Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 15. hétfő (40. szám) - Egyes törvényeknek a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
3667 egy háromszoros szakadék tátongott. Tehát az első verzió szerint háromszor annyiért akartak visszavásárolni valamit, mint amennyibe az a szakértői becslés sze rint került. Ilyen szakadékokat, ilyen veszélyeket nem akarunk többet látni, éppen ezért kérjük a kormányzat képviselőit arra, hogy tisztázzák ezeket a felmerült kérdéseket, utána lehet ugyanis csak felelős döntést hozni. Köszönöm a figyelmet . (Taps a Jobb ik padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! További felszólalásokra van lehetőség. Kérdezem, hogy a napirend keretében kíváne még valaki felszólalni. (Jelzésre:) Igen, megadom a szót Schmuck Erzsébet képviselő asszonynak, LMPké pviselőcsoport. SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit későn nyomtam meg a gombot. Tisztelt Képviselőtársaim! A Postabankbotrány óta nyilvánvaló, hogy a pénzügyi közvetítőrendszeren, azaz a bankrendszeren keresztül jelentős közpénzeket lehet eltüntetni. A Postabank 177 milliárd forint közpénzt emésztett fel csak az OrbánTorgyánkormány idején, de a Hornkabinet alatt is gyorsan fogyasztotta az adóforintokat. A bankra költött állami pénzek végösszege meghaladta a 300 milliárd forintot. E ltelt közel két évtized, de a helyzet alig változott. Napjainkban az állami pénzintézetek működtetéséhez kapcsolódó kezességvállalások, tőkeemelések, támogatások és hitelgaranciaügyletekből eredő fizetési kötelezettségek teljesítése évente 5080 milliárd forint közvetlen veszteséget jelentnek a központi költségvetésnek. Csak az állami exportimport bank tevékenysége két év alatt 43 milliárd forintba kerül az adófizetőknek. Vagyis a magyar kormány továbbra is számolatlanul önti az adófizetők pénzét olyan ál lami tulajdonú pénzintézetekbe, bankokba, amelyek működéséről alig tudunk valamit. Az átláthatatlan folyamatok eredményeként az adófizetők pénze időnként kézenközön tűnik, kétes vállalkozásokhoz, politikai holdudvarhoz és pénzügyi kalandorokhoz kerül. (21 .20) A napokban például visszaélések és jogszabálysértések tömkelege juttatta csődbe a 49 százalékban állami tulajdonban lévő Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ napokban lemondott vezetője nevével fémjelzett Széchenyi Bankot. A Széchenyi Bank a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjából 5 milliárdosból 50 milliárdos mérlegfőösszegű bankká növekedett csupán három év alatt, és például 1,1 milliárd forintnyi hitelt adott egy olyan befuccsolt projektre, illetve egy cégnek, amely Princz Gábor , a Postabank egykori vezérigazgatójának érdekeltségébe tartozik. Mindeközben a legmagasabb politikai szinten született döntés arról, hogy a magyar tulajdon arányát a bankrendszerben 50, sőt 70 százalék fölé kell venni, kerül, amibe kerül. Ennek szellemébe n állami részvétellel átalakították a takarékszövetkezeteket, az állami bankok egyre nagyobbak és egyre több feladatot kapnak, egyre gyakrabban találkozunk állami tőkeemelésekkel, továbbá több nagy kereskedelmi bankot is megvásárolt az állam. Elsőként a le gnagyobb, a négy év alatt 433 milliárd forint veszteséget felhalmozó Magyar Kereskedelmi Bankot kell említeni. Noha nem látjuk az MKB megvásárlásának közgazdasági indokoltságát, a motiváció érthető, hiszen egy jó nagy bankról van szó, amelynek a portfóliój a kereskedelmi ingatlanokkal van tele. Az ingatlanpiac fellendülése előtt ez jó lehetőséget teremt egyeseknek arra, hogy kedvükre mazsolázzanak belőle. A kormány visszavásárolta a jól működő Budapest Bankot is, amelyet 1995ben az elődök gyakorlatilag null a forintért privatizáltak. A magyar tulajdon a bankrendszerben egyébként nem feltétlenül állami tulajdont jelent. A kormány és a jegybank úgynevezett nemzeti bankrendszerben gondolkodnak. Jó okkal feltételezzük, hogy a most államosított nagy bankokat három éven belül magántulajdonba adnák. Vagyis okunk van azt gondolni, hogy a nemzeti bankrendszer kialakításának célja csupán a magyar bankrendszer saját érdekkörben történő, kormány közeli pénzemberek kezére történő átjátszása. De miért gondolják a döntéshozó k, hogy mindez az
