politikát, amit a Fidesz mondogat, akkor láthatjuk azt, hogy semmi nem történt. Itt megint visszatérnék arra, hogy az anyagban is lehet látni, hogy kik osztják ezt a forrást. Hát kérem, az is felháborító, hogy egyetlenegy olyan szervezet nincs a pénzosztó szervezetek között, amelyek esetlegesen nem kormánypárthoz kötődnének. Ezért én azt gondolom, hogy nem tudom legitimnek tekinteni azokat a pénzosztásokat, amelyeket ez ügyben tesznek, mert fontos lenne, hogy a nemzetiségi szervezeteket, ne csak az országos önkormányzatokat, mint ahogy az anyag tartalmazza, hanem több olyan m egyei és országos szervezetet is be kéne vonni a döntésbe, széles körű döntésbe, amely biztosíthatja azt, hogy legitim döntéseket képeznek le ezeknél a forrásoknál. Ezért sem lehetett elfogadni azokat a pályázati forrásokat, nemcsak az összege miatt, hanem az elosztás elve miatt sem lehet elfogadni, ezért mind a kettőt nagyon fontosnak tartanám, hogy a következő időszakban kellőképpen változtassa meg a jelenlegi kormány. A foglalkoztatásról ma nagyon sokan beszéltek. Amikor azt hallom, hogy 200 ezer fővel n őtt a közfoglalkoztatottak száma, akkor ezzel nem lehet vitatkozni, mert ez valóban láthatóvá válik, viszont a finanszírozás - ami a zárszámadásban megvan - és a számok teljesen ellentmondanak egymásnak. Itt van igaza Gúr Nándornak, aki most nincs a teremb en, hogy amikor 8 óra helyett 4 óráról beszélünk a közfoglalkoztatásban, akkor természetesen arról van szó, hogy azt a forrást, amit láthatunk a zárszámadásban, nem úgy oldották meg, hogy 8 órás munkabérben próbálták meg kifizetni, hanem pont ellenkezőleg, megfelezték ezt az időszakot nagyon sok esetben, azaz 4 órás kifizetések vannak. Így természetes, hogy ki lehetett tolni 200 ezer főre azt a létszámot, amely ma a közfoglalkoztatásban van, de a keret összege nem nagyon változott. Ezért tehát azt gondolom, továbbra is arra lehet számítani, amit lehetett tapasztalni a kormányzó párt politikájában, mégpedig azt, hogy nyomorban akarja tartani továbbra is nemcsak a roma